Versajánló

Illyés Gyula: Széchenyi hídja

Hány könyvet írt! És valamennyinél

többet ér
ez a híd. Hogy él!

Egy mondandón, mit nem papírlapokra
bízott, ki észbe fogta,
és létrehozta,

egy derék eszmén járok át naponta.

Napi örömöm ez a jó
anyagba burkolt közölnivaló.

Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába

Ez a könyv a könyvek könyve,

Szegény ember drágagyöngye.

Égi harmat lankadtaknak,

Világosság földi vaknak.

Bölcsességnek arany útja:

Boldog, aki rátalál!

Szomjas lelkek forrás-kútja,

Hol pohárral Krisztus áll.

Szabó Magda: Európa, utolszor

Hogy szúr ez a korszak! Hogy fel ne sikoltsak,

eltömi öklöm a számat.

Egy körbe futok, mint a mókusok,

egy óriási kalitkában.

Egy rést, amin át meglát a világ,

meglát, kiemel! De hiába.

Börtön ez a föld, ahol éltem előbb,

Csoóri Sándor: Hársfa

Méhek világvárosa: hársfa,

sejtekből,

súlyos illatokból fölépült New York.

Leveleid: zöld repülőterek,

ág-utcáid belevesznek a nyárba.

Állok előtted s megszégyenítesz:

testem se

és suhogó agyam se volt még soha

Babits Mihály: Bolyai

„Semmiből egy új, más világot teremtettem.”

(Bolyai János levele atyjához)

Isten elménket bezárta a térbe.

Szegény elménk e térben rab maradt:

a kapzsi villámölyv, a gondolat,

gyémántkorlátját még csak el sem érte.

Gömöri György: Érkezés Angliába

Egy kimustrált, ócska katonai gépen

érkezünk (harmincöten?) Bécsből Angliába.

Bizarr fényekkel fogad: zöldek,

meg narancsosak a lámpák, mivel

errefelé mindennapos a köd.

Hosszú autóbusz-út Londonba, ahol

csak pár napot töltünk. A forgalom

Szilágyi Domokos: Hajnal

A csönd lüktet a félhomályban,

hulló lombokat ringatón,

szépségektől terhesen,

mint ahogyan ver a szívem.

Hajnalodik – a nappal ásít

álom-ittasan, fél-éberen,

akárcsak én; – táguló tüdejébe

szívja a kocsonyásan-remegő ködöket,

Csoóri Sándor: Keserű, pünkösd előtti ének

Ha kimartak maguk közül,

hát kimartak;

nem sír utánam horpadt

vasvödör, se rövid szoknyás múzsa.

Magam kipróbált társként

nézek az égre újra.

Pünkösd jön: szép, borzas ünnep.

A legyőzőim sorban

fönt a hegyeken járnak,

Buda Ferenc: Isten szalmaszálán

Gömbölyű szivárvány

egykoron valék –

Isten szalmaszálán

rezgő buborék.

Majd a földre hulltam

fénylő mag gyanánt,

látni úgy tanultam

tőled, földanyánk.

Szabó Lőrinc: Isten

Sokszor tűnődtem: vajon hiszi pap

bátyám Istent? S hogy hiszi? Ami csak

volt, érv, pro s kontra, mind előkerült;

sőt, bármi jött szóba, ha sikerült

újat találnom, néha, valami

új szempontot, ő csak örült neki,

s nem háborgott, de maga segített