Harkivban a lengyel nemzeti színekkel mázolták be az UPA emlékművét
A bűnüldöző szervek nyomozást indítottak azoknak az ismeretlen tetteseknek a kézre kerítésére, akik festékkel kenték be az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) harcosainak emlékművét Harkiv központjában – jelentette az UNIAN hírügynökség szerdán.
A Harkiv megyei rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az ismeretlen elkövetők fehér és vörös színű sávokat festettek az UPA elesett harcosainak emlékművére.
Az esetről február 13-án értesítették a hatóságokat.
Az Ukrán Harkiv Facebook-közösség tájékoztatása szerint az emlékművet már megtisztították a festéktől, a vandálok azonban kicsorbították a gránit táblát, amelyet restaurálni kell.
Az UNIAN emlékeztet, hogy Andrzej Duda lengyel államfő február 6-án aláírta a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló törvényt módosító jogszabályt, amely egyebek mellett tiltja az ukrán nacionalisták ideológiájának propagálását az ország területén. Ezen kívül a törvény mostantól büntetőjogi felelősségre vonást állapít meg a lengyeleknek a második világháború idején a nácikkal folytatott kollaborálására vonatkozó alaptalan állításokért.
(unian.ua/Kárpátalja)