Fenséges bástyák és nem éppen fenséges szemétkupacok…

„Bús düledékeiden, Husztnak romvára…”

Szülőföldünk középkori erődítményei közül a huszti vár volt az egyik leghatalmasabb, legimpozánsabb erősség, mely a Nagyág tiszai torkolatánál emelkedve, roppant falaival és bástyáival védte a Tatár-hágóról, illetve a Toronyai-hágóról alákanyargó, Magyarország belső területeire vivő útvonalakat. A „török világban” pedig az Erdélyi Fejedelemség egyik legfontosabb határváraként őrizte a hegyes-völgyes „Tündérkert” gyepűit. És bár immár több mint 200 éve „bús düledék”, romjaiban is fenségesen, idegenforgalmi látványosság lehetne. Csak hát…

Míg Magyarországon pár száz lelkes apró falvakban is útjelző táblák mutatják, hol találhatók a községek helyi jelentőségű műemlékei, addig a kelet-európai mocsárba belerántott, jobb sorsra érdemes Kárpátalján az országos jelentőségű műemlékként nyilvántartott huszti vár esetében egyetlen árva útjelző tábla sem tudatja a kül- és belföldi turistákkal: miként is közelítsék meg a több száz éves múltat köveiben őrző omladékot. Így aztán a turista – ha nincs a közelben helybeli lakos, aki útba igazítaná, vagy nyelvi nehézségek miatt nem tudnak egymással kommunikálni – kedvére bóklászhat a hegyoldalban kacskaringózó utacskákon. Sőt abban sincs túl sok köszönet, ha rálel a helyes útra. Mert igaz, hogy annak alsó szakaszán még nagyjából ép kőburkolaton koptathatja a lábát, a feljebb azonban már egy eső vájta mini-kanyonokkal „ékes”, bokaficamító ösvényen caplathat, s arra gondolhat, hogy ez az ösvény kész csapás…

Ám ha turistánk megbirkózik a nehézségekkel, s felér a hegytetőre, előtte feltárulnak a felsővár elég épen fennmaradt keleti falai. És örvendetes tény, hogy – a korábbi évekkel ellentétben – e falak látványát ma már nem zavarja az azokat eddig részben vagy egészében eltakaró erdő. Mint Vaszil Szabadostól, a Huszti Városi Tanács végrehajtó bizottsági ügyeinek vezetőjétől megtudom, ez év márciusában a Huszti Erdészeti Technikum, a különböző helyi társadalmi szervezetek tagjai, több iskola, valamint a Huszti 10. Sz. Líceum diákjai társadalmi munkában tereprendezési munkálatokat végeztek a vár környékén, cserjét irtottak, illetve kivágtak 270 fát. Mindez igen dicséretes dolog, pláne, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt húsz évben senki sem tisztogatta a várrom környékét.

A kapu boltíve alatt áthaladva azonban azt láthatjuk, hogy mind az alsóvár lekopott falai tövében, mind a középső- és a felsővár impozáns romjai aljában vígan burjánzanak a cserjék, a gyomok. A felsővár belsejébe pedig olyan meredek ösvény vezet, hogy csak vándorbotra támaszkodva ajánlatos közlekedni rajta. Hogy egy egyszerű falépcső nagyban megkönnyítené a látogatók dolgát? Ezzel senki sem törődik… Ahogy azzal sem, hogy a szicsgárdisták emlékére felállított hatalmas kereszt tövében, valamint kissé távolabb egy-egy hercig kis szemétkupac „üdíti” a szemet. Ha a városháza felküldene egy takarítót, az pár perc alatt összeszedhetné a hulladékot, és elvihetné. Ám ezzel sem törődnek, meg egy-két kuka kihelyezésével sem… De komolyabb baj, hogy míg a műanyag palackok és egyéb hulladékok „csak” rondítják a várromot, addig a kilátó korlátjának hiánya balesetveszélyt, sőt életveszélyt jelent. A korlát támaszvasaira haladéktalanul rá kellene szerelni az új korlátfákat az eltűnt régiek helyébe, mielőtt még ne adj’ Isten, baleset történik. Amúgy a kilátás csakugyan pazar: a szem kedvtelve suhanhat végig az Avas erdőtől borított, szépséges hegyhullámain, illetve a kitáruló Tisza-völgyön – csak az ember vigyázzon, hogy ne közelítse meg a külső várfal járószintig lekopott peremét. Láthatunk hát szépet, láthatunk hát rútat, láthatunk hatalmas állami zászlót – a vár történelmét röviden elmesélő információs táblát viszont sehol sem láthatunk…

De hát olyan szegény a város, hogy nem tudja karbantartani a várromot? Nem! Mint Vaszil Szabados elismeri, ez év elején 160 ezer hrivnyát különítettek el a költségvetésből a műemlék karbantartására. Ám ami munkálatokra a vár környékén ez idáig sor került, azt – mint már írtam – társadalmi munkában végezték el a helybeli lakosok. A 160 ezer hrivnyából még egy árva fityinget sem fordítottak tereprendezésre és egyebekre, s mint beszélgetőtársam kifejti: nem tudja, mikor kerül sor további tereprendezésre az említett összeg felhasználásával. A terület tisztán tartása kapcsán nehézségként hozza fel azt, hogy a növényzet folyamatosan nő. Úgy látszik, a 160 ezer hrivnyából nem telik rá, hogy időről időre lekaszálják a gyomot, kivagdalják a cserjéket… Az útjelző táblák? Mint Szabados úr elmondja, az év végéig kihelyezik azokat. Úgy tűnik, még arra sem volt idő, hogy legalább a hegy lábánál, a romokhoz vezető út elején, valamint az ösvény mentén felállítsanak két-három táblát. Vagy legalább kiszegezzenek a fatörzsekre néhány egyszerű irányjelző táblácskát, hogy a turisták ne bóklásszanak a hegyoldalban, keresgélve a várhoz vezető utacskát… És hogy mikor lesz itt normális út? Beszélgetőtársam tájékoztatása szerint szeptemberben felújítják a meglévőt. Reméljük, így lesz. A vár történetét bemutató információs tábla ügyével viszont nem foglalkoznak, mert – mint hallom – nem jut rá a pénzből…

Egy várrom is lehet idegenforgalmi látványosság – de csak ha karbantartják. Jó lenne, ha az illetékesek csipkednék már egy kicsit magukat, hogy mielőbb útjelző táblák, jól járható út, szemét- és bozótmentes környezet, a kilátónál pedig korlát fogadja végre a turistákat.

Lajos Mihály