A gyalogoshíd melletti nyilvános illemhely története

Elvesztett Ungvár

Része lehet egy nyilvános vécé egy város történetének? Nos, igen, a téma specifikus, de létfontosságú és egyben közérdekű is, amikor nem egyszerűen egy vécéről van szó, hanem egy közel százéves múlttal rendelkező illemhelyről. Épp ilyen története van – vagy inkább volt – a gyalogoshíd melletti nyilvános illemhelynek. Napjainkban ott építkezés zajlik, amely mellett elhaladva a kis épület helyett egy hatalmas, vasbeton falú gödröt láthatunk. Az ungváriak egy része sajnálattal konstatálta az egykori vécé épületének lebontását, és jogosan teszik szóvá, hogy a városban nincsenek nyilvános illemhelyek. Mások azt mondják, hogy a bezárása előtt már nem szívesen léptek be oda, olyan szörnyű volt. De nézzük, hogyan és mikor jelent meg ez a WC a híd közelében. Most erről lesz szó.

Nem új probléma Ungváron a nyilvános illemhelyek hiánya. Ennek a témának hosszú története van a városban. Bár úgy tűnhet, nem kellett volna problémát okozzon, hiszen Ungvár a szovjet idők előtti években kisebb volt: néhány tucat utca, amely ma a történelmi központ része. Egy városlakó nagy szükség esetén akár haza is tudott menni vagy betérhetett valamelyik fogadóba. De mit tehetett egy nem helyi járókelő?

Akkoriban hetente többször tartottak vásárt Ungváron az akkori Sas (Piac), a mai Petőfi téren. A falusiak és a városlakók mindenhonnan érkeztek ezekre a vásárokra, egész nap kereskedtek, vásároltak, ettek és ittak. Ugyanez történt a város másik részén, a jelenlegi Korjatovics téren, ahol a piac mindennap nyitva volt. Egyetlen nyilvános illemhely sem volt kialakítva a több száz kereskedő szükségleteinek kielégítésére. Szóval hova mentek vécébe?

Ez a kérdés évtizedeken át téma volt a helyi sajtóban. A városlakók (főleg a két vásártéren és a szomszédos utcákban lakók) folyton panaszkodtak a helyi hatóságoknál, hogy kerítésük alatt ürülékhalmok gyűlnek össze. Az egyik újság megemlített egy helyet, ahová a Korjatovics tér kereskedői vécézni jártak: egy bemélyedés a gimnázium falai mellett. Undorító volt elmenni mellette, mondták, és mindez pont a város legnagyobb oktatási intézménye mellett! Az újságok lapjain a polgárok tétlenséggel vádolták a városvezetést – mondván, hogy ezt mindig a városi kincstár pénzhiányával indokolják. „Ha pénzbírságot vezetnének be a nem megfelelő helyeken történő ürítésért, akkor a befolyó összegből akár többszintes illemhely is épülhetne” – apelláltak az ungváriak.

Végül 1913-ban a városvezetés úgy döntött, hogy pénzt szán két nyilvános illemhely megépítésére a város legzsúfoltabb részein: a Nagyhíd mellett és a Széchenyi téren (vagyis a jelenlegi gyalogoshíd tövében és Korjatovics téren). Elkezdődött a tervek kidolgozása, a költségbecslés elkészítése. 1914 márciusában az újságok azt írták, hogy az összeg 21 100 koronát tett ki. De az ügy soha nem jutott el a megvalósításig, mert megkezdődött az első világháború, emiatt pedig a város fejlesztésére vonatkozó tervek kivitelezését több évre elhalasztották. A háború és az azt követő politikai változások után egy ideig nem a nyilvános illemhely kérdése foglalkoztatta az embereket, bár a probléma nem szűnt meg, és továbbra is nagyon bosszantotta a városlakókat.

Korabeli felvételeken látható, hogy nézett ki ez a rész a nyilvános illemhely kialakítása előtt.

Végül 1924-ben a városvezetés elővette a régi terveket, és úgy döntöttek, hogy legalább egy nyilvános illemhelyet építenek. A helyet a Nagyhíd és a Kozseluzka utca sarkán választották ki (magyarul Vargasornak hívták, ma Kijevi part). Az építkezés részleteiről nem sikerült információt találni, csak annyit tudunk, hogy 1924 decemberében nyitották meg a város első nyilvános illemhelyét. Az Uj Közlöny című helyi magyar nyelvű lap erről így írt: „Csütörtökön nyilvános illemhely nyílt a Vargasor utca nemrég kiépült sarkán. A mellékhelyiség világos és tiszta, minden higiéniai előírásnak megfelel.” De ez sem történhetett egy kis kritika nélkül. A kereskedők nagyon korán érkeztek a piacra, így a vécé 8.00 órai nyitását későinek ítélték. Az újságokon keresztül arra kérték a hatóságokat, hogy módosítsák az intézmény munkaidejét úgy, hogy az reggel 7 órakor nyisson ki és 22.00-ig működjön.

Nyilvánvalóan abban az időben nem volt szennyvízcsatorna ebben a WC-ben. Ilyen következtetést vonhatunk le az 1926-os Cigányágyú című cikkből. Viccesen így nevezték a városlakók azt az autót, amelyben a vécéből kiszívott ürüléket szállították el. A városlakók nagy elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a „cigányágyú” (vajon miért így hívták?) este áthajtott a központi Nagyhíd utcán, éppen akkor, amikor a városlakók kimentek korzózni. „Séta közben friss levegőt akarunk szívni, miért nem késő éjjel jár a cigány­ágyú?” – tette fel a kérdést a jegyzet szerzője.

A híres festőművész, Boksay József egyik 1927-es vásznán részlegesen látható a nyilvános illemhely épülete.

A híd melletti vécé története sokkal korábban is véget érhetett volna, mint ahogy történt, mert 1929-ben le akarták bontani. A helyzet az, hogy a Masaryk tér és a Kozseluzka utca sarkán egy új, impozáns épületnek kellett „kinőnie”. A Pidkarpatszkij Bank megvásárolt ott egy régi épületet, lebontották, hogy új banképületet emeljenek azon a helyen. A tervezési szakaszban a városnak még egy városi mozi kialakítását is felajánlották. A tervek grandiózusak voltak, de a Pidkarpatszkij Bank nem akarta, hogy közvetlenül az ajtaja előtt legyen a nyilvános vécé bejárata. Az intézmény vezetése azzal a kéréssel fordult a városvezetéshez, hogy az illemhelyet máshová helyezzék át. De a képviselők azt válaszolták: ha a WC zavarja a bankot, saját költségén áthelyezheti más helyre. Ebből az építkezésből végül nem lett semmi, a bank a tér túloldalán, a jelenlegi 9. számú épületben működött tovább.

A vécé története pedig folytatódott, bár arról, hogy minden higiéniai előírásnak megfelel, néhány évvel a nyitás után már nem esett szó. Így 1932-ben a helyi újságok arra panaszkodtak, hogy a város mindkét nyilvános illemhelye nincs megfelelő állapotban, és égetően szükséges a felújításuk. Feltételezhetően arról a nyilvános vécéről is szó volt, amelyet néhány éve bezártak a mostani 4. számú középiskola melletti tér alatt, a református templommal szemben. Kiderült, hogy ennek az illemhelynek úgyszintén hosszú története volt. Borek Rudolf helyi üzletember már 1924-ben kérte a városvezetéstől, adjanak neki engedélyt, hogy ingyenes nyithasson nyári teraszt a reáliskola (azaz a jelenlegi 4. számú középiskola) előtti téren. Ezért cserébe egy föld alatti nyilvános illemhely kialakítását ígérte, s vállalta, hogy 10 év után azt átadja a város tulajdonába. Nem tudni, hogy Boreknek mikor sikerült megvalósítania ezt a tervét, de egyes információk szerint 1932-ben az akkori Zsatkovics tér nyilvános illemhelye már működött, és nem volt megfelelő állapotban.

Ami a híd melletti WC-t illeti, azt az évtizedek során többször átépítették, megváltoztatva a bejáratok helyét és a külalakját. Közel 97 éven át szolgálta Ungvár lakóit és a város vendégeit. Tisztességes kor egy ilyen létesítmény számára. Hogy mi lesz az egykori helyén – majd meglátjuk.

Tetyana Literáti: Pro Zahid/Rehó Viktória

P. S.

2020 októberében került a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal mellett működő Kulturális Örökségvédelmi Tanácsadó Testület elé a város történelmi részét érintő építkezés. A Kijevi parton, a gyalogoshíd felé vezető úton a virágsor pavilonjainak és a nyilvános vécének a helyén egy üvegépületet terveznek kávézókkal és boltokkal. A terület magántulajdonban van. A helyzet jobb megértése érdekében mondjuk el, hogy sajtóértesülések szerint ez a kis földterület a város kellős közepén két személy tulajdonában van: Szerhij Farkas üzletember (a volt virágsor tulajdonosa), aki a Fundanich házának lerombolásáról (https://karpataljalap.net/2017/06/28/ovjuk-meg-ungvart-buldozeres-feluji...) lett hírhedt, és a nem kevésbé odiózus építő, Pavlo Majercsik (a nyilvános illemhely tulajdonosa). Azt nem részletezzük, hogyan jutottak hozzá ezekhez a területekhez. Tény, hogy a két üzletember összefogott egy közös projekt kidolgozásában a gyalogoshíd melletti tér „rekonstrukciója” céljából.

Több tervezetet is benyújtottak, de a testület minden alkalommal hangsúlyozta, hogy az üzletembereknek csökkenteni kell az étvágyukat (az első projekt például egy kétszintes épület felépítését jelentette volna). A tanácsadó testület későbbi ülésére egy másfél szintes épület tervét nyújtották be, és amikor felkérték őket ennek a tervnek a módosítására, végül az egykori tetőgerinc magasságában állapodtak meg. A szavazásra bocsátott projekt kapcsán megoszlott a tanácsadó testület tagjainak véleménye, de a többség zöld utat adott a kivitelezőknek. A tervező elképzelése szerint a szinte teljesen üvegből építendő létesítmény szervesen illeszkedik majd a Petőfi tér építészeti együttesébe, és a gyalogoshíd egyik oldaláról sem zavarja annak látványát.

A munkálatokat 2021-ben elkezdték. A gyalogoshíd Kijevi parti oldalán lévő átjárót elkerítették, megkezdődött a virágüzletsor pavilonjainak és a nyilvános illemhely falai egy részének bontása. Igaz, hogy közben az Ung folyó árvízvédelmi célokat szolgáló támfalát is sikerült megbontaniuk, amit lakossági nyomásra kénytelenek voltak helyreállítani. A hivatalosan benyújtott okmányok szerint a kávézóból és üzletekből álló üvegépületnek 2022. május végén kellett volna elkészülnie, de az Ung-parti lejárót is csak 2023 augusztusában nyitották meg újra a gyalogosok számára, az épület pedig még 2025 januárjában sem készült el. Talán ez is a háború kitörése miatt történt, vagy jobb időkre várnak az üzletemberek?