2001. augusztus 10

Az Úr így szólt Ábrahámhoz: „Menj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked… Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (Ter 12,1)

Napjainkban azt lehet tapasztal­ni, hogy sokan szó szerint értik eze­ket a szavakat, és kimennek „atyjuk földjéről”, kivonulnak szü­lőföldjükről, elhagyják Kárpátalját. Látszólag Ábrahám is csak ennyit tett. Elment onnan, ahol eddig lakott… Olyan helyre ment, ahol nem tudhatta, mi vár rá…

Több van ezekben a szavakban, és más van a sorok között. Hogy megértsük, idő, tapasztalat, áldozat, alázat kell.

Ábrahám életében nem a szó szerint vett földelhagyás a lényeges, hanem a gondolatainak az el­hagyása és egyben azonosítása Isten gondolataival. Azt tenni, amit az Isten parancsol. Mi csak a mát látjuk, az Isten pedig előre lát, hiszen ő az idő ura is.

Minden alkalommal, amikor megértjük a másik embert, amikor számunkra szokatlan dolgot teszünk, amikor olyan esemény van az életünkben, aminek nem sok értelmét látjuk, amikor azonosulni kell házastársunk, barátunk gondolatával, amikor váratlan események előtt állunk, amikor meg kell a gondolatainkat változtatni a közösség érdeke miatt, …, akkor Ábrahám életének az eseményét éljük át. Kilépünk a megszokottból, a felépített világunkból és világnézetünkből, és Isten gondolataival azonosulva arra a földre megyünk, amelyet mutat nekünk az Isten.

Marosi István
görög katolikus parókus, Tiszaújlak