Disznótoros nap Tiszacsomán

Toros ételek és rég várt találkozások

2024. január 29., 13:09 , 1195. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Disznótoros napot szervezett január 27-én a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark területén. Sajnos a hagyományos mezőgecsei böllérversenyt a háborús helyzet miatt nem lehet megszervezni, így egy szűkebb körű rendezvényen a KMKSZ középszintű szervezeteit képviselő öt csapat dolgozott fel egy reggel leszúrt 200 kilós sertést. A csapatok különböző, az adott tájegységre jellemző disznótoros étel elkészítését vállalták, majd végül mindannyian, vendégeikkel együtt mindent megkóstoltak és egy tartalmas, a disznótoros hagyományokat éltető napot töltöttek el együtt.

Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára, az esemény főszervezője elmondta, hogy a disznótoros nap a tömegrendezvények szervezésének tilalma miatt zárt körű, a szövetség Ungvári, Beregszászi, Nagyszőlősi és Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezeteinek csapatai mellett a Szövetség vezetőit, megyei képviselőit és a Beregszászi kistérség KMKSZ-es képviselőit hívták meg a gasztrokulturális rendezvényre.

A Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetet a técsőiek csapata képviselte, akik savanyú, disznótoros káposztalevest készítettek. A recept kapcsán Révész Katalin elmondta: „Csontos húsok is főnek a levesben, megy bele a „fejelé”, savanyú káposzta, a rántás után tesszük bele a kolbászhúsból készített pici húsgombócokat. Ez a mi vidékünkön hagyományos toros étel, Visken csak annyival tér el a técsőitől, hogy ott nem rántással, habarással készül.”

A „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány Gazdaasszony Tagozatának tízfős csapatában Csaptól Verbőcig sok településről voltak gazdaasszonyok. Szigeti-Séra Natália, a tagozat egyik vezetője elmondta, hogy egy hagyományos köröm- és csülökpörköltet főznek. A fűszerek: só, bors, pirospaprika és maga a friss alapanyag. Igaz, hoztak még néhány disznócsülköt magukkal otthonról is, hisz a helyben, a szervezők által felajánlott disznónak csak négy lába volt, amit kevésnek ítéltek ahhoz, hogy minden jelenlévő számára elég legyen a finom csülökpörkölt. Hozzájuk csatlakoztak a KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubjának tagjai, akik friss barna és fehér házikenyeret sütöttek, valamint kakaóscsigát, illetve ők főzték a hidegben nagy sikernek örvendő forralt bort. Vezetőjük, Belovics Ilona elmondta, hogy a fehér kenyerüket krumplival készítették, a barna pedig lenmagos.

Az Ungvári Középszintű Szervezetet képviselte még a 12 férfiból álló nagydobronyi csapat. Nagy Ferenctől, a Nagydobronyi Kistérség polgármesterétől megtudtuk, hogy ez egy jól összeszokott csapat, minden éven szerveznek odahaza egy jótékonysági disznótort. Korábban egy tonna disznó és borjúhúst dolgoztak fel és osztottak szét a rászorulóknak. „A csapatunk négy ember híján el tudott ma jönni ide, Tiszacsomára. Mi a kolbásztöltés feladatát kaptuk, amit ősi, nagydobronyi családi recept szerint töltünk. Megtesszük, ami tőlünk telik, aztán majd sütjük és közösen elfogyasztjuk” – összegezte Nagy Ferenc. A nagydobronyiak készítettek még a kolbász mellett hagymás vért, valamint belsőségek (vese, velő, sertésnyelv és -szív) felhasználásával egy különösen ízletes, hagymás ételt. A két utóbbit is szinte mindenki megkóstolta, hisz elsőként készültek el vele.

Bák Ferenc vezette fancsikai csapat toroskáposztát készített az ugocsai faluban hagyományosnak számító módon. Egy hatalmas üstben félig felsütötték a húst, majd hosszasan párolták a savanyított káposztával. Az így készült étel végül nagyon finom lett.

Ugyancsak toros húst készített a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének népes csapata, valamint hurkát töltöttek, vérest és májast. Ezek mellett még steaket sütöttek és friss tepertőt is lehetett náluk kóstolni. Seder Ilona, a KMKSZ Borzsovai Alapszervezetének elnöke elmondta. „A csapat a borzsovai mellett halábori, csomai, csetfalvai, gecsei és guti KMKSZ-esekből állt össze, de az összhang kitűnő, olajozottan folyik a munka.”

Az eseményen jelen volt Szabó András Fehérgyarmatról, a Szabó Lovasudvar tulajdonosa, szakedző, a Kassai lovas-íjász iskola nemzetközi bírája, és párja Ecsedi Melinda, a Kürtgyarmat Hagyományőrző Íjász Egyesület elnöke, akik a honfoglalás kori magyar lovasíjászatot igyekeznek megismertetni minél több érdeklődővel. Ott volt még Margitics Ildikó, a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpont tulajdonosa is. Az ott zajló egyeztetés remélhetőleg egy kezdet, amelyet követően Szabó András szakmai irányításával a Tiszacsomán kialakítás alatt lévő lovasközpont és a Nagyszőlősön már nagyon jól működő Szelíd Lovasközpontban is magas szinten oktathatják majd őseink lovas íjász tudományára épülő sportot a fiataloknak.

A disznótoros nap hivatalos megnyitóján Mester András mondta el, hogy bár a disznótoros nap nem pótolja a mezőgecsei böllérfesztivált, de a lehetőségekhez mérten igyekeztek szervezni egy a disznótoros hagyományainkat bemutató és továbbéltető napot. A megjelenteket köszöntötte még Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető diplomatája, valamint Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének ügyvezető elnöke, és Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. Végül Ferku Szilveszter, a Rákóczi-főiskolai Filológiai Tanszékének munkatársa szavalt az alkalomhoz illő, disznótoros verseket.

Majd minden jelenlévő megkóstolta az összes disznótoros étket. Tanúsíthatom, hogy nagyon finomak voltak a kolbászok, a hurkák, a toros húsok, a körömpörkölt és a számomra eddig ebben a formában nem ismert savanyú disznótoros káposztaleves pici húsgolyókkal. Volt a jó ételekhez jóféle bor és pálinka is, ha jól láttuk, ezúttal Tiszacsomáról senki nem ment éhesen haza.

A disznótoros nap végén Sin József a következőképpen értékelt: „Úgy gondolom a mai rendezvénnyel a céljaikat elértük, felelevenítettük, és a más tájegységekről érkezőknek bemutattuk a disznótoros hagyományainkat, ételeinket. Ugyanakkor találkozásokra és beszélgetésekre is alkalmat teremtett ez a mai nap, amire ugyancsak nagy szükség van a mostani nehéz időkben.” A szervező Mester András pedig elmondta, abba bízik, hogy jövő év januárjában már béke lesz, és újra megszervezhetik majd a mindig sok érdeklődőt vonzó böllérversenyt.

Badó Zsolt