„Úgy cselekedtem, ahogy a lelkiismeretem diktálta”

Schink István munkásságát Bonis Bona-díjjal ismerték el

Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjjal ismerte el Schink István tehetséggondozó tevékenységét Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztréiuma. Indoklásuk szerint a munkácsi fizikatanár, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Líceum igazgatója kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat, aki az elmúlt években a Munkácsi Városi Tanács KMKSZ-es képviselőjeként és iskolaigazgatóként is megalkuvást nem ismerve küzdött Munkács magyar közösségének érdekeiért, valamint a Latorca-parti város nagy múltú magyar iskolájáért. Talán emlékeznek még olvasóink arra, hogy 2023 januárjában Andrij Baloha polgármester magyarellenes ámokfutásának részeként váratlanul leváltatta tisztségéből a nagy tekintélyű és köztiszteletnek örvendő iskolaigazgatót, aztán három megnyert perre volt ahhoz szükség, hogy a Munkácsi Városi-Járási Bíróság visszahelyezze tisztségébe, köszönhetően a tantestület, a diákok és a szülők bátor kiállásának. A kitüntetése kapcsán Schink Istvánnal beszélgettünk.

– Miért választotta a tanári hivatást?

– Véletlenül. Nem tanárnak készültem. Munkácsi tisztviselőcsaládban nőttem fel, 1985-ben végeztem el az Ungvári Állami Egyetem fizika szakát, utána közel tíz évig dolgoztam a Munkácsi Laborgyárban.

– Hogyan lett végül mégis a munkácsi középiskola fizikatanára?

– Ez a középiskola az alma materem, én is ide jártam, a bátyám is itt végzett. A szüleink számára nem is volt kérdés, hogy a magyar iskolába írassanak bennünket, amit én utólag is jó döntésnek tartok. Mindkét fiam itt tanult és érettségizett, és úgy gondolom, megállják a helyüket, akárcsak az a több ezer ember, akik ezt az iskolát végezték. Szívesen emlékszem egykori tanáraimra, jó volt a magyar iskolába járni, remélem, hogy most is így gondolják a tanulóink.

Oláh György akkori igazgató hívására, 1994-ben jöttem át az iskolába fizikatanárnak. Kicska György igazgatósága alatt lettem nevelésért felelős igazgatóhelyettes, később kis időre általános igazgatóhelyettes, 2005-től pedig az iskola igazgatója.

– Iskolaigazgatóként mi volt az ön számára a legnagyobb kihívás?

– Mindenekelőtt az iskola magyar mivoltának megtartása, mindenáron és minden körülmények között. Ez régebben könnyebben sikerült, most nehezebben megy. Ez nem csak az én küzdelmem, a kollégáimra támaszkodom, nélkülük nem sikerült volna. Mindannyian azon vagyunk, hogy ez az iskola Munkácson megmaradjon magyar iskolának. Nem segítenek nekünk a demográfiai gondok és az elvándorlás, ki kell mondjuk, hogy gyorsan fogyunk, örülünk annak, ha vegyes családokból íratnak be hozzánk gyermeket, minden gyereknek örülünk. Míg három évvel ezelőtt hatvan helyre 90-100 gyerek pályázott, addig ma 27 tanulóval egy osztályt nyitunk szeptembertől. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy amíg csak lehet, amíg még lesz egy osztályhoz elegendő gyerek, a magyar iskola státuszát fenn akarjuk tartani, ezért dolgozunk, ezért harcolunk.

– A tanárok kitartottak a munkácsi magyar iskolában?

– A tantestületben hála Istennek évről évre csak kisebb változások vannak, az elvándorlás, országváltás eddig nem volt jellemző a tanári kar tagjaira. Jelenleg úgy néz ki, hogy nagyobb változások nélkül kezdhetjük szeptember elsején a tanévet.

– Több munkácsi iskola igazgatójával együtt az ön szerződése is lejár augusztusban. Mit gondol, a megnyert munkaügyi perek, a tanárok és a szülők bátor kiállása után maradhat az igazgatói pozíciójában?

– Egyelőre még nem tudom megmondani, hogy mi a helyzet, nem kaptam hivatalos értesítést. Terv szerint véghezviszem, irányítom a szükséges munkálatokat, még akkor is, ha más igazgató ül a helyemre. Nekem kötelességem felkészíteni az iskolát a következő tanévre, aztán, hogy ki vezeti tovább, az majd elválik.

– Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjjal ismerték el a munkáját, amihez ezúton is gratulálunk. Mit jelent ez az ön számára?

– Én általában nem gyűjtögetem a plecsniket, nem tartom fontosnak a díjakat. Úgy gondolom, több száz kárpátaljai magyar pedagógus kollégámmal együtt nem ezért dolgozunk. Ugyanakkor nem szeretnék álszentnek tűnni, igenis jólesik, ha észrevesznek, értékelik a munkánkat, amit kollégáimmal együtt itt, Munkácson napról napra elvégzünk.

Kevesen vagyunk, egyre fontosabb a közösségünk szempontjából, hogy közülünk mindenki tegye meg a dolgát azon a helyen, ahol van. Nekem ez a feladat jutott, és lelkiismeretesen végig kell mennem ezen az úton. Számtalan hozzám hasonló pedagógust fel tudok sorolni a Felső-Tisza-vidéktől Ungig, akik hozzám hasonlóan, lelkiismeretesen végzik a feladatukat, ők mindannyian megérdemelnék ezt a díjat.

– Viszont a mostani kiállása ismertté tette a nevét, illetve az, ahogy kiálltak ön mellett a kollégái és a tanítványai is.

– A kiállást mindenkinek köszönöm. Úgy cselekedtem, ahogy a lelkiismeretem diktálta.

Badó Zsolt