Több száz kárpátaljai diáknak nyújt táborozási lehetőséget a Rákóczi Szövetség

2023. január 16., 15:27 , 1142. szám

Több mint 1 200 kárpátaljai diáknak és tanárnak szervez táborozást a Rákóczi Szövetség január 16. és február 17. között Sátoraljaújhelyen a MOL–Új Európa Alapítvány és a Miniszterelnökség támogatásának köszönhetően.

A kezdeményezés célja, hogy kárpátaljai felső tagozatos és középiskolás diákoknak, valamint tanáraiknak segítsen kiszakadni a háború sújtotta Ukrajna nehézségekkel teli hétköznapjaiból. A szervezők ezzel lehetőséget szeretnének teremteni a jó hangulatban eltöltött és minőségi programokkal teli kikapcsolódásra.

„Mindannyian tapasztalhattuk már, hogy a különösen nehéz időszakokban a közösség megtartó ereje hatalmas jelentőséggel bír. A kárpátaljai gyerekek és kísérőik olyan háborús valóságból érkeznek, amely képes elhomályosítani az élet örömét és szépségeit. Azt szeretnénk, hogy ebben a néhány napban a résztvevők felhőtlenül jól érezzék magukat, és új élményekkel gazdagodhassanak” – mondta Miklósa Erika operaénekes, a MOL–Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A táborok ötnapos turnusokban zajlanak majd hétfőtől péntekig a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban, ahová időszakonként 200–250 diákot várnak. Minden turnusban helyet kapnak kulturális, szórakoztató és sportprogramok, kirándulással és a korosztálynak szóló előadásokkal, valamint rendhagyó tanórákkal kiegészítve.

Az első turnus január 16-án vette kezdetét. Összesen 111 táborozó gyűlt össze Csongoron, ahonnan közösen indultak útnak a sátoraljaújhelyi rendezvényközpontba. A komor időjárás ellenére nagy izgalommal várták a fiatalok a lehetőséget, hiszen megannyi érdekes program várja őket a táborban.

„Ezekre a táborokra hatalmas szükség van, hiszen az országban zajló események talán a gyerekeket viselik meg a legjobban, így nagyon fontos, hogy ha kis időre is, de a fiatalok kikapcsolódhassanak, feltöltődhessenek, és hazatérve a táborból újult erővel kezdhessék meg a második félévet” – fogalmazott Nagy Sándor, a Csongori Gimnázium igazgatója.

A szervezők első körben az 5–9. osztályos diákok számára biztosítanak táborozási lehetőséget. Így először a Nagydobronyi kistérség négy iskolája képviselteti magát a téli táborban: a Csongori Gimnázium, a Nagydobronyi Református Líceum, valamint a Nagydobronyi és a Kisdobronyi Líceumok.

TV21 Ungvár/K. K.