A sztálinizmus áldozataira emlékeztünk

„Parancsszóra, hangos szóra dobot ver a kisbíró...”

A hét végén csendes tiszteletadással emlékezett Kárpátalja magyarsága arra, hogy 1944 novemberében a bevonuló szovjet csapatok nyomában érkező belügyes különítmények háromnapos munka címén lágerekbe hurcolták a vidék magyar férfilakosságát.

A központi megemlékezésre november 16-án került sor Szolyván, az elhurcoltak egykori gyűjtőtáborának területén, az áldozatok tömegsírjain kialakított emlékparkban.

Az emlékparkot gondozó bizottság nevében Tóth Mihály elnök üdvözölte a jelenlévőket és kifejezte köszönetét Szolyva magyar közösségének, amely az elmúlt esztendőben is jó gazdája volt az emlékparknak.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Soós Kálmán elnökségi tag emlékezett az ötvennyolc évvel ezelőtti tragikus eseményekre. A kárpátaljai magyarság XX. századi történetének ezen legfájóbb időszaka a félelem, a megaláztatás, az egymásrautaltság, a reménytelenség korszaka volt – hangsúlyozta.

– A legdrámaibb mégis az, hogy sem az elhurcoltak, sem az otthon maradottak nem tudták, nem értették, milyen bűnért vezekelnek. Ma már tudjuk: magyarságuk volt a bűnük – mondotta.

Ünnepi beszédében Tóth István, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezető-helyettese hangsúlyozta: „Miközben csendes elégtételt érezhetünk azért, hogy Kárpátalja magyar falvaiban és Szolyván lehetőség van az áldozatul esett elhurcoltak emléktáblái előtti megemlékezésre, reménykedünk abban, hogy az ukrán törvényhozás a képviselői beadványokra pozitív döntést hoz, s rehabilitálja a kollektív megtorlás alapján büntetett népeket, köztük a magyarokat is”.

A továbbiakban szót kapott két túlélő is – Géci János (Ak­nasz­la­tina) és Kelnik Lajos (Beregszász) könnyekkel küszködve idézték fel a máig fájó emlékeket –, majd a szolyvai görög katolikus közösség énekkara egyházi énekekkel, a 2. Számú Általános Iskola magyar tannyelvű első osztályának növendékei pedig lágerversekkel emlékeztek a deportálás szomorú történéseire.

Számos kárpátaljai magyar­lakta településen másnap, vasárnap emlékeztek a sztálini lágerekbe hurcoltakra.

Aknaszlatinán 172 gyertya lángja jelezte, hogy a sztálini lágerbe elhurcolt férfiak emléke nem merült feledésbe. A megemlékezés a templomban vette kezdetét, ahol Pap Sándor római katolikus plébános a mártírok emlékére felajánlott szentmisén fohászt mondott az elhurcoltakért, majd Sóbányi Imre, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a megjelentekkel a két világháború és a sztálinizmus áldozatainak emlékére állított emlékoszlop mellett. A temetőben a Bolyai János Középiskola tanulóinak rövid műsorát követően a KMKSZ és az iskola képviselői elhelyezték koszorúikat a keresztnél, amely 13 éve őrzi a falu mártírjainak emlékét.

Beregszászban a lágerbe hurcoltak egykori városi gyűjtőhelyének falán elhelyezett emléktáblánál gyülekeztek a résztvevők, ahol Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke emlékeztetett, a kárpátaljai magyarság 13 éve hiába várja, hogy bocsánatot kérjenek az ötvennyolc évvel ezelőtti bűntettekért. Az emléktábla megkoszorúzását követően a gyászünnepség a sztálinizmus áldozatainak emlékművénél folytatódott, ahol a túlélők és az áldozatok hozzátartozói, valamint a város és a járás társadalmi és állami szervezeteinek képviselői közösen emlékeztek a mártírokra. Hol van a mai fiatalság, amely sem olvasó-, sem történelemtankönyveiben nem talál utalást e szörnyűségekre? – tette fel a kérdést Rontó József túlélő. „Ki viszi tovább e szomorú megemlékezés tradícióját? Miért nincsenek itt a magyar és történelem szakos tanárok növendékeikkel, hogy egy igazi, nyílt történelemórán tudatosodjon bennük, miért is állíttatott e szép, de rengeteg bánatot és tanulságot árasztó emlékmű” – mondotta.

Bátyúból, Újbátyúból és Nagy­bakosból összesen 149 apát és fiút hurcoltak el 1944 novemberében, közülük harmincnyolcan sohasem térhettek haza. A megemlékezés istentisztelettel vette kezdetét a bátyúi református templomban, majd a középiskola diákjainak előadásában kárpátaljai költők versei hangzottak el, végül elhelyezték a kegyelet virágait a templomkertben felállított emlékműnél.

Gáton ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a megemlékezés, melyen Szilágyi Károly tiszteletes szólt azokról az emberekről, akik hittek a hazug szavaknak, és csak későn eszméltek rá az igazságra. A megemlékezés a temetőben folytatódott, ahol Lőrincz Béla tanácselnök osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, majd megkoszorúzták az elhurcoltak emlékművét.

Szürtében Braun Éva, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke emlékeztetett: több mint tíz éve őrzi a falu központjában álló emlékmű a 27 helyi áldozat nevét. Teszi ezt a közösség tiszteletből, szívbéli kötelezettségből és annak reményében, hogy az ártatlanul halálba küldött családapák, gyermekek tragédiája örök példa marad a következő nemzedékek számára. Az 58 évvel ezelőtti szomorú történéseket Molnár Miklós római katolikus pap idézte fel, majd Hajdú Ferenc református vendéglelkész hirdetett igét a máig gyászoló hozzátartozók fájdalmának enyhítésére. Az ifjúság képviseletében a helyi kultúrház műkedvelő csoportja és a helyi középiskola tanulói tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.

Ráton a római katolikus templomkertben álló emlékműnél gyűlt össze a faluközösség. Palotai Etelka, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke idézte a mementóként szolgáló márványtábla szövegét: „Életüket kioltotta a gyűlölet, emléküket megőrzi a szeretet”. A gyászoló családok fájdalma máig az egész falu közös fájdalma – hangsúlyozta –, és egyben intő jel, hogy hasonló történelmi retorzió soha ne történhessen meg. Molnár Miklós római katolikus plébános és Barta Szilvia helyi református lelkész az ige szavaival emlékezett a mártírokra. A helyi általános iskola tanulói az alkalomhoz illő énekes-verses össze­állítással, a helyi református gyülekezet férfikórusa és a munkácsi római katolikus plébánia énekkara pedig énekes szolgálatával tette még bensőségesebbé a közös emlékezést.