Szépkorúak csendesdélutánja Badalóban

Mert te vagy, Uram, reménységem!

Olyan időket élünk, amikor az idősebb korosztályhoz tartozó embertársaink gyakran nem kapják meg a megfelelő és megérdemelt figyelmet és elismerést a társadalom részéről, ami pedig nagyon is járna nekik egy egész élet munkája után. Mindennek különösen azért van nagy jelentősége, mert a közel két éve tartó háborús időszakban leginkább ők tartanak ki szülőföldjükön, az életük vége felé járó embertársaink azok, akik minden bajtól függetlenül őrzik az otthon megtartó erejét.

Vasárnap délután ők voltak a középpontban Badalóban, amikor is gyülekezeti közösségben emlékeztek meg a szépkorúakról, az idős korral járó nehézségek és áldások megéléséről.

A Tisza-parti település református templomában tartott alkalom bevezetőjében Sápi Zsolt helyi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, és a Zsoltárok könyve 71. részének 5–6. verseiből vett idézettel – „Mert te vagy, Uram, reménységem, te vagy, Uram, bizodalmam ifjúkorom óta. Te voltál támaszom születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen” – kért áldást az együttlétre.

Ezt követően a papi hivatásába negyven éve felszentelt, és szülőfalujában, a badalói gyülekezetben közel két évtizeden keresztül hűségesen szolgáló Baráth Imre nyugalmazott lelkipásztor áhítata következett, aki az elmúlt évszázad megpróbáltatásairól, a gyülekezetben ez idő alatt szolgáló lelkipásztorokról és szolgatársakról is megemlékezett. „Életem ideje kezedben van” – az igehirdető ezzel a Zsoltárok könyve 31. részének 16. verséből vett idézettel méltatta a negyven, ötven, nyolcvan évvel ezelőtt szolgáló, és az egyház mellett nemcsak kitartó, de a magyarságukért, református hitükért sokszor a nélkülözést, fogságot és a meghurcoltatást is vállaló lelkipásztorok, presbiterek és más szolgálattevők életét.

Orosz Viktória, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatója Csík Sándor A legszebb művészet című versét adta elő.

A mai kor embere mindent megpróbál megmagyarázni, de az a baj, hogy sokszor mindezt Isten nélkül, az Ő kihagyásával teszi, amin soha nem lesz áldás – mondta igehirdetése elején Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) nyugalmazott püspöke, aki az alkalmon elhangzott énekeket, így az általa írt Köszönöm, hogy embernek születtem című dicséretet is orgonán kísérte.

Péter apostol 1. levele 2. részének a 19–23. verseiből vett idézettel – „Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén…” – beszélt a világot sújtó megpróbáltatásokról és szenvedésekről, amelyekről a világi emberek úgy tartják, hogy azok Isten büntetései az emberiség számára.  A bibliai Sámson történetét idézve emlékeztetett rá, hogy neki is először meg kellett gyengülnie, hogy ismét erős legyen, meg kellett vakulnia, hogy ismét láthasson, és a mai kor emberének is először el kell fogadnia Isten útmutatását és akaratát, hogy az örök szabadulást elnyerje. Mint mondta, van szabadulás mindenki számára, de csak Jézus által. Istennek terve van a mi népünkkel, és nem hagy el minket soha, még a látszólag legnagyobbnak vélt veszedelem idején sem.

Az áldásokban gazdag csendesdélután befejezését követően az igehirdetők és a gyülekezet tagjai a helyi parókián szeretetvendégségben részesültek, ahol még hosszasan emlékeztek az elmúlt évtizedek megpróbáltatásairól, áldásairól, a hit erejéről. Jó volt hallgatni ezeknek az idős lelkipásztoroknak a bizonyságtételeit, azt, hogy ilyen életúttal a hátuk mögött is mekkora átéléssel és hittel beszéltek a Mindenható megtartó erejéről. Sok áldást és jó egészséget kívánunk számukra. Az alkalomért pedig Istennek legyen hála és dicsőség!

Jakab Lajos presbiter