Budapesten is méltatják a 30 éves beregszászi magyar színházat
A 30. születésnapját ünneplő Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházat nemcsak itthon, hanem a budapesti Nemzeti Színházban is méltatják. Október 18‒23. között a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) részeként az emblematikus előadások mellett filmvetítéseken és beszélgetéseken is bemutatják a beregszászi színház három évtizedes, kalandos történetét és jelenlegi helyzetét.
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként megrendezett jubileumi MITEM kárpátaljai színházas blokkjának első napján az érdeklődők megtekinthették a Színház a határon című dokumentumfilmet, valamint egy fotókiállítást is.
A dokumentumfilm, amely inkább egy portréfilm, a 2004-es Stalker Nemzetközi Színházi Fesztiválra készült. Az alkotásban megszólalnak a színház akkori munkatársai, többek között Varga József, Tóth László, Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Balázsi József volt igazgató, Molnár Viktória, Ferenczi Attila, Orosz Melinda, Szabó Imre, Vass Magdolna és természetesen Vidnyánszky Attila is. A filmet Oláh László Olivér rendezte.
Az interjúk közben az Örkény István Tóték című művéből készült előadás előkészületei is megjelennek a vetítővásznon. A nosztalgiát idéző portréfilmben megszólalók mesélnek arról, hogy hogyan lettek színészek, milyen ígéreteket kaptak, de megemlítik az akkori nehézségeket, felmerülő problémákat is. A néhol tragikomikus mondandók néha egyszerre idézik fel a múltat és mutatnak rá a jelenre is: mint tudjuk, a nehéz idők elmúltak a beregszászi magyar színház életében, megújult az épület, kialakult az állandó nézőközönség, egész Kárpátalján ismerik őket, de mindezek mellett több olyan aggodalmas üzenet is elhangzik a színészek szájából, amelyek – a háború árnyékában – sajnálatos módon ismét aktuálisak lettek.
Kozma András dramaturg, műfordító, a MITEM egyik szervezője szerint a dokumentumfilm pontosan bemutatja, hogy mi is a színház. „A színház az a közösség. Maga az ember, aki alkotja, teremti” – véli a dramaturg.
A filmvetítés után a jelenlévők egy fotókiállításon keresztül bepillantást nyerhettek az akkor még a büszke Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház nevet viselő teátrum korai szakaszban lévő életébe. A fotókat Ilovszky Béla és Eöri Szabó Zsolt készítette.
„Ezeket a fotókat látva nem tudok nem meghatódni, és nagyon hálás vagyok Bélának és Zsoltnak, mert nekik köszönhető, hogy megszülethetett ez a kiállítás” – kezdte mondandóját Vidnyánszky Attila színházigazgató. Véleménye szerint nem csupán a fotók, de minden színházi munkatárs lelke is őrzi azt a harcos, odaadó időszakot, amelyet a sorozat mutat be. „Állandó küzdésként és harcként indult a beregszászi magyar színház élete, és ez így is maradt” – emlékezett vissza Vidnyánszky. Véleménye szerint minden színháznak van lelke, s ennek az erős lelki indíttatásnak köszönhetően és a kárpátaljai magyar emberek színházra való éhezése miatt jött létre a beregszászi magyar színházi élet. „Ez a lelkület és teátrum volt a kiindulópontja, a fészke majd a debreceni Csokonai Színháznak is, de ami a legfontosabb: ha nincs a beregszászi színház, akkor nincs ez a Nemzeti Színház, ami most van” – húzta alá Vidnyánszky Attila, majd hozzátette: „A mostani Nemzeti Színház szellemiségét építve, valamint viszonyrendszerét és hangulatát kialakítva modellként mindig az a kicsi beregszászi színház állt és ez áll most is.”
Simon Dávid
