Mi lesz a kárpátaljai Zuschlagokkal?

A szocialisták nyolcéves mérlege

Ünnepek előtt Gémesi Ferenc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára nyilatkozott a zöld Kárpáti Igaz Szónak, az interjúban értékelve az MSZP-kormány határon túli politikáját és tanácsokat adva az utánuk jövő jobboldali kormányzatnak. Megtudhattuk, hogy az államtitkár úr szerint a nyolcéves szocialista kormányzás előtt: "...olyan négy év előzött meg bennünket, amikor nagyon is tudatosan, politikai vagy személyes szimpátia alapján került sor egyik vagy másik határon túli szervezet támogatására vagy ignorálására. És ez Kárpátalja esetében markánsan igaz volt." Ellenben szerinte ők: "Éppen ezért kezdtük el 2002-ben, és erősítettük fel 2006-ban - meghirdetett módon -, hogy nem kívánunk azzal foglalkozni, hogy valamely szervezet melyik magyar párttal van jó viszonyban, s melyik európai pártcsaládhoz tartozik vagy mondja magát tartozónak. Úgy gondolom, az elmúlt évek azt mutatták, nagyon kiegyensúlyozott és jó viszony alakult ki a határon túli legitim magyar szervezetekkel... mi sokkal fontosabbnak tartottuk a magyar-magyar ügyet, semmint azt nézegetni, hogy ki hová tartozik."

Mintha elkerülték volna az államtitkár úr figyelmét a tények. A szocialisták Kárpátaljára irányuló támogatáspolitikájáról mint egy sikertörténetről beszél, amely igazságos, politikától független és jól átlátható volt a nyolcéves szocialista kormányzást megelőző zűrzavarhoz képest.

Félreértés ne essék, az anyaországi támogatások sokszor valóban jó helyre érkeztek, de hogyan lehetett volna 2002 után igazságos és politikamentes támogatási rendszerről beszélni, vagy akár a Szülőföld Alap létrejöttét követően, amelynek a kollégiumaiban kezdetben Kárpátaljáról kizárólag csak az UMDSZ által delegált kurátorok lehettek ott a döntéshozatalnál, figyelmen kívül hagyva a helyi választások eredményeit. A kurátorok vagy családtagjaik, barátaik által alapított, vezetett szervezetek nyerték el legtöbbször a legnagyobb összegű támogatásokat, az általuk vállalt programok, célok teljesülését pedig sok esetben máig homály fedi. Nem tudni például, hogy a "Blagovist" Jótékonysági Alapítvány 2 321 000 forintból milyen hálózatot épített ki kárpátaljai magyar vállalkozók és farmergazdák között, legalábbis nem írt soha sem az alapítványról, sem a programról egy szót sem a sajtó. Hosszasan lehetne még sorolni a hasonlóan titokzatos, támogatásra érdemesnek talált alapítványokat és szervezeteket. De nem ártana jobban megvizsgálni a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületét (KMKE) vagy a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségét (MÚKSZ) is. Az első esetben Horváth Sándor kurátor a felesége szervezetének járt ki 19 millió forintot, a második esetben Kőszeghy Elemér UMDSZ-alelnök lobbizott ki évente 16-20 milliót a saját szervezetének. Talán emlékeznek még az említett szervezetekkel kapcsolatos írásaimra. A KMKE először csak a pályázaton nyert pénz körülbelül 10%-át használta fel, azóta meg nem hallottunk róluk a sajtóban. A MÚKSZ esetében nemcsak az képezte titok tárgyát, hogy hová lett a magyarországi közpénz, de a szervezet alapszabálya, sőt a legutóbbi és az aktuális közgyűlésük időpontja sem volt nyilvánosságra hozható Kőszeghy elnök úr szerint. Eközben éveken át a MÚKSZ kapta a kárpátaljai magyar sajtónak szánt támogatások teljes összegét. A Kárpátalja hetilap ugyanakkor nem kapott egy fillér támogatást sem, kénytelen volt a piacról megélni. A Szülőföld Alap Iroda igazgatója, Nagy Imre úr megtiltotta, hogy lapunk munkatársainak információkat adjanak ki a gyanús ügyekről - jobb, ha senki nem tud semmiről. De több ügyben így is egyértelművé vált a visszaélés ténye. Hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsem, az új kisdobronyi iskola ünnepélyes megnyitóján több vezető is elmondta, hogy teljes egészében ukrán költségvetési pénzekből épült fel az új épület, és valóban átutalt az ukrán állam 10 369 900 hrivnyát az iskola felépítésére, ami a tervek szerint pontosan ennyibe is kellett, hogy kerüljön. De az anyaország az elmúlt évek során ugyancsak forintmilliókkal támogatta ezt az építkezést. A kérdés csak az: kik és mire költötték az iskola felépítésére megítélt anyaországi támogatásokat? Továbbra is Kisdobronyban maradva, 2006-ban 1 millió forintot kapott a Kisdobronyi Községi Tanács, a helyi tájház "metalocserepicával" történő befedésére, de a kisdobronyi tájházba még most, 2010 tavaszán is beesik az eső, semmilyen felújítás nem történt azóta sem az épületen - vajon visszafizette a polgármester az egymilliót? Egy másik pályázaton az UMDSZ egyik alelnöke úgy kapott római katolikus templom építésére pénzt a Szülőföld Alaptól, hogy arról a római katolikus egyházban sem az illetékes plébános, sem a püspök nem tudott. Hogyan fordulhatott ilyen elő, amikor ezt a szabályok elvben kizárták? Ugyanarról az UMDSZ-alelnökről van szó, akinek az egyszemélyes kutatóintézetét, írásunknak köszönhetően az anyaországban is elhíresült Lehoczky Műhelyét Gémesi úrék nemzeti jelentőségű intézménnyé emelték két napra, majd a sajtóbotrány miatt a magyar kormány nyilatkozatban volt kénytelen visszavonni korábbi döntését. De ugyancsak Dupka György UMDSZ-alelnök volt az, akitől pénzügyi visszaélések miatt el kellett venni a magyar kormány által létrehozott információs irodák vezetését, igaz, a balhét végül az ugyancsak UMDSZ-es személyiségként ismert Turóczy István főkönyvelő vitte el. Az irodákat végül az a KAMOT JA, pontosabban annak vezetője, Kocsis Mária kapta, aki korábban elérte, hogy a magyar kormány által oktatási-nevelési támogatás céljából Kárpátaljára utalt közel félmilliárd forint kizárólag az UKREXIM BANK beregszászi fiókján keresztül juthasson el a vidékünkön élő magyar szülőkhöz. Úgy tudjuk, az ukrán bankok fizetnek az ügyféltoborzóknak.

Gombamód nőttek ki a földből a korábban soha nem hallott, újabbnál újabb társadalmi szervezetek, alapítványok, amelyek egymás után nyerték el a kárpátaljai magyarság támogatására szánt sok-sok milliót a Szülőföld Alap pályázatain, s érdekes módon a legtöbb szervezet mögött UMDSZ-es vezetők, illetve azok rokonai, családtagjai, barátai álltak. Valaki összeszámolta már, hogy 150 000-es magyar közösségünk hány társadalmi szervezete nyert idáig támogatást a magyar államtól? Meglepően nagy a szervezetek száma, de a mögöttük álló kapcsolattartók sokkal kevesebben vannak, mondhatni egy szűk körről van szó. A sokszor megfoghatatlan pályázati célok egyáltalán nem vagy jó esetben részben teljesültek, de az évek múlnak, és papíron nyilván mindenki pontosan elszámolt minden egyes fillér felhasználásáról. Azt már akkor sem kellett megmagyarázni, hogy hasonló kis, falusi óvodák fűtésrendszerének kiépítése miért kerül valahol 200 ezer, másutt 400 ezer, megint másutt 3,6 millió forintba. Miközben Gémesi szakállamtitkár úr és csapata olyannyira odafigyelt az arányosság elvére, még 2009. május 28-án is a következőt írta a Népszabadság című budapesti szocialista napilap: "Kárpátalján kiemelt figyelem irányul a beregszászi Magyar Főiskolára: az anyaország - különböző forrásokból - ez évben (azaz 2009-ben) 20 milliót szán működtetésének a könnyítésére. Hasonló összegre számíthat a beregszászi Európa-Magyar Ház is." Pedig a két intézmény között több nagyságrendnyi a különbség alkalmazottaik számát és jelentőségüket tekintve is.

A Kárpáti Igaz Szó tollforgatója és a távozásra készülő szocialista politikus a fent említett interjúban azt szorgalmazná, hogy továbbra is maradjon minden a régiben. Az persze eszükbe sem jut, hogy az MSZP kárpátaljai elvbarátainak, mielőtt újabb támogatásokat követelnek, talán el kellene számolni gyanús pályázati ügyeikkel, a csak pályázati célból létrehozott egyszemélyes szervezetecskéik és alapítványaik tevékenységével.

Badó Zsolt