Húsz éve együtt Rákóczi szellemiségében – megkezdődtek a Rákóczi Napok

2025. március 25., 08:13 , 1254. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola idén immár huszadik alkalommal rendezi meg a hagyományos Rákóczi Napokat, tisztelegve az intézmény névadója, II. Rákóczi Ferenc fejedelem emléke előtt. A jubileumi rendezvénysorozatra március 24–30. között kerül sor.

Az ünnepi események március 24-én a Rákóczi-szobornál tartott koszorúzással kezdődtek Beregszász főterén. A megemlékezésen a főiskola vezetősége, oktatói és hallgatói rótták le tiszteletüket a Nagyságos Fejedelem előtt. Az ünnepi hangulatot Holozsai Imre, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola és a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola oktatója, valamint a főiskola hallgatóinak előadása tette emelkedettebbé, akik Rákóczi-korabeli dallamokat szólaltattak meg. A résztvevők ezt követően a főiskola épületében helyezték el az emlékezés koszorúit II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona mellszobránál.

A nyitónap következő eseménye a főiskola Tudományos Tanácsának ünnepi ülése volt, amely az intézmény himnuszának – a „Győzhetetlen én kőszálam…” kezdetű ének – közös eléneklésével kezdődött. Berghauer Sándor, a Tudományos Tanács titkára ismertette a napirendi pontokat, melyeket a tanács tagjai egyhangúlag elfogadtak. Az üléshez Ferenc Viktória, az Európai Parlament képviselője online csatlakozott, és biztató szavakkal fordult a jelenlévőkhöz. Kiemelte, hogy a kárpátaljai közösség imái a békéért nem hiábavalók, és minden itt élő ember megérdemli, hogy biztonságos környezetben élhessen.

A tanácsülés keretében sor került a főiskolai munkavállalókat képviselő érdekvédelmi szervezet új kollektív szerződésének aláírására is, mivel a korábbi megállapodás hatálya lejárt. A szerződés biztosítja az oktatók és munkatársak jogainak védelmét, valamint a munkaadók és munkavállalók közötti kiegyensúlyozott együttműködést.

Fontos pillanata volt az ünnepségnek a bajai Eötvös József Főiskolával kötött új együttműködési megállapodás aláírása, amely lehetőséget teremt nemzetközi szintű kettős képzési programok indítására. A megállapodást a bajai Eötvös József Főiskola rektora, Szilágyiné Szinger Ibolya és Paska Mihály kancellár, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola képviseletébe Orosz Ildikó elnök és Csernicskó István rektor írta alá.

Az ünnepi ülés zárásaként átadták az elismerő okleveleket azoknak a tanároknak, oktatóknak, munkatársaknak és hallgatóknak, akik kimagasló tudományos, tanulmányi, kulturális, művészeti vagy sportteljesítményt nyújtottak. A díjazottak között jelenlegi és egykori hallgatók is szerepeltek, akik méltó módon képviselték az intézményt hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. Az okleveleket Csernicskó István rektor adta át.         

DA