A szülői hozzájárulásról az oktatási-nevelési intézményekben

2018. március 11., 11:13 , 894. szám

„Gyermekeim iskolájában nem telik el hónap – sőt hovatovább hét sem! – anélkül, hogy ne kérnék valamihez a szülők pénzbeli hozzájárulását. Nincsenek anyagi gondjaink, mégis egyre nyugtalanítóbb, hogy mind több pénzt kérnek, miközben egyre kurtább magyarázatot fűznek a kéréseikhez arról, hogy valójában mihez kell hozzájárulnunk. Néha az is előfordul, hogy a gyerekkel üzenik meg, mennyi pénzt küldjünk. Képzelem, hogyan érintheti ez a helyzet azokat a szülőket, akiknek szerényebb jövedelemből kell boldogulniuk. Tudjuk, az iskola sokszor rászorul a szülők támogatására, de rendjén van ez így, ahogyan van? Nem lehetne ezt a kérdést valahogyan szabályozni? Mi tehetünk, ha úgy érezzük, kihasználnak bennünket?”

– Kezdjük azzal, hogy a szülők hozzájárulása az iskola vagy az óvoda kiadásaihoz önkéntes. Az önkéntes hozzájárulás pedig éppen azért önkéntes, mert azt az emberek szabad elhatározásukból teszik és nem kényszer hatására. Bármilyen követelés, kényszer alkalmazása ebben az összefüggésben törvénytelen. Ugyancsak törvénytelen, ha nyilvántartják vagy szankciókkal sújtják azokat, akik megtagadják a fizetést. Az önkéntes hozzájárulás valójában a jótékonyság egy formája. Ukrajna törvényei is kizárólag önkéntes alapon adnak lehetőséget az ilyen hozzájárulások gyűjtésére.

Érthető, ha az emberek támogatni igyekeznek azt az iskolát vagy óvodát, amelyben a gyermeküket nevelik. Méltánylandó azonban az is, ha a polgár tudni akarja, hogy konkrétan mire fordítják a pénzét, s miért éppen egy bizonyos összeget kérnek tőle. Napjainkban az óvodák, iskolák gyakran kerülnek abba helyzetbe, hogy a működésükhöz szükséges minimális feltételek biztosításához is hiányoznak a forrásaik. A szülők nyilván tisztában vannak az oktatási-nevelési intézmények helyzetével, de emellett az is megfordulhat a fejükben, hogy gyermekeik bizonyos mértékig kiszolgáltatottak az óvodának vagy az iskolának, ezért előfordulhat, hogy még olyankor sem tagadják meg a hozzájárulást, amikor pedig az intézmény képviselői különösebb indoklás nélkül gyakorlatilag megkövetelik tőlük az adakozást.

Az adományok sorsát illetően felmerülhet, hogy mennyire célirányosan és átláthatóan használják fel az oktatási intézmények a szülők pénzét. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a jogszabályok értelmében az óvodáknak és iskoláknak minden adománnyal részletesen el kell számolniuk. A jótékonysági tevékenységről és jótékonysági szervezetekről törvény is meglehetősen konkrét feltételekhez köti az adománygyűjtést és az adomány felhasználását. Ha például ablakcseréről van szó, a szülői hozzájárulást kérő intézménynek meg kell indokolnia egyebek mellett, hogy miért van szükség az adott feladat elvégzéséhez éppen a kért összegre, hány személy önkéntes hozzájárulását kérik, továbbá a munkálatok elvégzése után részletes beszámolót kell készíteniük a pénz felhasználásáról, jelezve azt is, hogy a teljes összeget elköltötték-e. Ennek ellenére előfordulhat, hogy az intézmények előzetes számítások nélkül gyűjtenek pénzt, és később ezzel az összeggel senki nem számol el. Így a szülők utóbb abban sem lehetnek bizonyosak, hogy az önkéntes hozzájárulásukat valóban a meghirdetett célra fordították-e.

A sajtóban megjelenő hírekből ítélve, az utóbbi időben az oktatási minisztérium is egyre nagyobb figyelmet szentel a szülői hozzájárulások kezelésének az oktatási-nevelési intézményekben. Megkövetelik az előzetes költségvetés összeállítását, elvárják, hogy az oktatási-nevelési intézmények minden esetben felvilágosítsák a szülőket a hozzájárulás önkéntes jellegéről, illetve részletes elszámolást követelnek meg a pénzek felhasználásáról az oktatási hatóságok felé is. A minisztérium intézkedései egyben a korrupció elleni küzdelmet is hivatottak szolgálni, illetve segíthetnek elkerülni a pénzek felhasználásával kapcsolatos esetleges visszaéléseket. Hogy azután a hatósági szigor mennyire eredményes, azt mindenki eldöntheti a saját tapasztalataiból kiindulva.

Érdemes szólni arról, mit tehet a szülő, ha olyan hozzájárulásra kérik-kötelezik, amelynek céljával és/vagy mértékével nem ért egyet. Mindenekelőtt azt tanácsolnám, hogy kérjenek konkrét és részletes tájékoztatást az intézmény vezetőjétől a gyűjtés céljáról és a pénzek tervezett felhasználásáról. Nagyon fontos ilyenkor, hogy írásban kérjük a tájékoztatást. Ellenkező esetben utólag nehéz bizonyítani, valójában mit is mondott az intézményvezető a szülőnek. Szükség esetén ne legyünk restek kérvényben követelni az írásos tájékoztatást az igazgatótól.

Ha az igazgató megtagadja a tájékoztatást, esetleg megkezdik a hozzájárulás gyűjtését, miközben a szülő nem ért egyet azzal, jogában áll panasszal fordulni a helyileg illetékes tanügyi hatósághoz, ami általában a járási vagy városi tanügyi osztályt (főosztályt) jelenti. Ilyenkor még inkább ajánlott írásba foglalni a panasz lényegét, és természetesen érdemes odafigyelni arra, hogy kérvényünket szabályszerűen iktassák a hivatalban. Ha a panasz nem hozza meg a várt eredményt, fordulhatunk az ügyészséghez. Több példa is igazolja, hogy az ügyészségi fellépés nyomán az adott oktatási-nevelési intézményben megváltozott a hozzáállás az efféle pénzbeszedési akciókhoz.

hk