Negyedszer marasztalták el Székelykeresztúr polgármesteri hivatalát a csak magyarul kiadott helyi lap miatt

2021. augusztus 11., 09:32 , 1070. szám

Negyedszer marasztalta el a 97,9 százalékban magyar anyanyelvűek által lakott Székelykeresztúr polgármesteri hivatalát a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a csak magyarul kiadott helyi lap miatt.

Az elmarasztaló határozatról a feljelentő Dan Tanasa, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője számolt be blogján múlt csütörtökön. A politikus hallatlannak tartotta, hogy az Asztalos Csaba által vezetett CNCD több mint nyolc év alatt sem tudta rávenni a székelyföldi kisváros polgármesteri hivatalát arra, hogy havonta megjelenő, ingyenes kiadványa, a Keresztúri Kisváros román nyelven is tájékoztasson.

Amint a feljelentő felidézte: a diszkriminációellenes tanács először 2013 februárjában rótta meg emiatt a polgármesteri hivatalt, aztán 2016 márciusában újabb figyelmeztetés következett, amelyben arra szólították fel Rafai Emilt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott akkori polgármestert, hogy három hónapon belül orvosolja a románokkal szembeni hátrányos megkülönböztetést. A tanács 2019 áprilisában már 2000 lejes (150 ezer forint) bírságot rótt ki a polgármesterre, de a Keresztúri Kisváros továbbra is csak magyarul jelent meg. Ezért a Dan Tanasa által alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) újabb feljelentése, majd a CNCD újabb, immár 4000 lejes bírsága következett.

A tavaly őszi önkormányzati választásokon a székelykeresztúriak az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelöltjét, Koncz Hunor Jánost választották polgármesterré. Mint Dan Tanasa írja: így rá hárul az elődje által örökül hagyott helyzet rendezése.

A nyolcoldalas kiadványnak a júliusi száma a legutolsó, amely a város honlapján megtalálható.

(MTI/Kárpátalja)