A szlovák határon őrizetbe vettek egy külföldit, aki Ukrajnába tartott pénzt keresni
A Csapi Határőrség munkatársai Ungvár közelében őrizetbe vetek egy férfit, aki illegálisan lépte át a határt Szlovákiából Ukrajnába. Erről az Állami Határszolgálat Nyugati Regionális Irodája tájékoztat.
Az államhatártól 80 méterre állították meg az illetőt. Az őrizetbe vettnél nem voltak személyazonosító okmányok. Francia állampolgárnak nevezte magát. A férfi bevallotta, hogy Ukrajnába tart további munkavállalás céljából. Elmondta, hogy bűnözői múltja miatt nem tud elhelyezkedni hazájában. Az elkövető elmondása szerint mindössze két hete szabadult a börtönből, ahol rablásért ült tíz évet.
A férfi először a Felsőnémeti (Vyšné Nemecké)‒Ungvár átkelőhelyen próbált átjutni a határon, de a szlovák határőrök megtagadták a belépést, mert nem volt útlevele. Ekkor a külföldi úgy döntött, hogy az ellenőrző pontokon kívül lép be Ukrajna területére. Az elkövetőt adminisztratív letartóztatásba helyezték. Az összes körülmény megállapítása után a jogellenes határátlépés miatt bíróság elé állítják, majd visszafogadási sorrendben visszaküldik Szlovákia területére.
(0312.ua/RV)