Íge: ,,…versengések vannak köztetek. … mindenitek ezt mondja: én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott é Krisztus?...” (I.Kor.1:11-13.)
És eljöve az Úrnak angyala, és leüle ama cserfa alatt, a mely Ofrában van, a mely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orczája elől.
A nagyböjtöt közvetlenül megelőző vasárnap az evangélium szerint (Mt 6, 14-21) a megbocsátás fontosságáról, a helyes böjtölésről, a mennyei kincsek gyűjtéséről szól.Tovább »
„Tudtotokra adom testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.” Galata 1,11–12
„Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, s szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt.” Lk 19, 2-3
„Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.” 1.Mózes 39:5v.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380959192802-es mobilszámon.