Elhunyt Petykó Ágnes

„Meghalt Ági” – ismételgetek magamban egy mondatot, amit nem akarok, nem merek hangosan kimondani, mert azt hiszem, hogy ettől lesz visszavonhatatlanul igaz. Keresek egy utolsó kapaszkodót, egy szalmaszálat, ami még visszahozhatná őt közénk. 35 év közös munka? Emberi hang? Egy simogatás? Bátorító szó jellegzetes hanglejtéssel? Örökös dac az igazságtalansággal, a hatalmi gőggel szemben? Igen, talán, de nemcsak ez ő, nemcsak ez tartja őt most is közöttünk.

Szeretnék valami „ágisat” csinálni. Valami olyat, amit csak ő tudott. Megtalálni az embert a hírek mögött, kihozni mindenkiből a legjobbat. Bebizonyítani, hogy a kétkezi munkás is van olyan értékes ember, mint egy kegyosztó hivatalnok-pártmunkás. Szinte hallom a hangját, amint mondja: „Ne keseredj el, fog az menni, csináljuk együtt”.

Több, mint három évtizeden át ő volt a kárpátaljai rádió magyar hangja. 1975-től 2010-ig kötötte a hivatása a megyei televízió és rádió magyar főszerkesztőségéhez. A rendszerváltozást követően szinte egyedül vitte a hátán a kis rádiós közösséget. Valóságos egyszemélyes intézmény volt. Akik ma dolgoznak, kivétel nélkül az ő tanítványai, mindannyian átvettek valamit szakmai tárházából. Sajátos hangnemét, stílusát a Kossuth Rádió hallgatói is élvezhették, hiszen tizenhét évig tudósította az anyaországot a kárpátaljai eseményekről.

Nem hajszolta a kitüntetéseket, nem várt munkájáért cifra okleveleket, nem szorult a csinovnyikok leereszkedő kézfogására. Számára a legnagyobb ajándék az volt, ha felismerték a hangját az emberek és megosztották vele mindennapjaik ügyes-bajos dolgait-gondjait.

Tudtam, hogy súlyos betegséggel vív meg nap mint nap. Az utóbbi hónapokban már templomba sem járt. Nem panaszkodott. Megpróbálta szebbé tenni utolsó napjait a földi létben. Tudta, hogy már várja édesanyja és édesapja is egy boldogabb világban.

Kimondom: Ági nem halt meg. Velünk marad mindörökre.

Kollégái nevében: Kulin Zoltán