Kárpátalja-szerte a málenkij robot áldozataira emlékeztünk

2021. november 24., 08:57 , 1085. szám

A kárpátaljai magyarság számára a november minden évben a szomorú emlékezésről szól, hiszen 1944 novemberében a szovjetek három napig tartó „kis munka” ürügyén jelentkezésre szólították fel a régió valamennyi hadköteles magyar és német nemzetiségű, 18 és 50 év közötti férfi lakosát. A megjelent férfiakat azonban a „háromnapos” jóvátételi munka helyett a szolyvai gyűjtőtáborba hajtották – sok esetben mezítláb –, ahol a járványok, az éhezés, az embertelen bánásmód és a borzalmas körülmények miatt a foglyok ezerszámra haltak meg. Összeállításunkban bemutatjuk, hogyan emlékeztek Kárpátalja-szerte a málenkij robot áldozataira.

Beregszászban november 19-én emlékeztek meg a málenkij robotra elhurcoltakról. Az esemény kezdetén az emlékező közösség megkoszorúzta Matl Péter nemrég felavatott Gúzsban című, málenkij robot ihlette alkotását. Ezt követően ökumenikus istentiszteletre került sor a beregszászi református templomban, ahol Molnár János katolikus plébános, Taracközi Ferenc református lelkipásztor, valamint Marosi István görögkatolikus parochus hirdette Isten igéjét.

Nemzeti imádságunk eléneklését követően dr. Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) történésze tartott előadást a Kárpátaljáról elhurcolt áldozatokról. Elmondta, hogy a vidékről több mint 30 ezer embert deportáltak málenkij robot ürügyén. A mai napig nem történt azonban rehabilitáció.

A résztvevők ezt követően felolvasták a Beregszászból elhurcoltak névsorát, koszorúztak a templom udvarán, ahonnan gyertyával a kezükben indultak az elhurcoltak beregszászi emlékművéhez.

A megemlékezés során beszédet mondott Beke Mihály András beregszászi első beosztott ügyvezető konzul. Felszólalt Babják Zoltán polgármester, majd Orosz Ildikó, a II. RF KMF és a Pro Cultura Subcarpathica elnöke beszédében elmondta: „Nincs olyan kárpátaljai magyar család, aki ne lenne érintett a málenkij robot kapcsán. Majdnem minden családnak volt elhurcoltja. Azonban ez az esemény nemcsak a családok férfi tagjait szakította el, hanem a következő generációk életét is megpecsételte, hiszen akinek politikai elítélt volt családjában, annak különböző hátrányai lettek a mindennapokban. Nem vették fel az egyetemre, munkára. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy számunkra, itt élő magyarok számára az élni lehetőség, a tanulni vágyás és a tanulási lehetőség az egyik legnagyobb érték.”

Az emlékmenet a beregszászi 5. sz. iskola falán lévő táblát is megkoszorúzta, majd a beregszászi emlékhelyen minden résztvevő elhelyezte az emlékezés gyertyáit és koszorúit.

Bakosban is megemlékeztek a málenkij robotra elhurcoltakról a református templom udvarán állított emlékműnél. Szanyi János, a KMKSZ Bakosi Alapszervezetének elnöke felvázolta azokat a szörnyű tetteket, melyeket elkövettek a magyar közösség ellen. Bűnük csupán az volt, hogy magyarok voltak. Mint elmondta, az elhurcoltaknak embertelen bánásmódban volt részük, hidegben, fűtetlen helyiségben és nagyon kevés élelemhez jutva többségük nem bírta ezt a kegyetlen bánásmódot. Szanyi János felhívta a fiatalok figyelmét, hogy ezeket a szörnyű tetteket soha ne felejtsék el. Ezt követően elénekelték a 20. zsoltár 2. versszakát, majd megkoszorúzták az emlékművet.

A református templom előtti emlékműnél az istentiszteletet követően rendhagyó módon, csendes főhajtással emlékeztek a bátyúiak. Bimba Csilla, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet: „Ma azokra emlékezünk, akiket ártatlanul, megbélyegezve, magyarságukért hurcoltak el. Az évtizedekre visszanyúló hallgatásra ítélés után most, mikor már szabad emlékezni, kötelességünk is egyben emlékezni, hogy az a népirtás, amit ellenünk elkövettek, ne merüljön feledésbe. Ehhez arra van szükség, hogy ha innen ma hazamegyünk, leüljön a család, a gyerekek kérdezzenek a nagyszülőktől, a nagyszülők meséljenek az unokáknak.”

Bimba Brigitta történész, a téma kutatója kiegészítve az elmondottakat rávilágított arra, hogy az elhurcoltakon kívül is számtalan áldozata volt még a rezsimnek, gondoljunk csak az özvegyekre, árvákra, a meg nem születhetett gyermekekre.

Kacsó Géza, a bátyúi református gyülekezet lelkipásztora néhány szóban imádkozott. A megemlékezést lágerversek és imák váltakozó felidézése tette meghittebbé, énekszóval közvetítette azokat az Együtt nyugdíjasklub, valamint a Bátyúi Líceum három tanulója, Kusztyu Fanni, Hadar Barbara és Huzina Eszter verses előadása.

Badalóban november 21-én került sor a Mártírok Emlékparkjában található emlékmű megkoszorúzására. A településről 150 férfit hurcoltak el, 88-an soha nem tértek haza. A megemlékezés istentisztelettel vette kezdetét, melyen Sápi Zsolt, a Badalói Református Egyházközség lelkésze hirdette Isten igéjét. Ezt követően a helyiek átvonultak az emlékhelyre koszorúzni.

A megemlékezésen tiszteletét tette Fülöp Barna beregszászi magyar konzul, dr. Jakab Lajos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke, helyi családorvos, és Szalai Imre, a falu elöljárója. A nemzeti imádságunk eléneklését követően Jakab Lajos ismertette a tragédia körülményeit, ami 30 ezer magyar sorsát pecsételte meg.

Fülöp Barna a megemlékezésen elmondta, hogy itt, Kárpátalján értette meg, illetve érezte át először a múltbéli események keserű súlyát.

Szalai Imre beszédében az események tragikus mivoltát emelte ki és azt a fájdalmat, bánatot, amit az elhunytak rokonai hordoznak szívükben már három generáció óta.

Ezt követően a Gvadányi József nevét viselő helyi gimnázium növendékei az alkalomhoz illő verseket és énekeket adtak elő.  A megemlékezés a Szózat eléneklésével és koszorúzással ért véget.

A KMKSZ Ungvári Alapszervezete november 21-én, vasárnap délben a Kálvárián állított emlékműnél emlékezett meg a sztálini táborokba elhurcolt magyar férfiakról. Kulin Judit alapszervezeti elnök üdvözölte a megjelenteket, és röviden emlékezett a távoli 1944-es esztendő történéseire. „Akkor bennünket, jóhiszemű magyarokat arra kértek, hogy a háború okozta romokat próbáljuk meg helyreállítani és segítsünk az ország újjáépítésében. Ebben mi hittünk is, de sajnos becsaptak bennünket, s ebből a három napból nem három nap lett, és sok-sok család, sőt az egész kárpátaljai magyarság számára tragédiát jelentett. Életeket veszítettünk, melyeket a mai napig nehéz pótolni” – emelte ki az elnök.

„A rendelkezésre álló adatok alapján Kárpátaljáról több mint 30 ezer személyt deportáltak málenkij robot ürügyén. Átérezzük azt a fájdalmat, amit átéltek azok a családok, akiket ez a szörnyűség érintett” – mondta beszédében Csizmadia Alexandra konzul. 

A történelmi egyházak képviseletében Héder János református lelkész és Jendrik Péter római katolikus atya mondott imát. Végül a megemlékezők elhelyezték koszorúikat, virágaikat az emlékműnél, majd mécseseket gyújtottak.

Csapon is megemlékeztek azokról a férfiakról, akiknek életét a sztálinizmus totális diktatúrája oltotta ki, azokról az emberekről, akiket igazságtalanul hurcoltak el és hurcoltak meg a málenkij robot néven álcázott haláltáborokban.

A város temetőkertjében elhelyezett emlékműnél Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének (KMKSZ UKSZ) és Csapi Alapszervezetének elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Beszédében felidézte a vidékünk lakosságát is érintő, a II. világháború befejezése előtti szörnyű eseményeket. „Azért jöttünk el ma mindannyian, hogy együtt emlékezzünk a történelem ezen sötét fejezetére. Hogy emlékezzünk és emlékeztessünk. […] A félelem béklyói kötötték gúzsba az egész szovjet birodalmi rendszert, melynek ellensége volt minden, ami keresztény, nemzeti értékekre, s a polgári kultúrára épült” – emlékeztetett a történelem ezen szomorú időszakára.

Az 1944 novemberi tragikus eseményekre emlékezett vissza beszédében Kórós Attila ungvári magyar konzul is. A megemlékezésen a KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubjának énekkara adott elő az alkalomhoz kapcsolódó éneket, majd Végső Veronika, Szilvási Brigitta és Puskás Flóra, a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola 10. osztályos tanulói mutattak be rövid prózai összeállítást. Ezután Thurzó Péter helyi római katolikus plébános imádkozott az elhunytak lelki üdvéért, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékmű elé a kegyelet virágait, s meggyújtottak egy-egy mécsest, ezzel tisztelegve a 36 csapi elhurcolt magyar férfi emléke előtt. Az esemény a Himnusz eléneklésével zárult.

Eszenyben a temetőkertben emlékeztek meg a 77 évvel ezelőtti szovjet megszállást követő, háromnapos munkának hazudott deportálás áldozatairól.

A temetőben lévő emlékműre 91 név van felvésve, ők életükkel fizettek magyarságukért. Azok többsége sem élte meg az öregkort, akik betegen, legyengülve, három év után hazajöttek – mondta el beszédében Molnár Lívia, a KMKSZ Eszenyi Alapszervezetének elnöke. Az elnök asszony hangsúlyozta: „Nem lehet, nem szabad azok emlékét elfelejteni, akik nem élték túl a megpróbáltatásokat, akiket a táborokban éhség, betegség veszejtett el!”

Badó Balázs, az Eszenyi Bázis­iskola 8. osztályos tanulója egy lágerballadát szavalt, majd felolvasta a 91 áldozat nevét.

Megemlékezett a tragikus korszakról Loppert Balázs ungvári magyar konzul, majd Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese, eszenyi lelkipásztor mondott imát.

Tiszasalamonban hagyományosan a november 19-hez legközelebbi vasárnapon szervez megemlékezést a helyi közösség. Az istentisztelettel egybekötött megemlékezésen Kótyuk Zsolt a 96. zsoltár 10. verséből hirdette Isten igéjét. „A gonoszság nem állhat meg, Isten igazsága viszont megáll, és megőrzi azokat, akik benne bíznak. Emlékezésünkben erősítsük hitünket, összetartozásunkat. Ne feledjük, hogy Isten, aki él és uralkodik, irgalmas szeretetével kíséri életünket!” – húzta alá a lelkipásztor. 

A megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött. Loppert Balázs ungvári magyar konzul felidézte az orosz megszállást követő borzalmakat, hangsúlyozva, hogy a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hasonló atrocitások ne érhessék többé a magyarságot.

Ezt követően a gyülekezet el­énekelte a 90. zsoltár első vers­szakát, majd Fekete Alica Radnóti Miklós Levél a hitveshez c. versét szavalta. Kótyuk Zsolt áldást kért az emlékező gyülekezetre. Az emlékhelyet megkoszorúzta Loppert Balázs, Palkó Katalin, a KMKSZ UKSZ alelnöke, a Tiszasalamoni Alapszervezet elnöke és Tolvaj István választmányi tag, Kertész Zoltán elöljáró, Kótyuk Zsolt lelkipásztor és Kovács István gondnok, valamint a még élő hozzátartozók. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.

A munkácsiak a Rákóczi-kastély udvarán található emléktáblánál gyűltek össze november 21-én, hogy közösen emlékezzenek meg azokról a magyar és német emberekről, akiket 77 évvel ezelőtt hurcoltak el az ún. málenkij robotra.

Az alkalmon Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Felidézte 1944 novemberének szörnyű eseményeit. „A hatalomnak mindig van arra módja, hogy a pusztító szándékait szép szólamokba csomagolja, s a mai idők sem képeznek kivételt. A múltat már nem tudjuk megváltoztatni, de emlékezni kötelességünk, beszélni kell róla minden adandó alkalommal!” –  húzta alá Korolyova Erzsébet.

A szomorú eseményeket idézte fel beszédében Olekszandr Halaj, a Munkácsi Városi Tanács tulajdonában lévő Nemzeti Kultúrák Központja kommunális vállalat igazgatója, Bezzeg Tamás ungvári magyar konzul, valamint Popovics Béla, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke, tanár, helytörténész, aki a történelem eme tragikus pontjának előzményeire is kitért.

Popovics Béla a múltra való visszaemlékezés fontossága mellett azonban egy másik dologra is felhívta a figyelmet: a munkatáborokból hazatért sokat szenvedett emberek nem a sebeiket nyalogatták, hanem fel merték vállalni az életet és a jövőt. Ők és családjaik tanítottak meg bennünket magyarul gondolkodni, imádkozni. Ők voltak azok, akik az életük kockáztatásával kiverekedték a magyar iskolarendszert. „Ezek a tettek voltak azok a meghatározó dolgok, amiért mi most itt állhatunk és megemlékezünk róluk magyarul” – jelentette ki.

Ezután Gulácsy Dániel munkácsi református lelkipásztor és Pogány István római katolikus plébános imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért, majd a Munkácsi Református Egyházközség kórusa tett szolgálatot, s a jelenlévők elhelyezték az emlékmű elé az emlékezés koszorúit és virágait.

A szolyvai gyűjtőtábor területén kialakított emlékparkban a kárpátaljai magyarság képviselői, valamint magyar diplomaták emlékeztek a 77 évvel ezelőtti elhurcolására, a Szovjetunió II. világháború utáni, etnikai alapon történő deportálási akciójának áldozataira.

Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke köszöntötte a Covid–19-világjárvány miatt a korábbi évekhez képest kevesebb megemlékezőt. Beszámolt az emlékparkban elvégzett fejlesztésekről, a megfigyelő kamerarendszer kiépítéséről, a park rendezéséről, amelyet anyaországi támogatók segítségének köszönhetően végezhettek el.

A himnuszok eléneklése után történelmi egyházaink képviselői – Pogány István római katolikus plébános, Pocsai Vince és Dávid Árpád református lelkészek és Szkoropádszky Péter görögkatolikus parochus – emlékeztek meg népünk gyászos korszakáról és imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért.

Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete a szolyvai emlékhelynek az egyetemes magyarság körében betöltött szerepéről beszélt. A mai helyzetre utalva a következőket mondta: „A közösséget meg lehet semmisíteni úgy is, ha kor­látozzuk nyelvhasználatát, ha meg­akadályozzuk oktatását, ha in­tézményeit veszélyeztetjük, ve­ze­tőit zaklatjuk és elüldözzük.”

Dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azon vélemények kapcsán, amelyek feleslegesnek tartják a múltba révedést, hangsúlyozta: „Ahhoz, hogy megteremtsük a közös jövő alapjait, hogy együtt haladhassunk előre, szükségünk van közös igazodási pontokra. 1944 ősze minden kétséget kizáróan közös tragédiája valamennyi kárpátaljai magyarnak, olyan történelmi emlék, amely összeköt bennünket. Én ezért tartottam fontosnak, hogy itt legyek ma, és fejet hajtsak az áldozatok emléke előtt.”

A Tiszacsillag asszonykórus megzenésített lágerverseket énekelt, majd Dupka György, a Szolyvai Emlékparkbizottság felelős titkára mondott zárszót, kiemelve az általuk szervezett emlékkonferencián elhangzott, az 1944-es eseményekkel kapcsolatosan feltárt újabb adatokat.

Végül a Szózat eléneklése után az emlékművet megkoszorúzták a jelenlévők, mások mellett Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete és Vida László ungvári magyar konzul, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke és Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára, Orosz Ildikó és Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke és rektora, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Jevhen Tiscsuk, a Kárpátaljai Megyei Államigazgatási Hivatal Kulturális Nemzetiségi és Vallásügyi Főosztályának vezetője, Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere és a vitézi rend, valamint a Szent György Lovagrend képviselői.

ve, csa, rv, bb, dp, tj, bzs