Vasárnapi üzenet: 2024. október 6.

A naimi ifjú feltámasztása

Felületesen olvasva könnyen téves következtetéseket vonhatunk le a naimi ifjú történetéből. „Amikor Jézus a város kapujához ért, egy halott ifjút hoztak ki.” Jézust ekkor már egy nagyobb tömeg követi. Látják a csodáit, csodálkoznak bölcsességén, kíváncsiak minden szavára. Mesterként tekintenek rá. Egy emelkedett időszak. Végre itt a Megváltó, itt az Isten országa! Ebben a helyzetben mint egy figyelmeztető jel, mint egy kijózanító valóság jön szembe a gyászmenet. Egy fiatal fiút vittek a temetőbe. „Egyetlenegy fia az anyjának” a Szentírás szerint. Minden tekintet Jézusra szegeződik. Az édesanyához fordul a Megváltó: „Ne sírj!” „Ifjú, mondom neked, kelj föl” – szólt a koporsóra tekintve. Természetes, hogy feltámadt a halott. Mindenki csodálkozik, ugyanakkor természetesnek tekinti a csodát. „Nagy próféta támadt közöttünk. Isten meglátogatta az ő népét!” – olvassuk Lukács evangéliumába.

Ilyen egyszerű lenne? A szenvedés és a halál fájdalmát valakinek a hatalmi és akarati döntésével tudjuk elkerülni? Jön valaki, aki elég hatalmas, és a saját döntésével elveszi azt, ami szomorúvá tesz minket, és ingyen ajándékként boldogságot hoz?

Jézus ebben a helyzetben sem úgy viselkedik, mint a földi hatalmasok. „Mikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve” – olvassuk a történetben. Amikor Lázár sírjához közeledik, Krisztus Urunk könnyezik. A Getsemáne-kertben félelmében vérrel verejtékezik, saját halálára gondolva. Tudja, hogy a halál valódi veszély az Isten mindenhatósága ellenére is. Szent Pál azt mondja, hogy „a bűn zsoldja a halál”. A bűnnel engedjük be az életünkbe a halált, és kifordulunk az Isten oltalmából. Az egyház azt tanítja, hogy az üdvösségünkhöz két akaratra van szükség. Az Isten akarta mellett az én akaratom is szükséges. Ő mindent megtesz azért, hogy már itt a Földön elvezessen az örök boldogságra, de ehhez az együttműködésem is fontos. Szükséges a kitartó és hűséges ragaszkodásom hozzá.

A Jézust követő népcsoport ezt még nem értette. Nem értette, hogy a csodához az egyéni hit is szükséges. Csalódottan hagyták ott, amikor a keresztet hordozta. Nem maradtak ott a kereszt alatt. Pedig ha ott maradtak volna, a végsőkig kitartottak volna a hitük mellett, találkozhattak volna a Feltámadottal. Ha Krisztus mellett maradunk, akkor megtapasztaljuk, ahogyan a mi hitünkre építve győzi le a halált és a bűnt az életünkben.

Lődár Jenő
görögkatolikus áldozópap