Vasárnapi üzenet: 2025. február 23.
Vélemény, látás, láttatás
„Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: »Kinek mond engem a sokaság?« Ők így válaszoltak: »Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel.« Ő megkérdezte tőlük: »Hát ti kinek mondotok engem«? Péter így felelt: »Az Isten Krisztusának.« Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.” Lk. 9, 18–22
Igénkben Jézus külön vonul a tanítványokkal, ahol imádkozik és beszélget velük. Két kommunikációs csatornát hagy nyitva, a csatornák áthatják egymást: az Atyával való beszélgetést be sem fejezi, úgy kezd beszélgetni tanítványaival. Viszi gondjaikat, gondolataikat az Atya elé, és hozza a világosságot, biztatást az Atyától nekik. Jó lenne így megtanulni beszélgetni, mint Jézus.
A vele való beszélgetésben ma is olyan dolgok tárulnak fel a tanítványok előtt, amik eddig rejtve voltak. Képessé válnak arra, hogy ne csak véleményük legyen, hanem látásuk, végül Jézus megláttat valamit velük, ami az Atya tervében el van készítve és el van rejtve. Hogy történik mindez? Kövessük végig.
1. Jézus megkérdi a sokaság véleményét, de nem reagál rá. A csodatételeket látva rengeteg embernek volt elmélete, véleménye Jézusról, a tanítványok is sok ilyet hallottak, a sok vélemény össze is zavarhatta őket. Jézus látja a zavart, ezért kérdi meg: kinek mondanak engem az emberek?
A véleményhez sajnos nem kell ismeret, tapasztalat, esetleg találkozás azzal, akiről véleményt alkotunk. Véleményt lehet pletyka és szóbeszéd alapján is alkotni. A vélemény változó és befolyásolható, manapság jól fizető pozíció a véleményvezéreké. Őket hallgatva sokan kényelmesen azonosulnak az elhangzottakkal, gondolkodás nélkül veszik át mások véleményét. A vélemény sokszor pont ezért keserű és terméketlen, mert tele van előítélettel. Ha elkezdünk beszélgetni egy társaságban, nagyon hamar megtapasztalhatjuk, hogy a háborúval, politikával, egyházzal kapcsolatban is van mindenkinek véleménye. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez releváns és értékes vélemény. Ezért kell a véleményt helyén kezelni, ahogy Jézus – meghallgatni, de érdemben nem foglalkozni vele, nem reagálni rá. Jézus is megkérdezi a tanítványoktól, kinek mondják őt az emberek, de nem reagál az elmondottakra, továbbviszi a beszélgetést. Miért? Mert Jézus szeretné megszabadítani a tanítványokat a vélemények zavarából. Ő nem Keresztelő János (még egy kemény igehirdető), nem Illés (a mintapróféta) vagy valamely feltámadt régi próféta (a zsidó hagyomány szerint a Messiás eljövetele előtt feltámad majd a vértanúhalált halt Ézsaiás próféta, és bejelenti az eljövendő üdvkorszakot). A sok vélemény a sötétben tapogatózik ma is.
2. Jézus látást ad a tanítványoknak. A Mester úgy viszi tovább a beszélgetést, hogy megkérdezi, kinek mondják Őt a tanítványok. Dietrich Bonhoeffer teológus a Követés című könyvében azt írja, hogy a legfontosabb kérdés, amit nem kerülhetünk ki, az az, hogy kicsoda Jézus Krisztus ma a számunkra. Személyes kérdés ez, amely személyes választ követel. A hirtelen elcsendesedett tanítványi körben Péter válaszol: az Isten Krisztusa.
A véleményektől eljutnak a tanítványok a látás szintjére. A látás az, amikor nem az én logikám köt össze két pontot, információt, hanem Isten megérinti az értelmemet, és valami többletet látok meg, amit eddig nem láttam. A Máté 16-ban Jézus még azt is hozzáteszi Péter hitvallásához, hogy nem test és vér jelentette ezt ki, hanem az én mennyei Atyám. Péter nem logikai úton, deduktív módszerrel jutott a felismerésre, hanem ajándékba kapta az Atyától a látást.
Számunkra nem a vélemények a fontosak, hanem a látás. Hívőként szabad látást kérni, látással élni. Jézus látta a megszállott gadaraiban a gyógyult bizonyságtévőt, a bűnös asszonyban a töredelmes bűnbánatot, a vérengző Saulban az apostol Pált. Benned is látja azt, aki talán még nem vagy, de vele lehetsz. Ő már azt is látja benned, akit még te sem látsz magadban, hiszen a te hitednek is Ő a kezdője, elvégzője és beteljesítője. A vélemények ordító, egymásnak ellentmondó zavarában Jézus ma nekünk is látást ad, mert most látásra van szükségünk.
3. Jézus megláttatja a tanítványokkal az elkészített, de elrejtett jövőt. Először is megtiltja nekik, hogy bárkinek elmondják, kinek ismerték meg Őt. Miért? Mert az Ő léte és küldetése „messiási titok”, amelyet a kereszthalál és feltámadás teljesít ki, leplez le, ezek nélkül értelmezhetetlen és félreérthető Jézus szolgálata. Így akarja megmutatni magát, csak így ismerhető meg. Isten Krisztusa nem ugyanaz, mint a nép váradalmainak Megváltója. Ő az Atya útján hozza az üdvösséget, nemcsak kenyeret, gyógyulást és életet. Ezeken is túl kell látni, ha meg akarjuk ismerni Őt, mert ezeknél is többet tartogat számunkra.
Jézus meg akarja mutatni, milyen felkent Ő. A kereszten mutatja meg. De bevezeti tanítványait a titokba, a szenvedés, megöletés, elvettetés, feltámadás titkába. Veled is szeretné láttatni az Ő tervét az életed felől, maradj vele kapcsolatban!
Az első keresztyének titkos szimbóluma a hal volt. A hal, görögül ikhthüsz – egy betűszó, egyfajta titkos jelszó és hitvallás is volt. Jelentése: Iészusz Khrisztosz Theou Üoi Szótér, azaz Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Aki meglátta a szimbólumot a helyeken, ahol az üldözés elől elbújtatták a gyülekezetet, és nem ismerte a jelentést, nem értette a jelet. Aki látta és ismerte, megértette, testvérek között van. Lássuk meg, nekünk is szükségünk van letenni a véleményt, elkérni a látást, hogy az Úr előttünk is felfedje az utat, amin végig akar vezetni. Ha felfedi, járjuk is végig kitartással, mert nem a meghátrálás emberei vagyunk, és nem véleményvezérek, hanem a látás, a hit emberei, akik Jézussal célba érnek.
Laskoti Zoltán
református lelkipásztor
