2012. október 19.

Krisztusban kedves Testvérek!

Sokszor eltöprengünk mai modern világunkban is, van-e értelme a szenvedésnek. Látva embertársaink fájdalmát, szenvedését, halálát, akarva akaratlanul feltesszük a kérdést: miért? Különösen a nyitott sír felett állva, amikor a beteggel való együttszenvedés után búcsút veszünk szerettünktől, tör fel belőlünk az elválás gyötrelmes fájdalma. Hiába a kor tudománya, hiába az ember legkészségesebb segíteni akarása, vannak dolgok, melyek ellen nem tudunk mit tenni.

Krisztus nem menekül el a rá váró szenvedések elől. A vasárnapi evangéliumi részlet Márktól származik, aki Jézus és a Zebedeus fiúk, Jakab és János apostolok édesanyja közötti párbeszédet írja le. Az édesanya azt kéri tőle, hogy a fiai Jézus oldalán foglaljanak helyet eljövendő országában, ami azt jelenti, hogy osztoznak hatalmában és dicsőségében. Jézus szerint azonban a jutalomhoz a lemondáson keresztül vezet az út. „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45) Jézus Krisztus kereszthalála megváltó áldozat volt. Megváltó, mert amikor az emberek elfordultak az Istentől, egymástól is elfordultak, s a szeretettel lettünk egymás adósai; ettől az adósságtól Ő váltott meg. Áldozat, mert a mi örök életünkért minden dicsőséget és hatalmat odaadott. Ezért lett emberré, ezért vállalta fel emberi életünket, a bűnt kivéve. A szenvedést és a halált még az Üdvözítő is nehezen viselte, de megmutatta ezáltal Isten szeretetét az ember iránt (vö. Jn 3,16).

Október 11-én, Boldog XXIII. János pápa emléknapján nyitotta meg XVI. Benedek pápa a hit évét. Meghív bennünket Krisztus közössége arra, hogy együtt imádkozzuk át, ki is ez a bennünket szerető Isten, akiben hiszünk, aki a mi szenvedéseink után üdvözíteni akar bennünket. Van célunk, most már tehát a kérdés az, hogy hogyan. Hívő emberként hogyan juthatok el Krisztus keresztjéhez, ahol erőt meríthetek a mindennapi szenvedéseimhez?

Béres István,
aknaszlatinai plébános