Adventi koncert Győrben a beregszásziakért

Olvasói levél

2024. december 15., 14:42
Fotó:kisalfold.hu

Advent első vasárnapján a győr-újvárosi Urunk színeváltozása templomban csodálatos hangversenyt szervezett a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) győri csoportja. A koncert fővédnöke Makláry Ákos atya, a KÉSZ elnöke volt.

Az est elején köszöntőt mondott Ottófi Rudolfné, a KÉSZ Győri Szervezetének elnöke, valamint Lukácsi Zoltán kanonok, plébános. Ezt követően Jakab Eleonóra, a Beregszászi KÉSZ elnöke ismertette a beregszásziak jelenlegi helyzetét, mindennapi életét. Elmondta, hogy a nehézségek ellenére mi mindenért lehetünk hálásak a Jóistennek. Többek között azért a testvéri szeretetért és önzetlen segítségért, amelynek a megnyilvánulását a háború ezer-egynéhány napjának mindegyikén éreztük felénk áradni az anyaországból. Háláját fejezte ki a győrieknek, akik fontosnak érezték, hogy adományaikkal támogassák a nehéz helyzetbe került beregszászi testvéreiket. A Beregszászi KÉSZ gyógyszer- és tüzelővásárlás támogatására fordítja az adományt elsősorban egyedülálló, krónikus beteg nyugdíjasok megsegítésére. Az adományok átadására még az adventi időszakban sor kerül.

Az esten fellépő Palestrina kórus koncertmestere Katona Tibor karnagy úr volt, aki magas szintű szakmai hozzáértéssel válogatta össze az est repertoárját. Elhangzottak Vivaldi, Mozart, Mendelssohn alkalomhoz illő művei. Szólót énekelt Radván Eszter és Visi Ágoston. Hegedűn közreműködött Gerencsér Zoltán, orgonán játszott Giczi Balázs. Az esten részt vettek Győr város képviselő-testületének kereszténydemokrata képviselői.

Hálásak vagyunk minden jóérzésű győri polgárnak, aki adományával enyhítette mindazok sorsát, akik vétlen elszenvedői a háború következményeinek!

M. E.