Státusztörvény: az olcsó demagógia kora lejárt

Interjú Kövér Lászlóval, a Fidesz-MPP elnökével

– Gyakran feszegetik a kérdést: hogyan lehet meghatározni az anyaországban, hogy a határon túli szervezetek közül melyik döntheti majd el, ki a magyar?

– Az illetékes magyar hatóságnak kell majd eldöntenie, hogy adott területen melyik legyen az a szervezet, amely javasolni tudja, hogy valaki jogosult a magyar igazolványra. Ezt nyilvánvalóan az adott terület politikai, társadalmi sajátosságaira való tekintettel kell megállapítani, valamiféle általános szabály szerint nem lehet megtenni.

– Kárpátalján kit lát esélyesnek arra, hogy majdan döntsön ebben a kérdésben?

– Azt gondolom, hogy eléggé egyértelmű a helyzet, hiszen a viszonylag kis létszámú kárpátaljai magyarságon belül a KMKSZ taglétszáma meghaladta a har­minc­ezret, tehát nincs vetélytársa. Bár a vetélytárs szó itt nem igazán jó kifejezés. Azt gondolom ugyan­is – s tudom, hogy így is lesz –, hogy a KMKSZ ebbe a munkába bevonja majd azokat a társadalmi szervezeteket, amelyek valóban képviselik a kárpátaljai magyarságot, beleértve a történelmi egyházakat is. Úgy vélem, itt is létre fog majd jönni egy olyan szervezetek feletti csúcsszerv, amely ezt a felhatalmazást a magyar hatóságoktól meg fogja kapni.

– Napjaink talán legaktuálisabb kérdése a magyar kormány által jóváhagyott státusztörvény. Mindenki hangsúlyozza, hogy kerettörvényről van szó. Valóban így van?

– A megszülető jogszabály nem csupán kerettörvény lesz, hanem konkrét jogosítványokat, konkrét lehetőségeket is tartalmazni fog majd a határon túli magyarok számára mind a munkavállalás, mind bizonyos kulturális, egészségügyi vagy szociális ellátási kérdések tekintetében. De a törvény elsődleges célja az, hogy a szülőföldjükön való megmaradásban segítse a határon túli magyarokat. Ez egy látszólagos ellentmondás, hiszen az anyaországban való életüket, helyzetüket szabályozza majd ez a törvény, de éppen azért van szükség a jogszabályra, hogy tekintettel sanyarú helyzetükre szülőföldjükön, s ne az anyaországba, s pláne ne valamely harmadik külföldi országba való kivándorlásban lássák az egyetlen kínálkozó alternatívát.

– A Fidesz Magyar Polgári Párt a maga súlyával és tekintélyével nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az anyaország elfogadja a státusztörvényről majdan meghozandó parlamenti dönést. Ön mire számít?

– Azt gondolom, hogy ami a törvénytervezet elfogadtatását illeti, ma már sokkal köny­nyebb a dolgunk, mint 6-7 évvel ezelőtt. Minden határon túli magyar, aki átlépte az ország határát az elmúlt 10-11 évben, gyarapodhatott néhány olyan keserű élmény­nyel, amikor azt kellett, hogy érezze, nem úgy tekintenek rá a hatóságok, s nem egy esetben magánszemélyek is, mint a nemzet egyenjogú tagjára, hanem mint valamiféle hívatlan vendégre vagy turistára. Ennek az előidézője az az agymosás, az az internacionalista tudatformálási kísérlet, amit 1990 előtt el kellett, hogy szenvedjünk. Generációk sora nőtt fel úgy, hogy azt sem tudta, hogy a határon túl magyarok élnek. Miután pedig az elmúlt évek az anyaországi magyarokat is megviselték egzisztenciálisan, anya­gilag, könnyű kijátszani egymás ellen a szegény embereket még akkor is, ha egy nemzet tagjai, és sajnálatos módon azt látom, hogy ez a magyar politikai élet egyes szereplőitől nem is idegen. Tehát nem leszek meglepve, ha a parlamenti vitában egynémely baloldali ellenzéki szónokok majd attól fogják óvni a polgárokat, nehogy túlságosan nagy terhet jelentsen a státusztörvény végrehajtása az ő rovásukra. Azonban abban bízom, hogy a magyar állampolgárok többsége ma már mégiscsak elvárja az erőnkhöz mért gondoskodást a határon túli magyarokkal kapcsolatban, hogy ma már nem lehet ilyen olcsó, demagóg propagandafogásokkal nagy népszerűségre szert tenni, hanem a parlamentben és a parlamenten kívül is a felelősségérzet dominál majd ebben a kérdésben.

K. Z.