A félkarú rabló fogságában

Ugye szeret játszani, nyerni? Érezte már azt a bizsergető érzést, amikor csak pillanatok kérdése, hogy kiderüljön, miénk-e az áhított díj? A jelenség egyáltalán nem nevezhető újnak. A fáma szerint egy ugocsai kártyacsatában - még a háború előtt - a feleségét is megjátszotta egy szenvedélyes játékos, amikor úgy hajnal felé elfogyott a pénze. Arról sajnos nem szól a legenda, nyert-e az illető...

Alegalizált szerencsejátékok évi több százmilliárd dolláros bevételt hoznak világszerte. Ugyanakkor a szerencsejátékok terjedésével nő a játékszenvedéllyel kapcsolatos problémák gyakorisága is. Becslések szerint a felnőtt lakosság 80 százalékáról elmondható, hogy életében játszott már valamilyen szerencsejátékot. A felnőtt szerencsejátékosok körülbelül 10%-ánál problémássá válik a játékszenvedély.

B. S. Budapesten látott először nyerőgépet, ahová 1993-ban utazott ki idénymunkára. Kezdetben csak a fizetésnapokon esedékes italozások alkalmával dobált be néhány érmét az automatába, a többit lelkiismeretesen hazaküldte családjának. Idővel a hazaküldött pénz mennyisége fokozatosan csökkent, majd teljesen elapadt... Nem tért haza ő maga sem.

A rendszerváltás óta Kárpátalján is ugrásszerűen nőtt a kóros játékszenvedéllyel küzdők száma. Nálunk ritkább a kaszinózás, a lottó és a kártyajátékok pedig már a szovjet időkben is elterjedtek voltak. Az új korszakra elsősorban a nyerőautomaták, az úgynevezett félkarú rablók elterjedése jellemző.

Azokon a napokon, amikor a segélyeket fizetik, már jóval nyitás előtt tekintélyes tömeg gyűlik össze a takarékpénztár kisvárosi fiókja előtt. A pénzfelvétel után néhányan egy közeli játékterembe térnek be. "Olyan rongyosak és mocskosak, mint az ördögök, de ide hordják minden pénzüket - bök feléjük háza ablakából egy idős asszony. - Aztán amikor a feleségeik utánuk jönnek, csak úgy zeng az utca a veszekedéstől; persze hiába, mert nincs azoknál olyankor már egy fillér se."

Az érintettek többsége fiatal férfi, gyakrabban találkozni közöttük önálló vállalkozókkal, de bármely réteg képviselői megtalálhatók ebben a csoportban. Egyre gyakoribbak a szerencsejátékkal kapcsolatos problémák a serdülők körében. Úgy tűnik, hogy a hátrányos társadalmi, gazdasági helyzetű személyek között is sűrűbben fordul elő a szenvedélybetegségek ezen fajtája, mint általában. A betegek közt gyakoribb az egyedülálló vagy elvált egyén, de ennek oka általában az, hogy a betegség erősen megviseli a családi és egyéb társas kapcsolatokat. Igen, a betegség szót használtuk, mert a játékszenvedély a szenvedélybetegség egy fajtája, nálunk azonban csak a legritkább esetben kerül orvos elé az olyan ember, aki hasonló problémával küzd, s minél alacsonyabb társadalmi rétegből való, annál kevesebb az esélye erre.

Természetesen vannak fokozati különbségek a hétköznapi játékszenvedély és annak kóros változata között. Az utóbbi esetében általában olyan hazardírozásról van szó, ami már az alapvető munkahelyi, családi, személyközi és a financiális körülményeket is érinti. A hazárdjáték- vagy szerencsejáték-probléma legsúlyosabb formája a kóros játékszenvedély, melynek vonásai hasonlítanak a drogfüggőséggel kapcsolatos kritériumokra (csökkenő tolerancia, megvonási tünetek, csökkent kontroll, illetve lemondás az addig fontos tevékenységekről és dolgokról).

Sokan több ezer vagy akár százezer hrivnyányi adósságot is felhalmoznak így. Az adósságok törlesztése érdekében először általában több munkát vállalnak, majd eladják értékeiket, ezután kölcsönkérnek, illetve szükség esetén akár lopnak, csalnak is. Emiatt sokan kerülnek kapcsolatba az alvilággal, és a játék már nem csak a szenvedély és az egyéni boldogulás, hanem az adósság visszafizetésének lehetőségét is jelenti. Vagyis a kóros szerencsejátékban szenvedő beteg előbb-utóbb ördögi csapdába esik, hisz a felgyülemlő adósságok csak még több nyeremény hajszolására ösztönzik.

V. M. energikus, s helyi mértékkel mérve jómódú üzletembernek számított. Kezdetben csak a családnak tűnt fel, hogy egyre apadnak a bevételek, de a kisvárosban persze nem maradhatott sokáig titok a játékszenvedély. Idővel a családfő kénytelen volt olcsóbb típusra cserélni luxusgépkocsiját, majd eljött az a nap is, amikor jelzálogkölcsönt vett fel a vállalatra és családi házra is. A hozzátartozók ekkor magyarországi rokonaikhoz fordultak segítségért, akik a kórházi kezelést ajánlották. Néhány hónapi távollét után úgy tűnt, sikerült leküzdeni a problémát: V. M. újra teljes erőbedobással dolgozott és nem játszott. Mikor azonban már éppen kezdett helyre zökkenni a család lelki és anyagi egyensúlya, egy szórakozóhelyen V. M. nem tudott ellenállni a csábításnak, s bedobta az első érmét a félkarú rablóba... Azóta V. M.-ék Magyarországra települtek. Azt beszélik, az időközben elvált és nyugdíjba vonult férfi egy határközeli városkában él, igen szerény körülmények között. Játszania sem igen van miből, legfeljebb nyugdíjkézbesítés után dob be néhány százast a helyi kocsma automatáiba. (Kárpátalja/origo.hu)