Miről írtak a városi újságok 101 évvel ezelőtt?

Elvesztett Ungvár

Milyen volt Ungvár pontosan 101 évvel ezelőtt, 1925 elején? Hogyan éltek akkoriban az ungváriak, milyen problémáik voltak, és milyen kérdéseket vitattak meg a helyi sajtóban? Az Elvesztett Ungvár egy kis időutazást folytat, amely minden hónapban bemutatja, hogyan változott az élet a városban az elmúlt 101 év alatt.

Ezúttal 1925 februárjáról lesz szó, amely különösen meleg volt. „Még a matuzsálemeket is meglepi a februári időjárás – írták a helyi újságok. – A hóviharok és a kemény fagyok elmúltak – most a vidám tavaszi nap bearanyozza a tájat. Még a legnagyobb természettudósok is a fejüket csóválják a szokatlan időjárás miatt.” Sajnos azonban a sajtó nem említette, hogy pontosan hány fokos meleget regisztráltak Ungváron 101 évvel ezelőtt.

Talán az 1925. februári tavaszi időjárás ébresztette fel a fiatalokban a szenvedélyt, mert mindössze egy hónap leforgása alatt három, szívügyekkel kapcsolatos szerencsétlen esetről számolt be a sajtó. Azt írták, a féltékeny Kurtinec Böskéről, hogy egy szombati napon egy vita során késsel megtámadott egy hozzá érkező fiatalembert. A lány gyomorsérülést okozott szerelmének, és bár a sérülés nem volt súlyos, a rendőrség letartóztatta. A második eset a 21 éves villanyszerelő-segéddel, Csertes Lajossal történt meg, aki a Bacsinszky utca 44. szám alatt lakott. A fiatalember „szerelmi bánatában” három doboz gyufából és tíz gramm jódból készült oldatot ivott meg. Őt úgyszintén a gyomormosást végző orvosok mentették meg. A harmadik esetben a 23 éves Mraz Mária, aki a Savanyúvíz-fürdőben dolgozott, öngyilkosságot kísérelt meg. Egy nap a lány bezárkózott egy a fürdő egyik fülkéjébe, és liofilizált méregtablettákat vett be. Az orvosok őt is megmentették, bár a lány állapota meglehetősen súlyos volt.

Térjünk át a szomorú témáról a mámorítóra, és elmeséljük, hogy 1925. február 7-én, szombaton megnyílt az állami borospince Ungváron. Az ilyen pincéket a bortermelő vidékeken azért hozták létre, hogy a borászok egy csekély díj ellenében ott tárolhassák borukat, így nem kellett sietniük olcsón eladni, hanem nyugodtan találhattak jobban fizető vevőt belföldön vagy külföldön. Az ungvári állami pince a Hillmann-házban volt, a Varga utca 2. szám alatt. A sajtó arról írt, hogy ott nagy és kis mennyiségben kínáltak tiszta borokat, vagyis a pince borászatként is működött. Érdekes, hogy a Hillmann-háznak ma nincs semmi nyoma a városban. Az 1920-as évek végén vagy az 1930-as évek elején bontották le, és ez a városközpontban fekvő terület sokáig beépítetlen volt.

Február 12-én ménkiállítást rendeztek Ungváron, a megyeháza (ma a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum épülete) előtti téren. Több helyi gazda is elhozta lovát a kiállításra. A győztes a magyar–angol származású Prince mén lett, amelynek tulajdonosa, a daróci Jutkovics Izsák már nyert díjat az 1924-es kiállításon is. A katonaság azonnal érdeklődni kezdett a győztes iránt, és meg akarták venni Prince-t a hadseregnek, de nem egyeztek meg, mert mindössze 13 000 koronát ajánlottak, míg Jutkovics 15 000 koronát kért.

1925 februárja nagyon eseménydús volt a bálok tekintetében is. Emlékeznek, az 1925 januárjáról szóló előző történetben már beszéltünk a farsangi bálok hagyományáról? Februárban minden hétvégén folytatódtak az ilyen jelmezes események. Csak a Korona Hotel éttermében a következő volt a program: február 7. – tisztviselők bálja; február 8. – a Katolikus Ifjúsági Társaság bálja „konfetticsatával” és szépségversennyel; február 14. – a Csehszlovák Légiósok Társaságának bálja; február 15. – az UMTE sporttársaság bálja, február 21. – a szabók és fodrászok szakszervezeteinek bálja szépségversennyel, 3 értékes nyereménnyel (a nyereményeket előre meg lehetett tekinteni a Párizsi Áruház kirakatában). Szintén február 14-én és 15-én ünnepelték a farsangot a Gizella-ház növendékei.

Egyik különleges fénypontja 1925 februárjának Ungváron egy csodatevő rabbi érkezése volt. A helyi sajtó ezt írta: „Egy nagyon érdekes személy lakik a Bercsényi Szálloda 29. számú szobájában. Abraham Ovičnak hívják, foglalkozását tekintve csodatevő. Újságunk egyik munkatársa meglátogatta a rabbit. Nagyon nehéz megtalálni a csodatevő rabbit a hatalmas kötetek között, olyan kicsi. Az egész teste 75 centiméter. Ovič rabbi szívből mondja: »Máramarosból származom. Apám rabbi volt, szintén törpe. Tízen vagyunk testvérek, mind törpék. Apámtól tanultam, aki bevezetett a Talmud csodálatos szépségébe. Nem vagyok csodatevő, egyszerűen csak segíteni próbálok azoknak az embereknek, akiknek tanácsra van szükségük.« Később belépett a titkára, és bejelentett egy másik vendéget. A rabbi 3 hétig nálunk lakik, és egész nap fogad a Bercsényi Szállodában.”

1925 februárjában a sajtó közölte az ungvári üzletek működésére vonatkozó frissített szabályokat. Ezek a városi szabályok szigorúan előírták, hogy hétköznapokon az üzleteknek (valamint a kiskereskedelmi létesítmények és raktárak adminisztratív irodáinak) 8.00 és 19.00 óra között, vasárnaponként pedig 8.00 és 10.00 óra között kellett működniük. A fodrászoknak eltérő munkaidejük volt: hétköznapokon 7.00 és 12.00 óra között, délután pedig 14.00 és 18.00 óra között, de a munkaidőt „a tiszteletre méltó személyek kérésére” meghosszabbíthatták.

Az élelmiszer- és fűszerboltok 7.00 és 12.30 között, délután 14.00 és 20.00 óra között tartottak nyitva. Az édességeket, csokoládét, gyümölcsöt és alkoholos italokat árusító üzletek tovább is nyitva lehettek (21.00 óráig, május 1-jétől november 1-jéig pedig 22.00 óráig). Fontos volt az ebédszünet betartása, de péntekenként, november 1-jétől május 1-jéig ebédszünet nélkül is lehetett dolgozni.

Ezek a szabályok nem vonatkoztak a húsboltokra, pékségekre, kenyér- és péksüteményboltokra, tejtermékek, élelmiszerek, újságok árusítására, valamint az éttermekre, kávézókra, cukrászdákra és fotószalonokra.

Minden év október 28-án, május 1-jén, valamint a (görögkatolikus és római katolikus) karácsony és húsvét első napján minden üzletet zárva kellett tartani (kivéve az élelmiszerboltokat, amelyek ezeken a napokon ebéd után is nyitva tarthattak).

Zárjuk ezt az 1925 februárjából származó érdekes tényekből álló válogatást a Szent György római katolikus templom városi toronyórájáról szóló beszámolókkal. Városi órának azért nevezték, mert a város kötelezettséget vállalt arra, hogy működőképes állapotban tartsa, hogy a köztereken tartózkodók tájékozódhassanak a pontos időről (akkoriban a zseb- vagy karóra még drága dolog volt, amit nem mindenki engedhetett meg magának). A sajtó arról írt, hogy a közelmúltbeli javítások ellenére a templomtorony órája ismét megállt. „A fővárosi hatóságoknak (azért írták így, mert Ungvár a Podkarpatszka Rusz fővárosa volt – a szerző) meg kell javítaniuk ezt az órát, mert nagy társadalmi jelentőséggel bír. A költségvetésben nagyon szép summa szerepel az óra szervizelésére, ezért kérjük, hogy azonnal javítsák meg” – írta a helyi újság. A városi tanács válaszában azt írták, hogy a városnak jelenleg nincs forrása az óra újabb javítására, ami nagy felháborodást váltott ki a polgárok körében. Amikor hamarosan kiderült, hogy a város akkori polgármestere, Jan Grbek telefonvezetéket húzatott a lakhelyére (ami akkoriban elég sokba került), a sajtó ismét megemlítette az órát: azt írták, hogy nincs pénz a javítására, de valamilyen oknál fogva futotta a telefon bevezetésére a polgármester lakhelyére. Ez a probléma azonban 1925 februárjában még mindig nem oldódott meg.

Tetyana Literáti: Pro Zahid/Rehó Viktória