Hogyan lesz egy forgatókönyvből színielőadás?
Portré
Bagu Gézát, a Cók-mók felnőtt bábcsoport oszlopos tagját ma leginkább régiónk saját Vitéz Lászlójaként tartja számon a kárpátaljai közvélemény. Kevesen tudják, hogy a „civilben” matematikatanár poénmester egyben profi színházcsináló is, aki néhány éve sikerrel szerzett oklevelet a Budapesti Színművészeti Főiskolán.
– Hogyan lesz egy pedagógusból színházi rendező?
– A történet egészen az egyetemi évekre nyúlik vissza, amikor az első évfolyamos diáktársakkal összehoztunk egy színjátszó önképzőkört. Ez a rendszerváltás idei hőskorszakban volt, amikor újra szabad lett a magyar szó, így egy saját összeállítású műsorral sorra jártuk a magyarlakta településeket. Már a Bátyúi Középiskolában dolgoztam, amikor rátalálva egy alkalmasnak ígérkező János vitéz-forgatókönyvre, szerveztem egy nyolcadikos-kilencedikes tanulókból álló színcsapatot és megrendeztem a darabot. A debütálásunk egészen jól sikerült, amivel az akkor induló Munkácsi Gyermekszínjátszó Fesztiválon második helyezést értünk el. A Bátyúi Vasutas Művelődési Ház bázisán később létrejött egy önálló gyermekszínjátszó csoport, mellyel évekig rendszeresen próbáltunk és játszottunk. Majd jött 1997, amikor Vidnyánszky Attila rábeszélésére jelentkeztem a Budapesti Színművészeti Főiskola színháztörténet-rendezői szakára.
– Hogyan emlékszel viszsza a felvételire?
– Ezen a szakon csak négy-öt évente hirdetnek képzést, ezért mintegy háromszoros volt a túljelentkezés. A követelmények között szerepelt egy műelemzés és egy kritika benyújtása, valamint egy szakmai beszélgetésen való megfelelés. Lengyel György, a Debreceni Színház akkori igazgatója és Gabnai Katalin, a Drámapedagógiai Társaság elnöke voltak a felvételiztető tanárok, akik a későbbiekben osztályvezető tanáraink lettek.
– Milyen volt elméleti síkon betekinteni a gyakorlatból már ismerős színházvilágba?
– Az elméleti szakismeretekben való elmélyülés nagyban kiszélesítette látókörömet, de legalább ilyen hatással bírt számomra a teljesen más kultúrközeg és környezet is. Négy év alatt nagyon sok színielőadást láttam, melyek csoportos elemzései során betekintést nyertem a színfalak mögötti munka folyamataiba csakúgy, mint a színházcsinálás számos rejtett technikájába. A dramaturgia volt még érdekes a számomra, megtanultam, hogyan lesz egy forgatókönyvből színielőadás, milyen elemekből építkezik, milyen folyamatokon kell keresztülmennie, hogy nézhetővé váljon.
– Jelenleg van-e állandó színjátszó csoportod?
– Az utóbbi időben hagyománnyá vált, hogy a Nagydobronyi Református Líceum végzős diákjai felkérnek, hogy vegyek részt a szalagavató báljuk ünnepi műsorának felépítésében. Idén Illyés Gyula Tűvétevők című népszínművére esett a választás, amit nagy sikerrel vittünk színpadra. Úgy tervezem, hogy a tavasz végén ismét összefogom a diákokat, és benevezünk a Munkácsi Gyermekszínjátszó Fesztiválra.
– Az általad rendezett darabokban jellemzően kevés a díszlet, a kellékek főleg használati tárgyak, melyek funkcionálisan vannak jelen a színpadon. Ez amolyan egyéni sajátosság, vagy valami más okból alakult így?
– Is-is. Soha nem voltam híve a sok és látványos díszletnek, kelléktárnak vagy a hagyományos értelemben vett jelmeznek. Másrészről a lehetőségeink is mindig úgy hozták, hogy kevésből kellett kiindulnunk, mind az anyagiak, mind a mobilizálhatóság tekintetében.
– Mik a további terveid?
– A gimnázium színkörével Shakespeare Szent Iván-éji álom-jának színrevitelén dolgozunk. Kicsit modernizáltuk mind a szöveget, mind a karekterábrázolást. A bemutatót májusra tervezzük...
Popovics Zsuzsanna
