Egy kongói misszionárius Munkácson

A Munkácsi Szent István Líceum tanévzáró ünnepségén találkozott lapunk tudósítója a Munkácson szolgálatát nemrég megkezdő Wetzstein József klaretinus atyával, aki korábban Kongóban szolgált misszionáriusként. Az alábbiakban vele beszélgettünk kalandos életéről, tapasztalatairól.

- Mit tudhatunk József atya ifjúságáról? Hogyan lett klaretinus?

- 1937-ben születtem a dél-magyarországi, jugoszláv határnál fekvő Csikérián, mely akkoriban német-sváb kisebbségű falu volt. Én magam is német nemzetiségű vagyok. Édesapám a II. világháború végén meghalt, eztán édesanyám egyedül nevelt engem és három testvéremet. A háború végén a településről - teljes vagyonelkobzással sújtva - a kommunista hatalom sok németet űzött el. Mi is a kitelepítettek között voltunk. Dél-Németországba, Bajorországba kerültünk, itt érettségiztem 1957-ben. Ugyanezen évben léptem be a klaretinusok rendjébe, 1958-ban tettem le első fogadalmamat. Teológiai tanulmányaimat Frankfurtban kezdtem a jezsuiták főiskoláján, majd 1960-ban elöljáróim Rómába küldtek. 1965-ben szenteltek pappá. Ezután missziológiát tanultam Rómában és Münsterben, majd Spanyolországban.

- Mit tudhatunk a klaretinus rend alapítójáról, a rend múltbeli és jelenlegi tevékenységéről?

- Alapítója a spanyol származású Antonius Claret (1807-1870). Bejárta Spanyolországot és Kubát, miközben missziós munkát végzett. 1849-ben Claret atya öt fiatal pappal megalapította a Szent Szűz Szíve Fiainak Társulatát, ennek tagjai nevezik magukat később klaretinusoknak. 1850-ben Antonius Claretet püspökké szentelték, és kinevezték Kuba szigetére Santiagó érsekévé. 1857-ig Kubában látta el hivatását. Spanyolországba visszatérve a királynő gyóntatója és tanácsadója lett. 1868-ban Spanyolországban forradalom tört ki, emiatt a királyi családdal együtt Franciaországba ment. A fontfroide-i ciszterci apátságban halt meg.

A klaretinusok a világ számos pontján végeznek apostoli munkát, amely sokszor veszélyes: a spanyol polgárháborúban 274 klaretinust lőttek agyon, és számos áldozatot követelt a Mexikóban, Kínában és Guineában folytatott missziósmunka.

Jelenleg 3000 klaretinus tevékenykedik a Föld 63 országában, központi székhelyük Rómában van.

- Mikor került misszionáriusként Kongóba?

- A klaretinus rend célkitűzését követően engem is missziós munkára küldtek a közép-afrikai Kongóba (Zaire). 1978 januárjában érkeztem meg ennek a távoli országnak az egyik missziós központjába, Kinganduba, s szinte rögtön a fertőzött ivóvíztől maláriát kaptam, aminek következtében 96 kilóról ez év decemberére 68 kilósra fogytam...

Hatvan falu tartozott a misszió felügyelete alá, ezek szolgálatát kellett ellátni. 8-10 falu tartozott egy központhoz, az emberek oda jártak be a környező településekről. Ezek a pasztorációs központok a fő missziós központtól olykor 40 kilométerre voltak. A rossz útviszonyok miatt erős szerkezetű katonai terepjáróval, Land Roverrel jártunk az emberekhez. Az utak állapota miatt arrafelé rengeteg a baleset, a karambol, többször kerültem én is ilyen veszélyes szituációba.

Átlagosan három napja volt egy missziósnak a szolgálati feladatok teljesítésére: a misézésre, a katekumenák tanítására, az iskolák látogatására. Ezt követően visszatértünk Kinganduba. Összesen tíz évig végeztem ezt az embert próbáló szolgálatot.

- Milyen körülmények között dolgozott?

- Miután az embereknek elmagyaráztuk, hogy mikor lesznek közös alkalmak a pasztorációs központokban, elmondható, hogy elkezdődött valami nagyszerű. Boldogok voltunk, mivel sokan jöttek. Az emberekkel leültünk beszélgetni, imádkozni, s örömmel tapasztaltuk, hogy nyitottak a kereszténységre. Volt munka bőven, sok volt az egyházi házasság és a bérmálás is. Sok minden könnyebben ment azután, hogy egy éven belül elsajátítottam a helyi nyelvet. Voltak (és vannak) azonban problémák is. Az egyik a megfelelő higiénia hiánya. Az embereket rá kellett nevelni pl. arra, hogy a legjobb forrásokból merítsék a vizet. A másik kérdés a táplálkozásé. A fő táplálékuk a manióka, ez képezi majdnem minden ételük alapját. Sajnos azonban kevés lehetőségük van húst fogyasztani. Sok a beteg, a gyermekeket Németországban készült tejporral táplálták. A missziónak - főleg az apácáknak - meg kellett szerveznie a betegek ellátását is.

Kongóban - más afrikai országokhoz hasonlóan - még igen elterjedt a varázslás, nagy a varázslók tisztelete. Egyszer nekem is meggyűlt a bajom egy ilyennel, ami a misszió életében is krízist eredményezett. Egy varázsló érkezett a telepre, aki harcolni akart velem, mondván, mérjük össze varázslásunk erejét. Az emberek nagyon féltek, hogy a két Nganga Nzambi - a Kongóban is használt bantu nyelven Istennek a varázslója - küzdelméből ki fog kikerülni győztesen. Én akkor már nyolc éve szolgáltam Kongóban, s az egészségem nem volt a régi. Állandó hátfájdalmakkal küszködtem, s az emberek ezt úgy értelmezték, hogy ez a törzsi varázsló átkának a hatása. De a varázsló elment, s az ügy megoldódott. Aztán vissza kellett térnem Németországba egészségügyi vizsgálatok végett, s ekkor derült ki, hogy a hátfájások oka tüdőrepedés, ami akár halált is eredményezhetett volna. Mikor jobban lettem, visszatértem és még három évig szolgáltam Kongóban. 1990-ben tértem haza Afrikából.

- Kongóról mint forrongó, háborús országról tudósít a média. Önnek, aki ott szolgált, mi a véleménye ennek hátteréről?

- Kongó egy hatalmas ország, számtalan törzs lakja. Minden törzsnek, tartománynak a saját helyzete a fontos, és ennek megfelelően cselekszik. Ez sokszor jó, sokszor rossz, attól függően, hogy ki próbálja meg őket megnyerni. A missziós tapasztalatom azt mutatja, hogy amennyiben szeretettel, jó szándékkal közeledünk feléjük, akkor belátják, hogy nem vagyunk rosszindulatú emberek. Ha azonban valaki(k) az erőszakot propagálják, így akarnak valamit elérni, akkor nagyon veszélyes helyzetek alakulnak ki. Zömmel ez tapasztalható a déli és a keleti részén az országnak, ott vannak a háborús gócpontok. Itt vannak egyébként a fém- és az uránbányák is. Nagy a valószínűsége, hogy a törzsi viszályok felkorbácsolásának oka sokszor az üzleti érdek. Az egyház számára azonban pozitívum, hogy tapasztalatot kapott arról is, számosan bíznak benne Kongóban.

- Hogyan került Kárpátaljára?

- 1990-ben, miután visszatértem Európába, Bécsbe kerültem, ahol pasztorációs teológiát tanultam az egyetemen. Sokszor gondoltam arra, milyen jó lenne magyar nyelvterületen szolgálni. Ekkor ötlött fel bennem Kárpátalja gondolata. Tavaly, augusztus 20-án Budapesten találkoztam Majnek Antal püspökkel, aki meghívott egy kárpátaljai vizitációra. Szeptemberben tíz napot töltöttem Ungváron, ahol a betegszabadságon lévő Molnár János plébánost helyettesítettem. Hivatalosan december 18-tól szolgálok itt mint Pogány István munkácsi plébániai kormányzó káplánja. Úgy vélem, az emberek elfogadtak és én nagyon örülök ennek, mert látom, hogy nem hiába jöttem. Remélem, az Úr ad számomra erőt és egészséget, hogy minél hosszabb ideig szolgálhassam az itteni magyar katolikus közösséget.

Fischer Zsolt