Takáts Gyula: Zsombék között

Planéták vagy

költők magánya,

– tűnődik Csu –

melyik nagyobb?...

És amíg a nádason

magány suhog és rettenet,

felütve hirtelen,

füzetjébe valamit ír!

Csu Fu valakinek izen.

A régi pásztornak talán?

Vagy az szorítja még

és újra válaszol,

mi is a Berzsenyi-,

vagy Hölderlin-magány?...

Vagy őt szólítja,

kivel hajdanán

zsombék között

egy vers előtt

térdeltek, hogy melyik magány...?

És az angyal,

a sűrű nádból

azt a sírófát kiveszi

és válaszul a Fényt

zsombék között

Csu Fu elé teszi.

És ott, ahol

a vers előtt

térdeltek tündöklő vizen

planétákon, magányon, versen túl

hallgatja Csu,

ahogy s amit

zsombék között

a mindről és az egyről

a Láthatatlan

és a Fény izen.

Líra és filozófia költői formában – mondhatnánk Takáts Gyula Zsombék között című versére. Ám a költemény megértését ez aligha segítené. Sokkal inkább érdemes újra elképzelnünk azt a helyzetet, amelyet a költő megidéz. Azt, hogy miközben Csu Fu a bolygók és a költők magányának az összehasonlíthatóságán töpreng, mi is történik vele és körülötte. Látjuk: Csu Fu írni kezd, s ezzel üzen valakinek. Nem fontos, hogy kinek, sokkal izgatóbb, hogy mit. Hiszen a Berzsenyi- és a Hölderlin-magány gondja is megjelenik előtte, valamint az a valaki, akivel már egyszer egy vers előtt „térdeltek, hogy melyik magány...?” Ez a „vers előtt” pedig azért fontos, mert az üzenet titka a vers utáni állapottal lesz egész. Az angyal által előhozott Fény s a Láthatatlan üzenete ez. Ezt hallja Csu Fu írás után, és ezt hallhatta meg, mikor írni kezdett – valószínűleg egy verset. Efféle titkokat érezhetünk mi is a Zsombék között elolvasása után. Hisz Takáts Gyula üzenete is magában hordja a késztetést: gondolkodjunk el: „Planéták vagy költők magánya” nagyobb-e, de vigyázzunk, mert a Fény s a Láthatatlan „a mindről és az egyről” beszél... Egy biztos: semmilyen versmagyarázat nem tud ennek a titoknak a közelébe férni – csak maga a vers.

Penckófer János