Jórészt atomizálódott társadalom

Amikor az utolsó szovjet pártfőtitkár, a reformkommunista Mihail Gorbacsov 1985-ös hatalomra kerülése után meghirdette a peresztrojka – vagyis az átépítés – és a glasznoszty – vagyis az átláthatóság – politikáját, hogy megreformálja a megcsontosodott szovjet politikai és gazdasági rendszert, kiengedte a szabadság palackba zárt szellemét. S az érett peresztrojka időszakának demokratizálódó légkörében, 1987–1988-ban – még a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megalapítása előtt – vidékünk szinte mindegyik részben magyar lakta városában magyar kulturális-művelődési körök alakultak, beindítva a kárpátaljai magyar társadalmi életet.

Vidékünkön akkoriban egyre jobb volt magyarnak lenni. A demokratizálódás pozitív jövőképet alakított ki bennünk, bíztunk egy társadalmi és nemzeti vonatkozásban egyaránt szabad világ beköszöntésében, s a kárpátaljai magyarság önszerveződésének a jegyében ekkoriban jött létre az Ungvári Drávai Gizella Kör, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör, a Nagyszőlősi Bartók Béla Művelődési Kör, a Técsői Hollósy Simon Kör. Mindegyiküket megelőzte viszont a szovjetrendszer falán kiskaput találó, s már 1984-ben megszületett Beregszászi Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub. Mindezek a szervezetek rendszeres és gyakori összejöveteleikkel összefogták a helyi magyar közösségeket, sőt más, közeli településekről is érkeztek részvevők a rendezvényeikre. Volt rá társadalmi igény, hogy meghallgassák a belföldi és a határok átjárhatóvá válása révén külföldi – magyarországi vagy más, határon túli területekről érkezett magyar – előadókat, akik irodalmi, művészeti, illetve történelmi témájú előadásokat tartottak, nagy létszámú közönség előtt. Nem egy kör elsőként avatott fel magyar témájú emléktáblát, szobrot, először tartott március 15-i ünnepséget, melyekről a szovjethatalom addigi évtizedei során szó sem lehetett, s először csendülhetett fel rajtuk nyilvánosan a magyar Himnusz, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, s szinte euforikus örömmel töltötte el a résztvevőket, hogy szabadon énekelhették nemzeti imádságunkat. És ami a legfontosabb: közösségeket kovácsoltak, melyek tagjai örültek egymás társaságának, örültek, hogy együtt lehetnek, hogy a családi, baráti közösségeknél szélesebb közösségek tagjai lehetnek. S nemcsak időseknek, hanem munkaképes korú, de itt, Kárpátalján megélhetést találó személyeknek is volt rá idejük, hogy felkeressék a körök rendezvényeit. Az 1980–1990-es évek fordulóján szerényebb mértékben, de még faluhelyen is alakultak művelődési körök: a Gáti Kovács Vilmos Kör, a Salánki Mikes Kelemen Kör. Aztán a városi körök tagsága a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalakulása után átlépett a kulturális-érdekvédelmi szervezetbe, s maguk a körök csendben eltűntek vagy felfüggesztették tevékenységüket. Például e sorok írója a Salánki Mikes Kelemen Kört vezette, míg csak munkája Ungvárra nem szólította, amikor pedig a 2010-es években újra próbálta alakítani, eleinte még jöttek is szépen résztvevők, majd elmaradtak…

A KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete és Városi Alapszervezete Székházában a 2010–2020-as években, az orosz–ukrán háború kirobbanásáig az alapszervezet egészségügyi, történelmi, irodalmi, természettudományos témájú előadásokat szervezett, volt, hogy nagy, ám volt, hogy csak kis létszámú hallgatóság részvételével, bár a szervezők minden alkalommal mindent megtettek azért, hogy minél népesebb közönséget vonzzanak az összejövetelekre. Ugyancsak Nagyszőlősön évekig működött a Révész Imre Galéria, egy magángaléria kárpátaljai magyar festőművészek tárlataival, melyek megnyitói népes közönséget vonzottak, s az egy hónapokig nyitva tartó kiállításokat szép számban keresték fel az érdeklődők. Úgy látszott, hogy kialakul egy művészetkedvelő közösség – ám a magángalériát működtető kisvállalkozó a háború okozta anyagi ellehetetlenülés miatt kénytelen volt bezárni vállalkozását, s vele a galériát. A Nagyberegi és a Salánki Tájház, a Tiszacsomai Árpád Fejedelem Látogatóközpont még betölti értékmegőrző, értéktovábbadó feladatát. A két tájház közösségteremtő munkát is végez. A KMKSZ közgyűléseire, helyi jellegű rendezvényeire még sor kerül, hatévnyi kihagyás után idén ismét megtartották a Técsői Arany Ősz Kórus- és Néptánc-találkozót, nyílt színi rendezvényeit azonban a háború miatt csendes koszorúzások váltották fel, a técsői Erzsébet-napi bálok pedig elmaradtak. És eltűntek az 1980–1990-es évek nagy tömegeket megmozgató irodalmi és művelődési körei, változatos témájú, gyakori, rendszeres előadásaikkal, melyek igazi magyar társadalmi életet teremtettek Kárpátalján. Ám azóta sok magyar is elvándorolt, a határon túl keresve új, jobb minőségű életet. A társadalom pedig jórészt atomizálódott, családi közösségekre redukálódott, sőt, mivel a munkaképes korú személyek többsége – jól fizető hazai munkalehetőségek híján – már rég külföldön vállal vendégmunkát, már sok család is szinte csonka család, a házasságok jelentős része mondhatni távházasság. Pedig ma is nagy szükség lenne nagy közönség részvételével lebonyolított, színes tematikájú előadásokra, közösségteremtő társasági életre. Ám csak hatalmas és pozitív politikai és gazdasági változások, a béke beköszöntése, majd jól fizető kárpátaljai munkahelyek létrehozása révén sikerülhet mindezt újjáteremteni…

Lajos Mihály