Kivételezett kisebbségek
A Legfelső Tanács weboldalán múlt héten hozzáférhetővé vált az Ukrajna őshonos népeiről szóló törvényjavaslat szövege. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ukrajnai nemzeti kisebbségek helyzete miatt aggódók nagyon várták már a törvénytervezet szövegének megjelenését. Nem mintha különösebb illúzióink lehettek volna a tartalmát illetően, de végre tiszta vizet önthetünk a pohárba, ami a kormányzat álláspontját illeti: Kijevben végre nyíltan kimondták, hogy az országban élő magyarokat és a többi kisebbségit nem tekintik őshonosnak a saját szülőföldjükön.
De lássuk a tényeket! A törvényjavaslat 1. cikkelyének 1. pontja értelmében Ukrajna őshonos népe olyan autochton etnikai közösség, amely Ukrajna területén alakult ki, önálló nyelv és kultúra hordozója, hagyományos társadalmi, kulturális vagy képviseleti szervekkel rendelkezik, Ukrajna őshonos népeként tekint magára, etnikai kisebbséget alkot az ország lakosságán belül, és nincs saját államalakulata (anyaországa) Ukrajna határain kívül.
Az ukrajnai viszonyokat ismerve első olvasásra nyilvánvaló, hogy a jogszabályt lényegében egyetlen kisebbségre „szabták”, méghozzá úgy, hogy a többieknek esélyük se legyen megfelelni a törvény által támasztott valamennyi követelménynek. Kijevben tökéletesen tisztában vannak ezzel a körülménnyel, s nem is igen rejtik véka alá, hogy elsősorban a krími tatároknak kívánnak kedvezni.
Aki nem hiszi, az olvassa el az 1. cikkely 2. pontját is: „A Krím félsziget területén kialakult ukrajnai őshonos népek a krími tatárok, a karaimok és a krimcsákok.” A 2001. évi népszámlálás adatai szerint Ukrajnában 248 200 krími tatár, 1 196 karaim, valamint 406 krimcsák él. További őslakosokról nem történik említés a dokumentumban.
Nem világos, miért maradtak ki a törvényből például a gagauzok, akik mintegy 31 ezren vannak Ukrajnában, és a krími őslakosokhoz hasonlóan nem rendelkeznek anyaországgal. Elképzelhető, az ukrán jogalkotók szemében felér egy anyaországgal, hogy Moldovában, ahol a lélekszámuk mintegy 135 ezer fő, saját autonóm területtel rendelkeznek. Netán betelepülteknek vélik őket a Budzsákban és Dobrudzsában, ahol Ukrajnán belül élnek?
A törvényjavaslat néhány pontjában utolérhető a szerzők igyekezete, hogy nyomatékosítsák: csak a Krím félszigeten érvényesek az őshonos népekre vonatkozó jogok. Például a 2. cikkely 4. pontja szerint: „Az állam előmozdítja az őshonos népek képviseletét Ukrajna Legfelső Tanácsában, a Krím Autonóm Köztársaság Legfelső Tanácsában, valamint a Krím Autonóm Köztársaság helyi önkormányzataiban és Szevasztopol városában.” Vagyis, ha létezhetnének is egyéb kisebbségek, amelyek megfelelnek az őshonos népekkel szemben támasztott követelményeknek, azok képviseletét az állam a Legfelső Tanácson kívül csak a Krímen támogatná e törvényjavaslat értelmében…
Akárhogyan is, a törvény elfogadása esetén garantálná az őshonosok jogi védelmét az etnikai hovatartozásuk jegyeitől, a kultúrájuktól való megfosztásukra, az asszimilációjukra vagy integrációjukra irányuló bármilyen kényszerrel, valamint az ellenük irányuló faji, etnikai és vallási gyűlölettel, a kompakt lakóhelyeikről történő kilakoltatással vagy kényszerű áttelepítéssel szemben. Némelyik idevágó rendelkezés félreértésre adhat okot. A 2. cikkely 6. pontja például kimondja, hogy „Az állam garantálja Ukrajna őshonosainak védelmét a népirtással vagy bármilyen más kollektív kényszerrel vagy erőszakos cselekménnyel szemben.” Remélhetőleg ezt a passzust nem azért tartotta fontosnak beiktatni a jogalkotó, mert a nem őshonos nemzeti kisebbségek vonatkozásában az állam nem szándékozik ilyen garanciát vállalni.
Olyan jogosítványokat is találhatunk a dokumentumban, amelyek a „közönséges” kisebbségeket nem illetik meg. Így például „Ukrajna őshonosai meghatározzák saját nemzeti szimbólumaikat és alkalmazásuk eljárását Ukrajna törvényeivel összhangban” (3. cikkely, 5. pont). Tehát míg a magyar zászló kitűzésére a községházán felhördül az egész ország, a krími tatároknak ez megengedett lesz.
Az őshonos népeket széles körű kulturális, gazdasági, oktatási és nyelvi jogok illetnék meg. Így például létrehozhatnák saját oktatási intézményeiket, tanulhatnának az anyanyelvükön (legalábbis a középiskolában). Saját médiát tarthatnának fenn. Jogot nyernének rá, hogy képviseleti szerveiket az állami költségvetésből finanszírozzák.
Sorolhatnánk még a jogosítványokat, de a lényeg úgysem az, hogy a krímieknek mi minden lehet megengedett e törvény által, hanem az, hogy miközben az állam garantálja számukra ezeket a jogokat, a többi nemzeti kisebbséget igyekszik megfosztani a már meglévő jogaiktól is az oktatás és a nyelvhasználat területén. Az államalkotó nemzet ezek szerint azt kívánja a többi kisebbségtől – az elnök szavaival élve –, hogy akarjunk ukránok lenni. Márpedig a már idézett 2001. évi népszámlálás szerint Ukrajnában a kisebbségek aránya az ország lakosságán belül meghaladja a 27%-ot! Ráadásul, ha a többmilliónyi kisebbségiből az ukrán állam mindössze kb. 250 ezer főt kíván előjogokban részesíteni, az bizony diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés.
Ez a helyzet egyébként nem érheti meglepetésként a kijevi törvényhozókat. Amint azt dr. Tóth Mihály, a jogtudományok kandidátusa egyik tanulmányában megállapítja, Az oktatásról szóló törvényről készült jelentésében a Velencei Bizottság még 2017-ben kimondta: „Az ukrán hatóságok által megfogalmazott ok – vagyis az anyaország hiánya – nem tekinthető elfogadhatónak a vonatkozó európai előírások szerint; bármely megkülönböztetésnek más tényezőkön kell alapulnia, mint például a különböző szintű sebezhetőség vagy az állami támogatás szükségessége.” Az európai testületnek Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényt vizsgáló jelentése javaslatot is megfogalmaz e tárgyban: „Eltörölni a törvény azon rendelkezéseit, melyek eltérő megközelítést írnak elő az őshonos népek nyelvei, olyan nemzeti kisebbségek nyelvei, amelyek egyben az EU hivatalos nyelvei is, valamint olyan nemzeti kisebbségek nyelvei között, amelyek nem az EU hivatalos nyelvei, mivel ezen nyelvek elkülönítése nem alapul objektív és észszerű megfontolásokon.” Vagyis az Ukrajna őshonos népeiről szóló törvényjavaslat immár zsinórban a harmadik lesz az ukrajnai nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályok sorában, amely szembemegy a nemzetközi ajánlásokkal.
És végül még egy utolsó, ám távolról sem mellékes aspektusa ennek a kérdésnek. A törvényjavaslat szövegére nyilatkozatban reagált a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, rámutatva egyebek mellett, hogy „a Kárpátalja területén több mint ezeregyszáz esztendeje letelepedett magyarságot is megilleti a jog, hogy Ukrajna őshonos népei között tartsák számon, ezért ismételten kéri az illetékeseket, hogy döntésük meghozatalakor ne hagyják figyelmen kívül a történelmi tényeket.”
(zzz)
