A gyorshajtókra a Garpun, az ittasan vezetőkre a Buton fog „vadászni”!

2012. október 19., 10:00 , 614. szám

Ukrajnában a közlekedésrendészet (DAI) új technikai eszközöket kíván bevetni, melyekkel a DAI vezetésének meggyőződése szerint hatékonyabban vehetik majd fel a harcot a közlekedési szabálysértőkkel, főleg a gyorshajtókkal és az ittas járművezetőkkel. A DAI új mérőeszköze a sebességmérő, illetve a megengedett sebességet túllépő, közlekedési szabálysértést elkövető autókról fotókat és videofelvételeket készítő Garpun (a TruCam alapján hozták létre). Napokon belül elkezdik tesztelni az Oroszországban kidolgozott Buton lézeres alkoholszintmérőt, melynek használatát szintén szeretné bevezetni a közlekedésrendészet.

Volodimir Reznikov, a Belügyminisztérium Közlekedésrendészeti Ügyosztályának megbízott vezetője az új technikai eszközöket ismertette meg a sajtó képviselőivel. Tájékoztatása szerint az év végéig a közlekedésrendészet teljes mértékben lemond a technikailag rég elavulttá vált, csak a sebességet mérő és videofelvételt nem készítő úgynevezett „hajszárító” mérőeszközökről (azért neveztek el így őket, mert hajszárítóra hasonlítanak), az olyanoktól, mint a Berkut, az Iszkra, a Radisz. A DAI csak a TruCamot, mely az új eszköz, a Garpun alapját képezi, és furcsamód a pontatlanságáról szintén elhíresült, az autósok körében a legnagyobb felháborodást keltő Vizirt tartja meg eszközarzenáljában.

„A Garpunba beépített TruCam lézeres mérőeszköz által kibocsátott lézersugár pontosan kiszűri majd a megengedett sebességhatárt meghaladó járműveket, majd a jel interneten keresztül eljut a közlekedésrendészeti posztokra, illetve a közelben járőrszolgálatot teljesítő közlekedésrendészekhez, akiknek már nincs más dolguk, mint megállítani a szabálysértőt, megmutatni neki a videofelvételt és kiállítani a szabálysértési jegyzőkönyvet” – mondja Reznikov.

A DAI vezetésének szándékai szerint már ez év végétől elkezdik mérni a közlekedők sebességét a Garpunnal. Az eszköz 1500 méteres távolságig képes bemérni a sebességtúllépést. A DAI már megvásárolt 137 TruCam készüléket, melynek darabja 99 ezer hrivnyába kerül. Ezeket a főváros, Kijev és Kijev megye balesetveszélyes útszakaszain fogják üzembe helyezni. A későbbiekben további készülékeket fog vásárolni a közlekedésrendészet, melyek az ország leginkább balesetveszélyes útszakaszain lesznek elhelyezve.

A DAI vezetője megjegyezte, hogy korántsem minden, az utak mentén elhelyezett dobozokban lesz Garpun-rendszer, ugyanakkor egy járművezető nem sejtheti, melyik dobozban van sebességmérő lézer s melyikben nincs, s a dobozok észlelése mindenképpen óvatosságra intik majd a sofőröket, hiszen egyik héten egyik dobozban lesz elhelyezve a Garpun, másik héten meg egy másikban. „Ezt Európában is így csinálják – tette hozzá Volodimir Reznikov. – Például Bécsben 400 doboz van elhelyezve az utakon, viszont a készülékek száma csupán 150, melyek minden héten más-más dobozban vannak.”.

A Garpun „hadrendbe” állítása mellett a közlekedésrendészetnek szándékában áll tesztelni az Oroszországban kidolgozott Buton alkoholszintmérő lézeres eszközt. A készülék működési mechanizmusa hasonlít a radaréra. Az általa kibocsátott lézersugár 25 méteres távolságon képes felismerni, van-e az autóban alkoholpára. Ha van, akkor az információ eljut a járőröző közlekedésrendészekig, akiknek nincs más dolguk, mint megszondáztatni a járművezetőt.

A szakértők és a jogvédők szkeptikusan viszonyulnak az alkoholpára-mérő esetleges bevezetéséhez, ugyanis attól tartanak, hogy a Buton alkalmazása több kárt és fennakadást okoz majd, mint hasznot az ittas vezetők kiszűrése terén, hiszen például az autóban utazó, előzőleg alkoholt fogyasztó utasok által „kibocsátott” alkoholpárát is mérni fogja, és minden ilyen esetben meg fogják majd állítani az autókat, és szondáztatni fogják a vezetőiket, akik egyetlen korty alkoholt sem fogyasztottak. Olekszandr Szvjatogor jogvédő attól tart, hogy a Buton bevezetését követően a közlekedésrendészek szinte minden autót megállítanak majd, azt állítva, hogy a lézer alkoholpárát észlelt az autóban.

(B.J./segodnya.ua/smi.liga.net.)