Egy elrabolt győzelem története Interjú Kovács Miklóssal, a KMKSZ elnökével

„Továbbra is mi vagyunk a kárpátaljai magyarság legitim politikai érdekvédelmi szervezete”

– Majd egy hónap telt el a választások óta, de Ön idáig még nem értékelte a történteket.

– Nem akartam értékelni, míg nem ért véget a történet. A választások másnapján még az sem derült ki, kik az igazi főszereplők. Akkor még azt hihettük, a választók. Mára kiderült, hogy valójában a Körzeti- és a Központi Választási Bizottság, valamint a Legfelsőbb Bíróság.

– Milyen értelemben váltak főszereplőkké?

– A választások a választók akaratnyilvánításáról szólnak – elvileg. A választási bizottságok, bíróságok ezt az akaratnyilvánítást kellene, hogy óvják a külső nyomástól. A mi esetünkben a bizottságok egyszerűen felülbírálták a választók döntését úgy, hogy négy körzetben: Váriban, Dédában, Kaszonyban és a csapi 14-es számúban érvénytelenítették a választást, ezzel megfordítva a végeredményt. A bíróság pedig rábólintott erre.

– A szociáldemokraták helyi lapja bírálta az elnök urat, amiért elment a legfelsőbb bíróságig, amely végül is nem szolgáltatott igazságot. Megérte az erőfeszítés?

– Az igazságért nem azért küzd az ember, mert megéri vagy sem. Tartoztunk és tartozunk annyival a választóknak, hogy mindent megteszünk az általuk kiharcolt győzelem megmentéséért. Hasonlóképpen fontos, hogy megmutassuk, a KMKSZ soha nem adja fel, és nem adja meg magát.

– Milyen lehetőségei vannak a szervezetnek ezzel a választási eredménnyel?

– Továbbra is mi vagyunk a kárpátaljai magyarság egyetlen legitim politikai érdekvédelmi szervezete. A magyar szavazatok többségét a KMKSZ kapta meg, ráadásul az úgynevezett ellenszervezetek most még megalázóbb szerepet vállaltak, mint korábban, hiszen saját jelölt híján beálltak a szocdemek mögé dekorációnak, akikre még fontosabb kampányfeladatokat sem bíztak.

– És mi lesz a nagy tervekkel: a Tisza melléki járással, a magyar tankerülettel, a vereckei emlékművel?

– Nem mondunk le róluk. Feláll az új ukrajnai kormány, és folytatjuk az eddigi munkánkat. Képviselői mandátum nélkül természetesen nehezebb lesz, ez kétségtelen tény. A választásokat azonban nem vesztettük el, hanem csak nem tudtunk olyan mértékben nyerni, hogy azt ne lehessen kétségbe vonni.

– Az előzetes felmérések biztos fölényt mutattak. Lehet, hogy szépítették a helyzetet?

– Nem, a felmérések jók voltak, de nem figyelmeztettek arra, mennyi lesz a téves szavazás. A kampányt nem folytató jelöltek általában kb. 1000 szavazatot kaptak a 72-es körzetben, kivéve Kovács Mikola Ivánovicsot, aki több mint 8 ezret gyűjtött be. A 12 ezer érvénytelen szavazat, ami kb. kétszerese az ukrajnai átlagnak, ugyanoda vezethető vissza: több ezren, akik rám szerettek volna szavazni, a kavarodásban, kapkodásban nem az én nevem mellé tették az ikszet a csak ukrán nyelvű szavazólapon, illetve több jelzést is tettek.

– Ha már a szavazópolgárok választásánál tartunk: mivel magyarázható, hogy az ukrán szavazók az SZDPU(o) jelöltjét részesítették előnyben?

– Ez valóban paradox, hiszen a listás szavazáson ugyanezek a választópolgárok Juscsenko „Mi Ukrajnánk” mozgalmát részesítették előnyben. Ehhez pedig inkább én állok közelebb, ami eléggé köztudomású volt ahhoz, hogy az Egységes Ukrajna részéről kritikát kapjak emiatt. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy ott is volt házról házra járás, sokszor negatív kampány, amit a KMKSZ szervezet híján nem tudott ellensúlyozni. Ez egyébként jónéhány magyar faluban sem sikerült. Az eredmények részletes elemzésére ezután fog sor kerülni, azonban első pillantásra látszik, hogy két döntő tényező játszott ebben közre: a falu harcos szelleme vagy ennek hiánya és a helyi aktivisták által kifejtett munka intenzitása.

– A kampány sok helyen szinte kettészakította a közösségeket. Tudható volt előre, hogy melyik csoport hová kerül?

– Nagyjából igen. Ezért külön kell értékelni azokat, akik mellénk álltak, holott a papírforma szerint a másik táborban lett volna a helyük. Számtalan ilyen esettel találkoztunk, s csak az elismerés hangján szólhatunk azokról, akik kitartottak meggyőződésük mellett.

– Gondolom, van ellenpélda is.

– A legszembeszökőbb néhány református egyházi személy esete volt, akik kézzelfogható anyagi okokból álltak ki a szocdem jelölt mellett. Nagypénteken júdáspénzt emlegettek, aztán…

– Sokan felteszik a kérdést: nem kellett volna a KMKSZ-nek is hasonló eszközökhöz folyamodnia a kárpátaljai magyarság érdekében?

– Ez fel sem merült. Egy politikai vereséget túl lehet élni, némi szerencsével helyre lehet hozni, a becsület elvesztése viszont örökre szól. Elvesztettük a mandátumot, de józan gondolkodású ember számára nem kérdéses, ki viselkedett tisztességesen.

– Viszont Ukrajnában élünk, ahol az eredmény számít, és jaj a legyőzöttnek.

– Legyőzött az, aki megtört és megadja magát. Mi nem törtünk meg, és az ellentábor nálunk is jobban tudja, mennyi pénzt és energiát kellett mozgósítani, milyen gátlástalansággal küzdöttek egy olyan eredményért, amit Ukrajnán kívül sehol sem vennének komolyan.

– A magyarországi választások után mégis előfordulhat, hogy a hivatalos eredményből fognak kiindulni?

– Én nem sietném el a következtetéseket. Az új magyar kormányzat kárpátaljai politikáját akkor értékelhetjük, ha tudjuk, ki és mit csinált. A KMKSZ-nek megvan az alapja, hogy a megváltozott feltételek mellett is biztosítani tudja az anyaország támogatását a legfontosabb ügyeinkhez.

– Mi a legsúlyosabb következménye a 2002-es ukrajnai parlamenti választásoknak?

– Még a bírósági tárgyalások előtt tartottam Kijevben egy sajtótájékoztatót, ahol azt mondtam, szeretném elérni, hogy ne úgy vonuljon be a történelembe ez az eseménysor, mint „Egy elrabolt győzelem története”. Nem sikerült, és emiatt most nehezebben megválaszolható a kérdés, amit elég gyakran feltesznek: mi keresnivalónk van nekünk, magyaroknak abban az Ukrajnában, amelyik így bánik velünk, hisz most már az érdekvédelem lehetőségét is elvitatja tőlünk.

– Végezetül: mi a választások hozadéka?

– Jobban tudjuk, kikkel állunk szemben, s hogy mit érünk mi magunk. Teher alatt nő a pálma, mondják. Ha most nem roppanunk meg, erősebben kerülünk ki a megpróbáltatásból, amit majd meg is mutatunk, ha a Mindenható ad rá esélyt.