Egy kárpátaljai résztvevő az egykori nagy időkről
1956-ról emlékeztek meg a Salánki Mikes Kelemen Körben
Az október a magyarság számára egyrészt az aradi vértanúk előtti főhajtás ideje, másrészt nagyszerű 1956-os forradalmunkról is ebben a hónapban emlékezünk meg, mely forradalom az első nagy pofont mérte a kommunista szuperhatalom arcára, s ország-világ előtt bebizonyította a Szovjetunió imperialista jellegét. Azokban a forró napokban Kárpátalja-szerte is mozgalmak szerveződtek, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a forradalmat, így Nagyszőlősön is, mely utóbbi csoport tagja, Milován Sándor, a KMKSZ alapítója, volt alelnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke október 19-én tartott érdekfeszítő előadást Salánkon 1956 hősei Ugocsában címmel.
Előadása kezdetén az előadó azt a kérdést világította meg, miért éppen Magyarországon robbant ki a leghevesebb antikommunista megmozdulás. Rámutatott, hogy Magyarországot – igazságtalanul – Hitler utolsó csatlósának bélyegezték, noha amikor 1939-ben a náci Harmadik Birodalom és a Szovjetunió lerohanta Lengyelországot, egyedül Magyarország sietett a megtámadottak megsegítésére. Megakadályozta, hogy Hitler Kárpátalján keresztül is támadást indítson Lengyelország ellen, s mintegy 200 ezer menekültet fogadott be. A világháború után azonban egy olyan kommunista vezetés került anyaországunk élére, melyben nagyon erősen élt a Tanácsköztársaság szelleme, sok vezetőben bosszúvágy munkálkodott a magyarság iránt, a hírhedt állambiztonsági rendőrség, az ÁVO nagy része pedig nem magyar identitású volt.
Kárpátalján is igen erősek voltak az antikommunista érzések. Az édesapját az 1944 őszi deportálások során elveszített Milován Sándor elmondta, még 16 éves sem volt, amikor 1955-ben Salánkra látogatott jó ismerőseihez, majd több barátjával kisétáltak a Nagyerdőre, ahol titkos megbeszélést folytattak az ellenállásról. Azután jött 1956, s mint az előadó elmondta, már október 22-én annyi szovjet harckocsi vonult át Nagyszőlős főutcáján, hogy szinte közlekedni sem lehetett mellettük. A forradalom napjaiban a városban is alakult egy ellenálló csoport, melynek tagjai zömmel középiskolás fiatalok voltak, s éjszakánként „Oroszok, haza!”, „El a kezekkel Magyarországtól!” feliratú röplapokat ragasztottak ki a városban. Emellett olyan ellenállók is voltak a városban, akik tintásüvegekkel dobták meg a forradalom eltiprására vonuló tankokat. S Beregszászban, Munkácson, Gálocsban is alakult ellenálló csoport.
Milován kitért rá, hogy a Nyugat milyen csúnyán cserbenhagyta a magyar forradalmat. Anglia és Franciaország megtámadva Egyiptomot, kirobbantotta a szuezi válságot, mellyel elterelték a figyelmet a magyar kérdésről. Amerika biztosította a Szovjetuniót, hogy nem kell tartania fegyveres beavatkozástól, majd az akkor hivatalban lévő elnök, Dwight Eisenhower még egyszer biztosította Hruscsov pártfőtitkárt ugyanerről, holott lebegtetni kellett volna a kérdést, s talán el lehetett volna érni, hogy Magyarország éppúgy ne maradjon tagja a szovjet blokknak, ahogy Jugoszlávia a kezdetektől sem tartozott hozzá…
A külpolitikai kitérő után az előadó visszatért nagyszőlősi csoportjuk és saját további sorsához. Hamar lelepleződtek, s előbb az ungvári fogdába szállították őket, ahol a forradalom leverését követően rövid ideig magyarországi forradalmárokat tartottak fogva, mielőtt nyugati nyomásra vissza nem szállították őket az anyaországba. De a cellák falán még láthatók voltak a „Debrecen”, „Budapest” feliratok… Az elfogott ugocsai fiatalokat államellenes szervezkedés miatt ítélték el. Milován Sándort – mivel még csak 16 éves volt – fiatalkorúak számára fenntartott büntetés-végrehajtási intézménybe szállították Rivne megyébe. Szerencséjük volt, hogy már a hruscsovi érában ítélték el őket, a korábbi, sztálini korszakban sokkal súlyosabb büntetésekre számíthattak volna. Őt magát négy évre ítélték. Amúgy – az előadó elmondása alapján – a szovjetrendszerben egy illegálisan tartott lőfegyverért hat hónaptól három évig terjedő, egy illegálisan tartott írógépért pedig egy évi szabadságvesztést róhattak ki. Az írógéptől jobban féltek, mint a lőfegyvertől…
Milován Sándor beszélt arról, hogy egy nagyon okos, ukrán nacionalizmus vádjával elítélt fiatalemberrel is találkozott fogsága idején, akivel sokat vitáztak, melyikük népe szenvedett többet a történelem során. Végül az ukrán fiú a térképhez vezette, és megmutatta, hogy ha Magyarország kicsi is, de rajta szerepel a térképen. De hol van Ukrajna? Benne van a nagy Szovjetunióban… S nem hitte, hogy egy ilyen megnyomorított nép, mint az ukrán, önállósodása után éppúgy fog viselkedni, mint nemzetük egykori elnyomói…
Kiszabadulása kapcsán pedig az előadó felidézte, mekkora öröm fogta el őket, amikor viszontláthatták egymást özvegy édesanyjával. A városban tisztelet vette körül, amiért fel mert lépni a szovjethatalom ellen. Az egyetlen hátrányos megkülönböztetés pedig akkor érte, amikor nem vették fel az egyetem történelem karára. Ám noha már nyugdíjas éveit tapossa, ma is aktív társadalmi életet él. A vasárnapi salánki előadás résztvevői pedig maradandó élménnyel gazdagodva térhettek meg otthonaikba.
Lajos Mihály
