Vasárnapi üzenet: 2015. október 4.

„Aki kora hajnalban keresi, nem kell, hogy fáradjon, mert a portáján ülve találja.”
    (Bölcsesség könyve 6,14)

Eléggé kevesen vannak olyanok, akik szeretnek kora reggel felkelni és kiugrani az ágyból, pedig ősi tapasztalat, hogy „ki korán kel, aranyat lel”. S ez igaz testi és lelki értelemben egyaránt. Nagyon is érdemes meghozni a korán kelés áldozatát, és a nap első félóráját, óráját Istennek szentelni. Ha mindjárt ébredés után felkelünk, és kitárjuk az ajtót, ablakot Isten kegyelme előtt, egész napunk tartalmasabb, összeszedettebb és értékesebb lesz.

Azért is alkalmas ez az idő az Istennel való csendes együttlétre, mert ilyenkor még nem lepi el agyunkat az a rengeteg információ, benyomás, aggodalom az intéznivalók miatt, melyek a nap sűrűjében ránk szabadulnak. S mennyire más embertársainkkal, családtagjainkkal, munkatársainkkal, betegeinkkel vagy ügyfeleinkkel úgy találkozni, hogy Isten csöndjéből megyünk hozzájuk!

Az Úrral való reggeli időzés segít rendet vinni életünkbe, s olyan tisztánlátást ad, amely nélkül nem képzelhető el az igazi bölcsesség. Nem pusztán arra jó, hogy utána pontosabban tudjuk, mit kell tennünk, elvégezendő feladataink közül melyik az előbbre való, hanem hogy gondolatainkat Isten gondolataira hangolva bepillantást nyerünk az ő nagy terveibe, az üdvösség rendjébe is.

Az Isten melletti döntés, a más istenek elutasítása nagyon könnyű akkor, ha mindennap megújítom szoros kapcsolataimat vele, s nem engedem, hogy szívemet behálózzák a rendetlen vágyak, birtokló szenvedélyek. Ha azonban ezt elmulasztom, szinte azonnal bálványimádóvá válok, mert a sátán elkápráztat, és isteni fényben tünteti fel azt, ami nem Isten.

Ha hagyod, hogy Isten mondja meg, hogyan élj, mit tegyél ma, akkor befogadtad Őt, s akkor lesz erőd és kitartásod tovább vándorolni életed olykor rögös, de csodálatos útjain.

Petrás László
papnövendék