Plakátok

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén át, Magyarország legelmaradottabb vidékén fut az autó, és én nézegetem a választási plakátokat: MIÉP-es és MSZP-s jelöltek arcképei egymás mellett. Van egy-kettő letépve is. Bizonyára vásott kölykök munkája. Aztán átjövünk a határon. Kárpátalja, ez is magyar vidék, itt is választások lesznek, és látom a módszeresen letépett plakátokat. Ez még a múlt választásokon sem volt divat. Nem nagy ügy, de szomorú jelzés arról, hogy valamilyen idegen szellem jelent meg Kárpátalján, az erőszak szelleme. Nem csodálkozom azon az emberen, aki megváltoztatta szavazási szándékát megtudva, hogy jelöltje fizetett plakáttépőket dolgoztat. Tisztességes ember nem nyúl ahhoz, ami nem az övé, nem mozdít el olyat, amit nem ő tett oda. Hát igen, itt is érvényes a mondás, mutasd meg kampányodat, megmondom, ki vagy. A kárpátaljai magyarság szempontjából különösen fontos, hogy civilizált módon folyjon a kampány, hisz nem mindegy, hogyan ítélnek meg minket a körülöttünk élő népek. Sajnos a plakátok szintjén ez nem sikerült, és ami már elszabadult, azt nehéz leállítani. Politikai versengés régen is volt, és a szereplők mindig számítottak a csodákban hívő, hiszékeny választók kegyeire, használták a megtévesztés és félrevezetés módszereit, és megcélozták a politikailag zavaros fejűeket, de az erőszak és a mocskolódás már egy másik műfaj, nem méltó hozzánk, magyarokhoz.

A félrevezetés és manipuláció nagy esete történelmünkben, amikor 1848. március 15. után három hónappal, 1848 júniusában Petőfi Sándort, a márciusi ifjak vezetőjét, a lánglelkű költőt nem választották meg képviselőnek saját szülőföldjén, a Kiskunságon. Félrevezették a népet, és helyette egy pökhendi, gőgös, buta embert választottak. Még ma sem tanácsos Szabadszálláson emlegetni ezt a választást, pedig az igazság az, hogy hagyták magukat becsapni a kiskunságiak. A politikailag zavaros fejűek csapata pedig különös társaság. Például egy ismerősöm a magyarországi helyzetet elemezve keményen szidja az egyik ellenzéki pártot, amiért a státustörvény ellen lépett fel, és az egész ellenzékről rossz a véleménye, itthon pedig nem szándékszik a KMKSZ jelöltjére szavazni. Ez arra az emberre emlékeztet, aki egy ruszin faluba nősült, és karácsonykor, húsvétkor meg a reformáció napján bejárt a város református templomába, vasárnaponként pedig otthon az ortodox templomot látogatta. Nevetséges kettősség ez. Nem lehet az ember Budapesten kálvinista, Kárpátalján pedig pravoszláv. Úgy láttam, elgondolkozott, de nem vagyok benne biztos, hogy nem Thürmer Gyulának szereztem-e egy kárpátaljai szimpatizánst.

Tithli