Versajánló

Kassák Lajos: Árnyékban

Vagyok és lenni szeretnék még sok ezer évig.

De nem így, Uram, ahogyan most kushadok

a kormos és irgalmatlan városokban.

Adj nékem kis házat, kicsi szőlős kerttel

fényességet nappal és békességet éjszakára.

Add nékem önmagamat úgy

Kosztolányi Dezső: Kip-kop köveznek

Kip-kop, köveznek.

                       Itt van a tavasz.

Hajnalban száz kalapács zaja ébreszt.

És hallgatom ágyamból a zenés neszt.

Mily csiklandó és édes és ravasz.

Tavasz, tavasz. Az utcánkat javítják.

Mostan fölajzzuk a csigát, parittyát.

Fecske Csaba: Vadvirágok

kora tavasztól késő őszig

erdőn mezőn és réteken

virág nyit halni készülődik

s darázs zöng méztől részegen

hóolvadástól hóhullásig

százféle vadvirág terem

Szabó Lőrinc: Párbeszéd

Félek, Atyám – úgy zúgnak a harangok!

fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…

Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,

te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.

Félek, Atyám – megtörtem a harcban, a hitben,

József Attila: Gyönyörűt láttam

Gyönyörűt láttam, édeset,

elképzeltem egy gyenge rózsát.

Elbámészkodtam s rám esett,

mint nagy darab kő, a valóság.

Ám ez a kő is képletes.

A legjobb, ha mindent kimondok.

Így oktatnak ügyeletes

és tanulságos napi gondok.

Győri László: Faluszél

– Hová megy, néni?

– Csak ide a földre.

– Sétálni egyet? Jót tesz az a csontnak.

– Séta? Nem szoktam én sétálni, dehogy!

Kimegyek, hogy beszéljek a földdel.

Beszélgessek egy kicsit a földemmel.

Ki szoktam menni néha beszélgetni hozzá.

Kálnoky László: Egy városhoz

Nem maradhattam ott örök rabodnak,

de hogy eszembe sem jutsz, mégse hidd.

Kockaköveid bennem súlyosodnak,

bennem görbülnek nagy boltíveid.

Pupillám belsejére odafestve

szivárványló kép több ezernyi van:

barokk szentek bohókás, kurta teste

Petőfi Sándor: A tél halála

Durva zsarnok, jégszívű tél,

Készülj... készülj, a halálra!

Jármodat megunta a föld,

És ledobja valahára;

Szabadság lesz! ím, az ég is

Ideszegődött a földhöz,

Fegyvertárából, a napból,

Tűznyilakkal rád lövöldöz.

Arany János: Barátomhoz

Petőfihez

Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:

S mily szívesen fogadnék szót neked!

De átkozott gebe az a Pegaz,

Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.

Tegnap már mintha írni kezdenék,

Egészen a tollrágásig menék,

Szepesi Attila: Önarckép Rembrandt modorában

Ideless, te vigyori kófic,

roskadt fotelben kuporgó, akinek

gyűrt arcán alácsurog a lámpafény,

és naponta újabb ráncok lepik hajdani

feszes bőröd, mintha valami láthatatlan

pók, a sokasodó esztendők mikroszkópi takácsa