Szabad-e szépnek lenni?

Az elmúlt hét bővelkedett sportközvetítésekben, hiszen az Eb okán boldog és boldogtalan focilázban égett, vagy legalábbis parázslott. Ugyanakkor ha sport, akkor a bulváros felütések se lehetnek messze, és ezért még a Wembley-be se kellett kilátogatnunk. Elég volt figyelemmel kísérnünk Fucsovics Márton hősies menetelését a wimbledoni tenisztornán. A magyar teniszező a döntőben végül a világelső szerb Novak Djokovicstól győzetett le, de mégsem ezzel szerzett igazi világhírt. Sokkal inkább azzal, hogy az egykor teniszlegendának és hírhedt korhelynek számító Boris Becker – aki manapság tenisz-szakkommentátorként csapja agyon a múló időt – a döntő közvetítése közben tett egy megjegyzést Fucsovics barátnőjére, Böszörményi Anettre. Az egykoron gyilkos fonákjairól, manapság pedig színes magánéletéről hírhedt világelső ugyanis a mérkőzés közvetítése közben társkommentátorként nem átallotta megjegyezni: az inkriminált hölgy gyönyörű. Részemről ezzel persze csak egyetérteni tudok, hiszen Anett tényleg csoda szép, mi több Mártonnal igazán mutatós párt alkotnak.

Igen ám, de a mai szuperérzékenyített világban az efféle szókimondó véleményekkel jobb csínján bánni, mert szegény Boris is kapott az elszólásáért keményen. Nevezetesen egy Stephani Hilborn nevezetű ánglius kékharisnya a Daly Mailben fakadt ki, hogy egy nő minősítése élő egyenes adásban, két férfi beszélgetése közben nem helyénvaló, mert az „tárgyiasítja” a nőket! Nos, én nem tudom mi tárgyiasítja a szebbik nemet, de eddig úgy tudtam, a nőknek általában jól szokott esni, ha külsejüket nagy nyilvánosság előtt dicsérik. Ráadásul megítélésemmel szerencsére (még) nem vagyok egyedül, hiszen Anett roppant kedvesen azt nyilatkozta, neki biza jólesett a kéretlen bók, és reméli, Stephani is mihamarabb talál egy olyan férfit, aki hasonlóan nyilatkozik majd róla.

De miért is füstölgök a fentieken? Nos, csak azért, mert a mai metoo-bolond világot egyre kevésbé értem. Tudom, éppolyan dinoszaurusz vagyok, mint a derék Boris, de akkor is..... Végtére, ha egy szép nőre nem mondhatom, hogy szép – akkor minek megmutatni a szépséget. Húzzunk a csajokra burkát, abból a szemük se látszik ki, és minden meg lesz oldva, mind egyforma lesz! Ja, hogy ezt egy társadalom (a Talibán) már megjátszotta, és ott aztán tényleg értékelik a nőket? Igaz, tevében meg kecskében, de hát az is érték.

Persze lehet, hogy nincs igazam, mert közben eszembe jutott legkedvesebb barátom, fogadott testvérem és neje, akik úgy ismerték meg egymást, hogy a barátom nem átallotta a vonaton több tucat ember előtt úgy kinyilvánítani tetszését későbbi felesége iránt, hogy Nagyszőlős és Huszt között rácsapott annak igen formás fenekére. Ennek a rettenetes, férfi soviniszta megnyilvánulásnak pedig később „szörnyű” következményei lettek: egy több mint harminc éve, jóban-rosszban kitartó házasság, meg négy szuperjófej gyerek! Még jó, hogy a Stephani-félék térhódításával az ilyen barbárságok lassan kimennek a divatból.

Mert bizony erre haladunk, hát csak hajrá, dicső Nyugat! Előre a szebb jövő felé! Én viszont inkább veszek egy doboz csokit, és aljas mód megdicsérem hölgyismerősöm izmos lábait és feszes fenekét. A dinoszauruszok ugyanis inkább kihalnak, de megváltozni nem hajlandóak!

-matúz-