Vasárnapi üzenet: 2025. november 30.

Szent András, az elsőnek meghívott

November 30-án Szent András apostolról emlékezünk meg, akit a keleti egyház az „elsőnek meghívott” jelzővel illet. Az evangéliumban viszonylag kevés alkalommal jelenik meg, mégis személye különösen gazdag lelki üzenetet hordoz. Neve – András, azaz férfias, bátor – görög eredetű, és valójában csak ezt ismerjük biztosan róla; azt, hogy a legkorábbi keresztény közösségek milyen néven illették, nem tudjuk. A róla szóló újszövetségi adatok szűkszavúak, mégis képesek felvázolni hivatásának lényegét.

Betszaidában született, testvérével, Simon Péterrel együtt. A Jordánhoz ment, ahol csatlakozott Keresztelő János tanítványaihoz. Az előkövet és próféta, aki a Messiás érkezésére készítette az embereket, egy alkalommal Jézusra mutatott: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” A hagyomány szerint András tanúja volt ennek és annak is, ahogyan a Fiúra leszáll a Szentlélek, és megszólal az Atya hangja. Ez a találkozás meghatározta egész életét: János tanítványából Jézus első követőjévé vált.

Amikor Jézus megszólítja, ezt kérdezi tőle: „Mit kerestek?” – ez úgy hangzik, mint az emberiség örök kérdésére adott isteni válasz. A tanítványok visszakérdezése – „Rabbi, hol laksz?” – nem földrajzi kíváncsiságot, hanem a Teremtő keresését fejezi ki: hol találkozhat az ember az élettel és igazsággal? András ott maradt Jézussal azon a napon, és ez olyan erősen megérintette, hogy elsőként sietett hírül adni testvérének: „Megtaláltuk a Messiást!” Személyes találkozását nem részletezi, inkább annak gyümölcseiben ismerjük fel: abban, hogy képtelen volt magában tartani az örömet, amelyet Krisztus megismerése adott neki.

Az evangélium másutt is megmutatja sajátos lelki profilját. Az ötezer ember megvendégelésekor, amikor a tanítványok tanácstalanok, hogy miből adjanak enni ekkora tömegnek, András lép elő: „Van itt egy fiú öt kenyérrel és két hallal...” Ő az, aki észreveszi az embert, aki kapcsolatot teremt Jézus és a segítségre szorulók között. Nem maga akar megoldást hozni, hanem odavezeti az embert Krisztushoz. A kenyérszaporítás csodája is úgy kezdődik, hogy András valakit Jézus elé állít – és ez a közvetítő szolgálat egész apostoli életének sajátos vonása.

András nem a középpontba állítja magát, nem önmagáról beszél, hanem másokat vezet el Jézushoz. Apostoli küldetését úgy éli meg, mint „találkozásszolgálatot”: azt kívánja, hogy mások is személyesen lássák meg a Mestert, és kimondhassák, amit ő Péternek mondott: „Megtaláltuk Őt.” Ezért a Szentírásban sohasem mint látványos alak, hanem mint csendes, de nélkülözhetetlen közvetítő jelenik meg.

A hagyomány szerint miután a tanítványok szétszéledtek az egész világba, András a Fekete-tenger vidékén hirdette az evangéliumot, és járt azon a kicsiny településen, amely később Bizáncként és Konstantinápolyként hatalmas birodalom központja lett.

Életének befejezése ugyanilyen beszédes. A görögországi Pátrában X alakú keresztre kötözték, nem szegezték, és három napon át haldokolt. Ebben a hosszú szenvedésben sem hagyta abba a tanítást: utolsó prédikációja kétezer embert térített meg. A halál küszöbén is arról tanúskodott, hogy az apostol feladata Krisztushoz vezetni az embereket.

András így vált a találkozás apostolává: azé a hívőé, aki maga is kereste Istent, megtalálta Őt, és életét arra tette fel, hogy másokat is hozzá vezessen. Éppen ezért vonzó ma is az alakja: csendes jelenléte arra emlékeztet, hogy az evangelizáció lényege nem önmagunk előtérbe helyezése, hanem annak segítése, hogy az emberek személyesen találkozzanak az élő Krisztussal.

Szkoropádszky Péter

palágykomoróci, téglási, szürtei, kisszelmenci görögkatolikus áldozópap