Vasárnapi üzenet: 2025. október 26.

„Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. Éppen azokban a napokban megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában. Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: »Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!« Péter felkelt és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: »Tábita, kelj fel!« Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült.”

Ap. csel 9, 36–40

Az Újszövetség egyik titokzatos szereplője áll előttünk a felolvasott történetben – egy asszony Joppé városából. Semmit nem tudunk a származásáról, nem tudjuk, milyen idős volt. Adott esetben sem a rangja, sem a vagyoni helyzete nem számít igazán, mert nem ezeket jegyzi fel a szentíró, csupán azt, hogy áldott életű ember volt, és áldássá lett mások számára is. Szó szerint azt mondja róla Lukács, hogy telve volt a jó cselekvésével, és gyakorolta az irgalmasságot. Amikor távozik, űr támad utána. Űr az emberi szívekben, űr a mindennapokban, űr a jó cselekvésében. Sok embert elveszítünk. Sok embert kísérünk el utolsó földi útjára. De csak nagyon kevesen vannak, akiknek a jelenlétét, s majd később a hiányát az Isten népe igazán érzékeli. Biztos vagyok benne, hogy rajta kívül is volt halottja a joppéi gyülekezetnek, de mégis őt siratták a legfájdalmasabban. Mert az élete áldott élet volt, és sok embert ajándékozott meg általa az Úr. Sokszor megfigyeltem, hogy az ilyen életek háttérben maradnak, nem keresik a dicsőséget, a rivaldafényt; s hívő emberként talán mi magunk is lebecsüljük a jó cselekvését, az irgalmasság gyakorlását; nehéznek, megalázónak, kellemetlennek tartjuk. A világ önzésre nevel. Jézus azonban elárulja nekünk a nagyság titkát: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája” (Mk. 9, 35). Olyan sok nagyra törő ember hullott ki közülünk – fejedelmek, királyok, cégvezérek és oligarchák. És mégsem maradt utánuk űr az emberi szívekben. De Dorkászt sokan siratják, elesettek, rászorulók, betegek: mert észrevette őket, s mert gondot viselt róluk. Sírva mutatják Péternek az általa varrt ruhákat: „Nézd, ezt is ő készítette!” Milyen gyönyörű kép ez! Az élete, a munkája, a keze nyoma ott maradt mások életében. Vannak ma is köztünk Tábiták, Dorkászok, emberek, akik csendben szolgálnak, varrnak, főznek, könyörülnek, vigasztalnak. Nem keresik a figyelmet, de nélkülük összeomlana a közösség. Ott és akkor az Úr visszaadja őt azoknak, akik siratták. Még egy időre, mielőtt végleg hazatér az Élet Urához, aki megáldotta őt, és áldássá tette mások életében.

Urunk, engedd meg nekünk, hogy lassítsunk, életünk útján észrevegyük azokat, akik ránk vannak utalva, s könyörüljünk! Tégy bennünket áldássá mások életében, tégy együttérzővé, késztess a jó cselekvésére, engedd, hogy szeretetből szolgáljunk! Ámen.

Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor