Az elmúlt száz év legnagyobb tragédiája (Frissítve)

Az elmúlt száz év legnagyobb tragédiája

Kárpátaljaszerte több településen is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól. Míg sokáig beszélni sem lehetett a kárpátaljai magyarságot ért tragédiáról, mintegy harminc éve a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális szövetség) minden magyarok által lakott faluban közadakozásból emlékműveket állított a mártíroknak. November 17-én Dercenben, Bakosban és Aknaszlatinán is szerveztek megemlékezést. A KMKSZ Bátyúi és Zápszonyi Alapszervezete közösen rendezett megemlékezést a málenkij robotra elhurcolt mártírok emlékére. November 24-én, vasárnap, az istentisztelet után először Bátyúban, majd a kora délutáni órákban Zápszonyban gyűltek össze a lakosok, hogy megemlékezzenek őseik meghurcoltatásairól. 

Kacsó Géza bátyúi református lelkész Ézsaiás könyve második fejezetének negyedik versét idézve kiemelte, hogy országunkban megint erősödnek az indulatok, valakit a népe, a nyelve miatt meg lehet bélyegezni. Isten igéje azonban arra figyelmeztet, hogy lesz idő, amikor nép a népre többé kardot nem emel. Szántó Edit, a KMKSZ bátyúi alapszervezetének elnöke szerint nehéz szavakat találni arra a borzalomra, ami 75 évvel ezelőtt történt.  A hajdan történteket felidézve elmondta, hogy a bátyúi férfiakat a volt uradalmi kastély udvarában gyűjtötték össze, ahonnan erőltetett menetben gyalog hajtották őket Szolyvára. Ezrek haltak meg, naponta több mint száz embert elhantoltak. „Nem térhetett haza az a 38 bátyúi testvérünk sem, akiket hitükért, magyarságukért ítéltek halálra hóhéraik, a sztálini pribékek. Mindnyájan megrendülve gondolunk ma rájuk. Drága barátaim, ne engedjük, hogy ez a szenvedés hiábavalóvá váljon, szent dolgunk és kötelességünk, hogy emlékezzünk mártírjainkra, mindent tegyünk meg azért, hogy soha ne ismétlődhessenek meg a borzalmak, a magyar holokauszt!” – zárta beszédét az alapszervezet elnöke.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul arról beszélt, hogy a második világháború után a halál aratott. Sokan, akik családjuk meghitt környezetében éltek addig, elképzelni sem tudták, hogy mi vár rájuk. Fontos emlékeznünk zsidó honfitársainkra is, akik a holokauszt­nak estek áldozatul. Áldozataink emlékét meg kell őrizni, ápolni kell a tragédia emlékezetét is, hogy ne történhessen meg soha ilyen – zárta gondolatait a főkonzul.

A bátyúi Együtt Nyugdíjasklub emlékműsora megható pillanatokat teremtett a megemlékezésen. Verses, zenés összeállításukban megelevenedett a szomorú múlt, az anyák mérhetetlen fájdalma, akik nem láthatták többé gyermekeiket.

Miután megkoszorúzták az emlékművet, a jelenlévők egy csoportja Zápszony községbe utazott, hogy részt vegyen az ottani megemlékezésen. Csatáry Zsolt, a KMKSZ helyi alapszervezeti elnöke köszöntötte a megemlékező gyülekezetet, majd rövid történeti felvezetést tartott a második világháborút követő időszakról. Beke Mihály András beregszászi konzul őszinte részvétét fejezte ki, hiszen alig akad olyan család, amelyik valamely hozzátartozója révén ne lenne érintett a „kis munkának” nevezett kommunista kollektív megtorlásban. A Kárpátaljáról elhurcolt férfiak egyetlen bűne az volt, hogy magyarok voltak – húzta alá a konzul.

Kedves falumbeliek! Záp­szony egy ezeréves község, ha megnézzük a legrégebbi iratokat, akkor láthatjuk, hogy több száz évvel ezelőtt is szinte ugyanazok a családok éltek itt, mint jelenleg – szólt a megemlékezőkhöz Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, majd rámutatott, hogy bár az elmúlt száz év folyamán a község öt állam kötelékébe is tartozott, kétségkívül 75 évvel ezelőtt zajlott le a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiája, a második világháború, majd a magyar férfiak elhurcolása. Amikor a szovjet rendszer inogni kezdett, nemcsak Zápszonyban, de egész Kárpátalján elementáris erővel tört fel az emberekben, hogy „állítsunk emlékművet azoknak, akik valahol távol, jeltelen sírokban nyugszanak”. „Ezt a községet, a református hitet őseink mindvégig fenntartották, s fenntartják ma is” – mondta az elnök, és azt kívánta, hogy az elkövetkező ezer évben ne legyen semmilyen veszély a magyarság és a falu lakosai fölött.

1944 késő őszén az adventet várták az emberek, amikor vörös csillagos katonák érkeztek, akik felszabadítás helyett „háromnapos” munkát hoztak – emelte ki Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. Sin József arról beszélt, hogy vigyázni kell a törékeny békére, hiszen körülöttünk testvérnépek vívnak háborút.

Orosz Zsolt helyi református lelkész a Zsoltárok könyvének 46. részéből olvasott fel, majd az Együtt Nyugdíjasklub rövid műsorát követően megkoszorúzták az emlékművet. A KMKSZ helyi alapszervezete szeretetvendégséget szervezett a falu könyvtárában, ahol vendégek és résztvevők beszélgettek a régmúlt és a jelen történéseiről.

Szürtében a református parókia gyülekezeti termében emlékeztek meg a második világháború és az 1944-es szovjet deportálások helyi áldozatairól. Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke a 75 évvel ezelőtti eseményeket fel­idézve elmondta – a II. világháború befejezése előtt fél évvel a bevonuló szovjet hadsereg által megszállt területeken élő lakosságot szörnyű csapás érte. 1944 novemberében a Szovjetunió által kiadott rendelet értelmében minden 18 és 50 év közötti magyar és német férfit orosz szóhasználattal málenkij robotra köteleztek. Ez az akció végül a kárpátaljai magyarság történetének egyik legnagyobb tragédiájává vált, hisz az elhurcoltak közül csak kevesen tértek haza, azok is lelkileg összetörve, megrokkanva.

Berkecz Mária ungvári magyar konzul elmondta, hogy 2012-óta a Magyar Országgyűlés határozata alapján október 25. a sztálinizmus áldoztainak emléknapja Magyarországon. A konzul asszony hangsúlyozta, hogy a mostani generációnak tudnia kell nagyszülei, ősei szenvedéseiről, sorsukról, az átélt borzalmakról. Ha nem beszélünk ezekről a dolgokról, ezek megbetegítenek, legyengítenek még akkor is, ha nem tudják, miért – úgy hívják, transzgenerációs trauma. Az emlékezés is segít a gyógyulásban, ami egy hosszú folyamat.

Berkecz Mária elmondta még, hogy a napokban kapja meg Magyarország annak a 600 ezer elhurcoltnak az adatait a moszkvai levéltárból, akikről nem tudtak idáig. „Tudjuk, hogy az elhurcoltak száma ennél jóval nagyobb, hisz körülbelül 20%-uk út közben elpusztult, megfagyott, éhen halt” – mondta el a magyar diplomata, megköszönve a szürtei szervezőknek a méltó megemlékezést.

Kótyuk Zsolt szürtei református lelkész a visszaemlékezések tanúsága alapján rámutatott, hogy a túléléshez erőt adott az elhurcoltak hite, és azok is túlélték, akik a szavaikra hallgattak. Nagy kegyelem tehát az az isteni szó…

Puskár Árpád, Szürte polgármestere emlékezőbeszédében hangsúlyozta: „Nem szabad újra elkövetni olyan hibákat, amelyek nemzetünket újabb tragédiákba sodornák. […] Éljünk békében és megértésben. Ne fogjunk fegyvert más nemzetekre. Legyünk segítőkészek és megértőek másokkal. Csak békében és megértésben gyarapodhat szeretett nemzetünk.”

Az 1944-ben című verset a Szürtei Középiskola tanulói: Katkó Réka, Károly Erik, Baráth Dominika és Katkó Dávid szavalták. Szabó Júlia egy dalt, a helyi kultúrház Rózsa és Csalogány népdalkórusainak tagjai pedig két hazafias dalt adtak elő, majd a megemlékezők elhelyezték a templomkertben lévő emlékművön virágaikat és koszorúikat.

Csapon a város magyarsága a temetőkertben lévő emlékműnél gyűlt össze vasárnap délután. Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű és helyi szervezetének elnöke hangsúlyozta: „A bűnök csak akkor megbocsáthatóak, ha azt a bűnös beismeri és megbánja. Ez mind a mai napig nem történt meg. Egyetlen hatalom és utódállam sem volt ahhoz elég bátor, hogy belássa vétkét, és rehabilitálja az ártatlan áldozatokat. Hát hogyan bocsáthatnánk meg mi, akik utódai vagyunk a magyar áldozatoknak? Hogyan léphetnénk túl a mintegy 30 ezer magyar lélek indokolatlan elvesztésén?”

Kovácsikné Scheuer Antónia ungvári magyar vezető konzul emlékezőbeszédében kijelentette: „Arra az elhurcolt 30 ezer magyar férfira emlékezünk ma, akiket elhurcoltak szovjet hadifogságba, csak annak érdekében, hogy Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolása zökkenőmentesen történjen. Etnikai tisztogatás volt ez, hisz az 1938–41 között visszacsatolt területekről összesen 80–90 ezer magyar embert hurcoltak el. Magyar állampolgárok pedig összesen többszázezren voltak, akik a Szovjetunió katonai és belügyi szerveinek foglyaként a győztes nagyhatalom különböző GUPVI hadifogoly-, internáló, átnevelő és Gulág táboraiba kerültek. Számuk 700 és 850 ezer közé tehető, közülük mintegy 450 ezren térhettek vissza hazájukba.

A Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola két diákja, Stefanec Bianka és Végső Veronika rövid irodalmi összeállítással emlékezett meg a Csapról elhurcolt 73 magyarról, felolvasva a soha haza nem tért 37 áldozat nevét.

Thurzó Péter csapi római katolikus plébános imádkozott a békéért és mindazokért, akiket elhurcoltak.

A megemlékezés végén a KMKSZ helyi nyugdíjasklubjának kórusa szolgált, majd a református hívek elénekelték a 90. zsoltárt. Közben a megemlékezők az emlékmű talapzatára tették koszorúikat, virágaikat és sok-sok kis mécsest. A Csapi 3. Számú Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat tagjai díszőrséget álltak nemzeti zászlónkkal. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.

Az Ungvári járásban november 24-én vasárnap méltó módon emlékeztek meg a sztálinizmus idején népünk ellen elkövetett bűnökről Palágykomorócon, Ráton, Tiszaásványban, Tiszasalamonban és Kisdobronyban, emlékeztetve magyar közösségünket arra a szomorú igazságra, hogy Ukrajnában máig nem rehabilitálták az áldozatokat.

tj/bzs