Letartóztatták Sufrics képviselőt
A bíróság szeptember 15-én megelőző intézkedésként elrendelte Nesztor Sufrics parlamenti képviselő előzetes letartóztatásba helyezését. A politikus két hónapra kerül vizsgálati fogságba, óvadékra nincs lehetőség – jelentette a Szuszpilne.
A DW emlékeztet, Nesztor Sufrics az azóta betiltott Ellenzéki Platform – Az életért (OPZZS) párt képviselője volt a törvényhozásban, ahol a szólásszabadsággal foglalkozó bizottság elnöke. A honatya 1998 óta tagja a parlamentnek, közben 2006–2007-ben a rendkívüli helyzetek minisztere volt Viktor Janukovics második kormányában.
A nyomozás szerint Sufrics annak a Volodimir Szivkovicsnak, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) volt titkárhelyettesének a „megbízásait teljesítette”, aki 2014-ben Moszkvába távozott, ahol állítólag beszervezte őt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azt állítja, hogy Sufrics feladata a felforgató tevékenység volt az információs szférában.
„Szisztematikusan terjesztette a Kreml narratíváit, miszerint az ukrán állam egy állítólagos mesterséges képződmény, hogy Ukrajnának és Oroszországnak egy a történelme, és hogy az ukránok és az oroszok állítólag »egy nép«” – közölte az SZBU.
A Főügyészi Hivatal hangsúlyozta, hogy Nesztor Sufrics még „annak tudatában is folytatta felforgató tevékenységét, hogy az agresszor megszállta Ukrajna területének egy részét”.
A rendfenntartók házkutatást tartottak Sufrics lakóhelyein és a közvetlen környezetéhez tartozóknál. A hivatalos tájékoztatás szerint betiltott szovjet jelképeket foglaltak le nála. Számos ukrán tömegtájékoztatási eszköz forrásaira hivatkozva közölte, hogy Donyeck és Luhanszk megyék „autonómiakoncepcióját tartalmazó dokumentumot” találtak Sufricsnál, amelyen az ő és Viktor Medvedcsuk aláírása látható.
A képviselőt hazaárulással gyanúsítják, akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik.
(ntk/dw.com/suspilne.media)