Reményt adó alkotások születtek a X. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztáborban

2022. június 10., 17:00 , 1112. szám

A Pro Arte – Munkács civil szervezet május 25. – június 10. között szervezte meg a X. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábort, melynek ezúttal is a Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A művésztelep záróünnepségére csütörtökön került sor a hegyekkel körülölelt komplexum kertjében.

A tavalyi, nagyon sikeres pályázatot követően – amikor a világ különböző részeiről több mint negyven szobrász nyújtotta be jelentkezését – 2021 telén meghirdették a világhálón a jubileumi nemzetközi szobrásztábort, mely ezúttal a víz tematikája köré épült volna. Az országban dúló háború azonban árnyékot vetett az alkotótáborra is, ugyanis jelentkező híján bizonytalanná vált annak megszervezése. „Már úgy volt, hogy nem lesz belőle semmi, amikor Vaszil Tatarszkij, szobrásztáboraink többszörös résztvevője, kitűnő kijevi szobrászbarátom felajánlotta, hogy vállalkozna egyik résztvevőnek. Rendben van! Akkor én leszek a második!” – elevenítette fel Matl Péter munkácsi szobrászművész, a Pro Arte – Munkács civil szervezet elnöke a pillanatot, amikor „kezdtek a fellegek szétfutni, s megjelent a remény sugara”. Ezután felgyorsultak az események, amikor hírek érkeztek arról, hogy neves szobrászművészek menekültek a háború elől Lemberg megyébe is, akik egy magyarországi és egy lengyelországi szobrász mellett elfogadták Matl Péter felkérését és összeállt a csapat, amely az eddigi legnagyobb, ugyanis tizenegy szobrászból és két fotográfusból tevődött össze.

A kéthetes szobrásztábor alatt olykor éjt nappallá téve munkálkodó művészek alkotásainak bemutatását az Ungvári Közművelődési és Művészeti Koledzs diákjainak performansza tette egyedivé. A szobrásztábor résztvevői a háború által kiváltott érzéseket, a reményt, a béke mihamarabbi eljövetelében való bizalmat, a hitet vésték kőbe, formálták acélból – alkották maradandóvá.

A szobrok ismertetését követően köszöntötte a jelenlévőket Andriana Szusko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese, Jevhen Tiscsuk, a megyei művelődési, nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője, Ukrajna érdemes művésze és Ivan Drohobeckij, a Polenai kistérség vezetője. Mindannyian elismerő jelzőkkel illették mind a szobrászművészeket, mind az alkotótábor kezdeményezőjét, Matl Pétert. Jevhen Tiscsuk beszédében hangsúlyozta, a háború minden ember életére óriási hatást gyakorol, s fontos, hogy a hátország támogatásáról biztosítsa a fronton az országért harcolókat. Az alkotások kapcsán elmondta, meggyőződése, hogy a művészek szívüket szőtték bele munkájukba, s így születtek meg ezek a csodás művek.

Vida László ungvári magyar első beosztott konzul beszédében kiemelte, Magyarország Kárpátalján működő konzuli képviseletei a kezdettől fogva segítették, támogatták azt a folyamatot, mely egyszerre tölt be kulturális és turisztikai szerepet, hiszen a képzőművészet „mindig is összekötő kapocs volt népek, nemzetek között, a megértéséhez nem kell tolmács”.

„Jelképes, hogy a szobrászok azoknak a határ menti magyar önkormányzatoknak ajánlották fel az elkészült műveket, amelyek több mint száz napja óriási odaadással, töretlen lelkesedéssel segítik a Magyarországra érkező bajba jutott ukrán embereket” – mondta a diplomata, hozzátéve: az Ukrajna elleni orosz katonai támadás kezdete óta több mint 750 ezer ember menekült el Ukrajnából Magyarországon keresztül. „A magyar kormány mindaddig folytatja a menekültek fogadását és ellátását, a humanitárius adományok szállítását Ukrajnába, ameddig szükség lesz rá. Elítéljük az orosz katonai agressziót, kiállunk Ukrajna mellett, és mindent meg fogunk tenni, hogy mielőbb béke legyen Európában. […] A szobrásztábor támogatásával is szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat Ukrajnával, Ukrajna soknemzetiségű népével” – szögezte le Vida László, majd reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy egy év múlva már békés körülmények között találkozhatnak.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a kezdetektől támogatója a szobrásztáboroknak. Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke tudósítónknak elmondta: „A szobrászok kivételes helyzetben vannak, mert minden ember szeretne nyomot hagyni maga után a történelemben, s nekik megadatik az, hogy maradandó, kézzel fogható, szemmel látható alkotásokat hozzanak létre, és persze ezen keresztül formálják az emberek lelkét. Éppen ezért fontos ez a misszió, amit Péter felvállalt, hogy ezeket a szobrokat kivigyük a falvakba is. A városok tele vannak köztéri alkotásokkal, de a falvakban csak elvétve láthatunk szobrokat. Ha valamilyen jó kisugárzású dolog megjelenik, az mindig jó hatással van az emberekre. Mi a jövőben is igyekszünk majd felvállalni ennek az ügynek a támogatását.”

Drienyovszki János nem először vett részt a Pro Arte – Munkács civil szervezet által életre hívott szobrásztáborban. A magyarországi szobrász elmondta: Matl Péter meghívásának eleget téve úgy érezte, bizonyos értelemben kötelessége hozzájárulni a kezdeményezéshez. „Ez egy nagyon furcsa szimpózium számomra, révén, hogy fára készültem, s Péter két fát is előkészített nekem, de sajnos mindkettő korhadt volt belül, így nem lehetett semmit sem kezdeni velük. Ezáltal egy maradék kő lett az osztályrészem. Változtatni kellett az elképzelésemen. Itt van ez a kis patak, ahol a köveket mossa a víz – innen jött az ötlet. A kő és a víz hullámát próbálja megfogalmazni az elkészült szobor” – mutatott rá.

Olekszandr Ridnij, Ukrajna érdemes művésze saját magát ábrázolja alkotásában, megjelenítve a háború előtti és mostani önmagát: „Ez a szobor a mostani időkről szól. Emlékszem magamra, hogy milyen voltam február 24-e előtt és milyen lettem utána. A világ is megváltozott, a feje tetejére állt, így a szobor olyan, mintha február 24-ig felülről néztem volna a világot, állami kitüntetéseket kaptam, és más ehhez hasonló dolgok történtek, majd hirtelen alulra kerültem, és azóta alulról nézem ezt a világot. Ez egy folyamat, ilyen az élet: van, amikor nyeregben vagyunk, máskor pedig a ló alá kerülünk. Viszont van remény a szebb jövőre és a győzelemre” – fogalmazott az ukrán művész.

Magyarország és a magyar emberek hatalmas részt vállaltak a háború miatt otthonukat elhagyni kényszerültek megsegítésében. Mint ahogy azt Vida László konzul úr is említette beszédében, Matl Péter sajátos módon kívánja meghálálni a magyarországi határ menti települések ukrán menekültekért tett erőfeszítéseit, amiről korábban is nyilatkozott lapunknak: „Ezt a nagyívű karitatív támogatást látva jött az ötlet, hogy hogyan tudnánk meghálálni ezt a sok önfeláldozó munkát és anyagi segítséget a határ menti magyarországi településeknek, viszonzásul és köszönetünk kifejezése jeléül. Elhatároztuk, hogy az idei szobrásztáborunkban készült műveket odaajándékozzuk Záhony, Kisvárda, Lónya, Barabás, Beregsurány, Tiszabecs, valamint Tarpa községeknek. A Nyugat-Ukrajnába menekült szobrászművészek hálájuk és köszönetük jeléül szimbolikus ajándékot készítenek, melyek időtálló térbeli emléket állítanának annak a sok-sok önkéntesnek, akik nemcsak a határ menti településekről, hanem az egész ország területéről segítik a mai napig a menekülteket.”

Az ajándékozásra kerülő acél- és kőszobrok szerves részévé válnak majd a Kárpátok Szoborútnak, ugyanis a már kiépített határ menti kiránduló-kerékpár-út mentén helyezkednek majd el, így segítik egységbe foglalni ezt a kulturális és turisztikai útvonalat.

A X. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor záróünnepségének végén Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész köszönetet mondott a művésztelep támogatóinak: Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának, Magyarország kárpátaljai külképviseleteinek, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, az International Sculpture Symposium Alli­a­nce-nek, valamint a Kvitka Polonini Szanatórium vezetőségének.

 Magával ragadó, ahogyan évről évre tanúi lehetünk annak, mennyire különbözőképpen nyilvánul meg egy adott téma a művészek képzeletében, majd alkotásaikban. Ilyenkor meggyőződhetünk arról, hogy a múzsák nem alszanak akkor sem, amikor ropognak a fegyverek és szólnak a szirénák. Az idei szobrásztábor munkái kőbe faragva hagynak méltó jelet a jelenlegi drámai helyzetről és a példa nélküli önzetlenségről.

Csuha Alexandra