Csalással vádolta meg a média a Központi Választási Bizottság elnökét

2014. november 11., 17:14

A TSZN ukrán televízió azzal vádolta meg a Központi Választási Bizottság (CVK) elnökét, hogy egymillió dollár kenőpénzt követelt a „kívánt” eredmény kihirdetéséért.

Keddi ukrán médiajelentések szerint a televízió már korábban beszámolt bizonyos visszásságokról, és meg nem nevezett, megbízható forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Mihajlo Ohendovszkij CVK-elnök kenőpénzt fogadott el. Ezután jelentkezett a tévénél egy személy – aki szintén nem óhajtotta felfedni kilétét –, és kijelentette, hogy jelen volt, amikor a tisztségviselő egymillió dollárt követelt azért, hogy az oroszbarát politikai erőknek megfelelő eredményt hozzanak ki az ország keleti részében lévő egyes egyéni választási körzetekben.

A televízió emlékeztetett arra, hogy Ohendovszkij hosszú ideig dolgozott az államapparátusban a posztjáról a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított Viktor Janukovics Moszkva-barát államfő idején. A nemrég elfogadott átvilágítási törvény értelmében emiatt már meneszteni kellett volna őt hivatalából. Az Igazságügy-minisztériumban azonban azt mondták, hogy a Központi Választási Bizottság „megtisztításáig még nem jutottak el”.

Ohendovszkijról egyébként több fotó is megjelent a közelmúltban az ukrán médiában, amelyeken Janukovics-párti politikusokkal látható. Többek között a Janukovics környezetéhez tartozók által alakított Ellenzéki Blokk egyik vezetője, Olekszandr Vilkul volt miniszterelnök-helyettes társaságában is lencsevégre kapták.

A központi választási bizottság hétfő éjjel – a határidő lejárta előtti utolsó percekben – hivatalosan kihirdette a választások eredményét a pártlistákra leadott szavazatok alapján. Eszerint az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front a 225 „listás” mandátumból 64-et megszerezve az első helyen végzett. A Petro Porosenko elnök mögötti tömörülés 63, a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) 32, az Ellenzéki Blokk 27, Oleh Ljasko Radikális Pártja 22, Julija Timosenko Haza pártja pedig 17 képviselői helyet szerzett meg.

A 198 egyéni körzetben ugyanakkor eddig csak 187-ben hirdetett hivatalos győztest a központi választási bizottság. A „problémás” körzetek közül a TSZN műsorában kiemelt két Donyeck megyei körzetet. Mindkettőben a feldolgozott adatok szerint függetlenként indult volt Janukovics-párti politikusok végeztek az élen.

Az egyik körzetben Szerhij Szazsko a Dnyipro önkéntes alakulat parancsnokhelyettesét győzte le. A tévé arra a furcsaságra mutatott rá, hogy az elmúlt egy hét alatt az érvénytelen szavazatok száma megkétszereződött, ami a felére csökkentette az addig az élen álló parancsnokhelyettesre leadott voksok számát, miközben a Szazskót támogató szavazatok eggyel sem csökkentek.

A másik körzetben – ahol szintén volt Janukovics-párti jelölt, Ihor Skirja győzött – állítólag több súlyos szabálytalanság, egyebek közt szavazatvásárlás és hamisítás is történt – amiről nem vett tudomást a Központi Választási Bizottság. Az alulmaradt jelöltek most főügyészségi vizsgálatot követelnek a TSZN tv tudósítása szerint.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)