A Sámuel Alapítvány egyetlen gyámcsaládja Kárpátalján: a Túri család

A családtípusú gyermekotthon fogalma és megnevezése magában hordozza annak belső jelentését is. Családtípusú gyermekotthonnak számít Ukrajnában minden olyan család, ahol a szülők vér szerinti gyermekeikkel együtt összesen 10 gyermeket nevelnek. Ebben az esetben a befogadott gyermekek száma minimum 5 fő kell, hogy legyen. Itt tapasztalható meg a nagycsalád intézményének öröme és boldogsága. Egy családtípusú gyermekotthonban olyan gyermekek befogadását engedélyezik, ahol a legfiatalabb gyermek 18. életévének betöltésekor a nevelőszülők még nem érik el a 65 éves kort.

A befogadó család működése hasonló alapokon nyugszik. A nevelőszülők szintén a vér szerinti gyermekük mellett nevelik a befogadott gyermekeket, akiknek száma ebben az esetben minimum 2, s nem több mint 4 fő. A befogadó család tehát egy meghitt közeg, amelyben egy gyermekélet ki tud bontakozni, s elindulni immáron egy jobb életút ösvényén.

A gyámcsalád fogalma alatt olyan családot értünk, ahol a gyámszülők és a befogadott gyermekek között vér szerinti, rokoni kötelék van. Ilyen esetekben a gyermekek vér szerinti szüleinek nem áll módjukban megfelelőképp gondoskodni gyermekükről. Ennek következtében az állami adminisztrációs szervek olyan családon belüli gyámokat próbálnak keresni, akik lehetőségeikhez mérten célszerűen gondját tudják viselni a gyermeknek, gyermekeknek. Előfordul, hogy maga a rokon, a leendő gyámszülő kérvényezi a gyermekek áthelyezését, ismerve a gyermek zord családi és szociális körülményeit. Mindezek fényében méltán nevezhetjük a gyámcsaládot egy olyan szerető családi közösségnek, ahol a rájuk bízottaknak nyújthatnak segítséget, reménysugarat.

Ezen a héten a Sámuel Alapítvány egyetlen gyámcsaládját szeretnénk bemutatni olvasóinknak: a kígyósi Túri családot.

László és felesége, Ágnes nagyjából öt évvel ezelőtt találkozott először Zoltánnal és Erikával. 2016 húsvétján döntöttek úgy, hogy meglátogatják őket. Laci már jóval korábban hallott édesanyjától az apai ági rokonairól, akiket akkoriban szinte egyáltalán nem ismert. Az említett gyermekek László nagybátyjának második házasságából születtek, Beregszászban éltek, viszonylag rossz körülmények között. Erika 6, Zoltán pedig 7 éves volt akkor, amikor a feltámadás ünnepén Ágnesék egy kis ennivalóval és süteménnyel ellátogattak hozzájuk. Látogatáskor megdöbbenten látták, hogy a gyermekek milyen körülmények között élnek, ami rendkívül szíven ütötte őket, hisz a gyermekek a családfő édes unokatestvérei. Azonnal munkálkodni kezdett bennük valami, ami idővel a gyermekekkel közösen eltöltött hétvégékké (péntek délutántól hétfő reggelig) nőtte ki magát. Ekkortájt az édesanyjuk már nem élt a kisgyerekekkel, hanem az apjuk nevelte őket, aki szó nélkül beleegyezett abba, hogy a csemeték több időt töltsenek Túriékkal. Elmondásuk szerint Isten munkálta ki ezt a felelősséget bennük, hogy az ő feladatuk az, hogy még véletlenül se kallódjon el a testvérpár.

A gyámcsaláddá válás iránt történő elköteleződést egy helyi nyári bibliai gyerekhét jelentette, melynek végeztével a gyerekek már nem akartak visszamenni édesapjukhoz Beregszászba.

„Mi is kicsit megkönnyeztük, hogy vissza kellett vinni őket, és úgy éreztük, ez már nekünk is túl sok: még egyszer nem fogjuk tudni végigcsinálni ezt. Megkérdeztem a nagybátyám álláspontját, aki beleegyezett, hogy hivatalos gyámjai legyünk Zolikának és Erikának” – emlékezett vissza Laci. Itt jön képbe a Sámuel Alapítvány (SA). László (többek között) a Beregszászi Református Gyülekezet diakónusaként dolgozott, melynek gondnoka az alapítvány elnöke, ezért Sipos Géza rengeteget segített nekik a hivatalos ügyintézésekben. Géza bácsi nagyon örült annak, hogy Túriék szeretnének a testvérek gyámjai lenni, mert az alapítvány is szeretett volna nyitni a gyámcsaládok irányába. A jogi eljárás kilenc hónapig tartott. „Kilenc hónapnyi áldott várakozást követően gyermekeink lettek, csak a mi esetünkben két nagyobbacska érkezését jelentette ez az időszak” – idézte fel a négy éve történteket Ágnes. „Azért is maradt meg annyira bennem ez az emlék, mert nemcsak Zoltán és Erika (hivatalos) érkezéséig ültünk tűkön folyamatosan, de közben én is áldott állapotban voltam Sárával, aki augusztusban érkezett a családba” – folytatta a fiatal anyuka.

Sára még nem született meg, amikor már több orvos is lemondott róla, akik szerint minden bizonnyal valamilyen szellemi és/vagy testi fogyatékkal jön majd a világra. Nagyon sok helyen jártak, és egyetlen doktor sem vállalta Ágnes terhesgondozását, de végül a 32. héten egy debreceni orvos úgy döntött, hogy elvállalja. „Nagyon erős igei vezetést kaptunk, és rengetegen imádkoztak Sáráért, így hála Istennek, koraszülött baba létére mégis makkegészségesen jött a világra” – mondta Ágnes. A szülők igyekeztek, hogy a problémás terhességből minél kevesebbet tudjanak meg Zolikáék, de ők is látták, hogy valami nem stimmel. A testvérpár nagyon féltette anyukáját, ám izgatottak is voltak kistestvérük érkezése miatt.

Sára érkezése nem okozott semmiféle féltékenységet az idősebb testvéreknél. Inkább az emlékek hiánya zavarta Erikát, akinek az „Anya, nekem szerinted volt ilyen ruhám?”, vagy a „Vajon anyukám aludt velem?” kérdéseire Túriék elmondása szerint nagyon nehéz volt válaszolni. Zolika nem kérdezett ilyeneket, ő csupán azt nehezményezte, hogy nem fiútestvére érkezett. A bátyus alapvetően apáskodó, „én vagyok a nagytestvér” típus, aki néha túlságosan is, szinte már görcsösen vigyázott Erikára, majd Sárára is. Ez annak tudható be, hogy korábban sokat vigyázott a húgára. Sára nagyon szereti őket, néha ő a főnök, a többiek körülugrálják. Reggelente első dolga, hogy keresi nagyobb testvéreit, mindig együtt játszanak.

Zoli nem szeret tanulni, bármi mást szívesen elvégez, viszont felelősségteljesen, egy szóra bármikor és bármiben segít. Míg Erika benn, addig Zoltán kinn segít. Erika fontos feladatának tekinti a tükör és a cipőspolc minél szabatosabb letörlését és a viráglocsolást. Kedvenc tantárgya a magyar nyelv. Nagyon szeret testvéreivel bújócskázni, unózni, legózni. Sárával nagyon jól megértik egymást rajzolás közben, sőt, az iskolai házi feladatokat is együtt oldják meg. Zolika szívesebben tevékenykedik Lacival kinn az udvaron. Profin tud füvet nyírni, locsolni és füvet szedni a tyúkoknak. Kedvenc tantárgyai között van a torna, a matematika és az informatika, ezek mellett robotika szakkörre és fociedzésre is jár Beregszászba. Erika és Zolika minden héten együtt járnak a kígyósi kisifire. Mindketten közepes tanulók. Nehéz volt nekik felzárkózni, de nagyon jó úton haladnak. Körülbelül 3 éves lemaradással voltak a velük egykorú társaikkal szemben mind testileg, mind szellemileg, amikor Túriék a gyámjaik lettek. Erika korábban összefüggéstelenül beszélt, de most már szavalóversenyre jár. Zoltán első osztályban még nem tudott olvasni, írni is csak a maga módján tanult meg, de ez már a múlté. Nem csupán a gyerekek, de maguk a szülők is sokat fejlődtek, hogy ne legyenek annyira maximalisták a gyermekekkel, mint anno önmagukkal voltak.

Öt év telt el tele örömmel és nehézségekkel, de a Túri házaspár még belegondolni sem szeretne, mi lett volna, ha a gyermekek és az ő életük mégsem keresztezik egymást, de mindketten hiszik és vallják: Isten már a testvérpár születésétől fogva gondoskodott arról, hogy olyan szerető és hitben élő családba kerüljenek, mint amilyen az övék.       

S. D.