Dédai „ferdekutak”

Miért kellett bezárni a dédai homokbányát?

1961-ben kezdték meg a homok kitermelését a dédai határban. Tíz évvel később már az első vájárhajó is megérkezett, hogy a kitermelt homok helyén összegyűlt talajvízből képződött tavon is folytathassák a kitermelést. A bánya számtalan tulajdonosváltást élt meg, ami sem a vállalatnak, sem pedig a falunak nem kedvezett, hiszen az egyedüli cél a rablógazdálkodás volt. Bányásztak minden előzetes geológiai vizsgálat nélkül, nem törődve semmivel és senkivel – beszélik a faluban.

A nagy teljesítményű szivattyúk olyan zajjal működtek, hogy éjszaka az egész faluban hallani lehetett a hangjukat. A településen áthaladó teherautók miatt nagy volt a por, ami a helyi egészségügyi jelentések szerint is a légúti megbetegedések nagyarányú előfordulásához vezetett.

A 70-es évek végén, a 80-as évek elején jelentek meg a hatalmas arányú kitermelés első szemmel is jól látható nyomai: a községben a házak falai megrepedeztek, a kutak alsó cementgyűrűi megindultak keleti (a bánya a falutól keletre fekszik) irányba, sok kútnak pedig elapadt a vize.

Pallagi János kútját tíz évvel a homok szivattyúzásának megkezdése után be kellett tömni, mivel annyira elcsúsztak a betongyűrűk, hogy használhatatlanná vált. A kútba senki nem mert lemenni, hogy kitakarítsa az elzáródott ereket.

A bánya területe az évek során folyamatosan nőtt a falu legjobb földjeinek kárára, s egyre közelebb került a település határához.

„Este az asszonyok még kint dolgoztak a fokhagymaföldeken, másnap reggel pedig, mikor újra kimentek, a fokhagyma a víz tetején úszott, mert éjszaka a 3-4 ha fokhagymaföld beleszakadt a homokbánya tavába” – meséli Csobolya András, aki éjjeliőr volt a bányában.

Gazdag Béla markolón dolgozott. Mint mondja, a munkagépeket estére a bányató partjától legalább tíz méterre kellett leállítani, nehogy a partszakasszal együtt beleszakadjanak a tóba. Egyik reggel azonban így is meglepetés érte őket: az egyik markológépnek csupán a körvonalait lehetett kivenni a víz alatt, miután az éjszaka folyamán a szokottnál is nagyobb partszakasz adta meg magát a víznek.

– Féktelen volt a kitermelés. Havonta mintegy 35 ezer m3-nyi homokot szállítottak el vasúton a bányából, naponta száznál is több nagy teljesítményű tehergépkocsi hagyta el a települést – meséli Tóth Sándor, a KMKSZ Dédai Alapszervezetének elnöke, a bánya bezárásáért 1991-ben indított mozgalom egyik aktivistája. – A lakosság egy emberként szállt síkra a falu megmentéséért, aminek meg is volt az eredménye, hiszen végül kiszállt a helyszínre egy moszkvai küldöttség, amely a geológiai adatok és a látottak alapján a bánya bezárása mellett döntött.

A helyi lakosok szerint a falu alól a szivattyúzással rengeteg futóhomok került ki, így sok az üreg, amelyeket csak a víz tart fent. Sokan félnek attól a helybéliek közül, hogy ha a víz egyszer eltávozna, a földfelszín több helyütt beszakadna Dédában. A kutak „elferdüléséért” is egyértelműen a bányát okolják.

Szarka András szerint, aki több évig dolgozott a vájárhajón, mindez nem igaz, mert mint mondta, nem szivattyúztak oldalirányba, csupán lefelé, kb. 22-23 méteres mélységig. Szerinte nincs üreg a falu alatt.

Tóth Sándor sem emiatt aggódik ma elsősorban. Szerinte a legnagyobb veszély most az, hogy a falu ivóvízkészletével összeköttetésben lévő bányatóba rengeteg szemét és szennyezőanyag kerül, mert sokan ide hordják szemetüket, a tóba mossák autóikat. Véleménye szerint addig kellene ezzel a kérdéssel foglalkozni, míg nincs meg a baj, mert ha egyszer Déda ivóvíz nélkül marad, már késő lesz. Könnyebb és olcsóbb is volna megelőzni a bajt.

karmacsi