2003. október 3.

2003. október 3., 02:00 , 142. szám

„Nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert ez nekem sokkal inkább jobb, de e testben maradnom szükségesebb tiértetek.” (Fil 1:18-26)

Diákkoromban sokat sétáltam a beregszászi temetőben. Néha kíváncsian elolvastam egy-egy sírfeliratot. Emlékszem egy ilyenre: „Csak az hal meg, akit elfelednek.” Hát valóban ennyi az élet? Addig élek, amíg emlékeznek rám?

„Szakítsd le minden napnak a maga virágát”, mondták a régiek. A mai ember is valahogy úgy gondolkodik az életről, mint a bibliai idők pogányai: „Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk.” A Szentírás is azt mondja: örülj, ifjú, a te ifjúságodban – de felelősséggel –, mert tudd, hogy Isten megítéli azt. Nincs előző életed, Isten nem arra teremtett minket, hogy itt gyötrődjünk egyik életről a másikra. Az élet sokkal több, mint két szám és a közöttük lévő élvezetek halmaza: az örökkévalóság előszobája. Ezt az örökkévalóságot eltöltheted Krisztussal a mennyben, vagy szenvedések közepette a kárhozatban az ördöggel és az ő angyalaival. A földi életben dől el minden. Aki itt megismeri a Megváltóját, és elfogadja bűnei bocsánatát, annak örök élete van. Aki visszautasítja, és nem veszi figyelembe, annak örök halála van, ami a kárhozat.

Az örök életbe nem becsöppenünk, hanem arra készülni kell. Erre kapjuk ezt a földi életet. Jézus azt mondja, hogy ő az út. Csak rajta keresztül lehet örök életed, aki hisz őbenne, ha meghal is, él. Ez a hit megváltoztatja az ember gondolkodását és az egész élethez való hozzáállását. Azért mondott Pál is ilyen különös dolgokat a kivégzéséről, meg az életben maradásáról. Tudta, hogy az a Krisztus, aki már a földi életében mellette volt, vele lesz az örök életében is. Amíg erről nincs bizonyosságod, addig nem szabad megnyugodnod.

Vedd észre: örök életed van, és készülj rá, hiszen ezért vagy ezen a földön.

Tóth Zoltán
tiszacsomai református segédlelkész