Pedagóguskonferencia a KMTKE szervezésében
A 200 éve született Petőfi és Madách máig ható üzenetei
A Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesületének (KMTKE) kárpátaljai régiója először adhatott otthont a magyartanárok regionális konferenciájának. A régóta tervezett, de a Covid-járvány, majd a háború miatt elhalasztott fórumra április 1-jén került sor a jánosi Helikon Hotelben.
A KMTKE kárpátaljai régiófelelőse, Király Katalin szervezésében megyénk minden magyarok lakta régiójából Ungvártól a Felső-Tisza-vidékig több mint félszáz kárpátaljai pedagógus sereglett össze a konferenciára, s nemcsak magyar szakos tanárok, hanem az oktatás minden szintjének képviselői, alsós tanítóktól az egyetemi előadóig, de volt a közönség soraiban több főiskolai hallgató, történelem- és fizikatanár, sőt mérnök is. Az egybegyűlteket Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanára köszöntötte, majd sor került az előadásokra.
Takaró Mihály József Attila- és Madách-díjas irodalomtörténész, a KMTKE elnöke a 200 éve született Petőfi Sándor alakját mutatta be új aspektusból lenyűgöző és magával ragadó előadásában. Azt gondolhatnánk, hogy a legismertebb magyar költőről már mindent tudunk. De Takaró Mihály bebizonyította, hogy van még mit megtudnunk róla. Petőfi szerelmeiről, múzsáiról, a hozzájuk írt költeményekről hallhatott a közönség. Olyan múzsák nevét sorakoztatta elénk, akikről a közismertek mellett nem szólnak a tankönyvek, nem hall a nagyközönség. Az előadó hangsúlyozta: Petőfi minden múzsája iránt őszinte és komoly érzelmeket táplált, ennek fényes bizonyítékai a hozzájuk írt költemények. De a mindent elsöprő, örök, a síron túl is élő szerelem érzését csak a hitves, Szendrey Júlia ébresztette fel a lánglelkű költő szívében. Amint ő maga fogalmazott, miután feleségül vette Júliáját: „Költői ábránd volt, mit eddig érzék…” Különösen fontos Petőfi szerelmi és hitvesi költészetének üzenete a mai zűrzavaros korban, főleg a fiatalok számára, s abban rejlik a pedagógus felelőssége, hogy eljuttassa ezt az üzenetet a felnövekvő generációkhoz.
A szintén 200 éve született Madách Imréről, de inkább főművéről, Az ember tragédiájáról szólt Liktor Katalin irodalomtörténész, a KMTKE ügyvezető titkárának előadása. A magyar drámairodalomnak ezt az örökbecsű, minden kor számára aktuális üzenetet hordozó alkotását a világ negyven nyelvére fordították le, máig játsszák nem csupán a magyar színházakban, hanem világszerte. S Liktor Katalin azokra a filozófiai mélységekre világított rá, amelyeknek köszönhető Madách művének nagyszerűsége. Széleskörűen ismertette az előadó azokat a korabeli tudományos és filozófiai forrásokat, amelyekből táplálkozik a Tragédia, rávilágított a mű ma is érvényes, minden embert foglalkoztató alapkérdéseire. Kiegészítve az elmondottakat, Takaró Mihály hozzáfűzte: a mai bizonytalan korban is – éppúgy, mint Ádámot – sokakat foglalkoztat a jövő. Az Úr azonban nem tárja fel senki előtt a jövőt, hisz annak ismeretében felhagynánk azzal, amit a Tragédiában Madách így fogalmaz meg: „…az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.” Az előadó aláhúzta: Ádám mindig Évával együtt – a tudatos férfi mindig a női érzelmeknek, ösztönöknek köszönhetően – halad az útján. Ezt szem előtt tartva, s mindig az Úrban bízva kell ma is élnünk.
Az előadóknak Király Katalin, a KMTKE kárpátaljai régiófelelőse mondott köszönetet a tartalmas és magukkal ragadó előadásokért, hangot adva annak a meggyőződésének, hogy minden pedagógus lélekben feltöltődve, megerősödve munkálkodik a továbbiakban is azon, hogy a felnövekvő nemzedék magyar nemzettudata biztosítsa közösségünk jövőjét, megmaradását.
MR
