Uniós vezetőket fogadott Zelenszkij
Vasárnap hivatalos látogatásra Kijevbe érkezett Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke, Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Marta Kos, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa – jelentette a DW december 1-jén.
„A háború első napjától az EU Ukrajna mellett áll. Mandátumunk első napjától kezdve megerősítjük az ukrán népnek nyújtott állhatatos támogatásunkat” – írta Costa az X (Twitter) közösségi oldalon, arra utalva, hogy a november 27-én megerősített új összetételű Európai Bizottság mandátumának első napján keresték fel az ukrán fővárost.
Kijevben az EU tisztségviselői találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint a kormány, a parlament és a civil társadalom képviselőivel.
A Jevropejszka Pravda szerint Volodimir Zelenszkij utóbb jelezte, megvitatták Costával, miként látják „az európai és globális kérdéseket, a jelenlegi kihívásokat és a kilátásokat”.
„A béke az alap, és továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy mielőbb véget vessünk ennek a háborúnak, amelyet Oroszország nemcsak Ukrajna, hanem az egyesült Európa ellen is kirobbantott, és megerősítsük Európát – mind az EU intézményeit, mind a valamennyi európai nemzetet támogató politikát” – tette hozzá az ukrán államfő.
Zelenszkij Kaja Kallasszal, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével a légvédelmi rendszerek iránti szükségleteket vitatta meg „az ukrajnai élet védelme érdekében”.
(hk/dw.com/eurointegration.com.ua)