Lemberg megyében a TTSZTK munkatársai elütöttek egy menekülő kerékpárost: Hivatalos reakció

2024. június 4., 08:13

Lemberg (Lviv) megyében a helyi területi toborzó és szociális támogatási központ (TTSZTK) munkatársai autóval üldöztek egy férfit, aki kerékpáron menekült előlük. Ennek következtében kisebb baleset történt. Az esetről készült videó felkerült a világhálóra – jelentette az RBK – Ukrajina május 3-án este a Lemberg Megyei TTSZTK Facebook-oldalára hivatkozva.

„Az RTCK katonáinak kérésére, hogy igazolja magát, a polgár trágár szavakat kezdett kiáltozni, sértegette a katonákat, kihívóan és agresszíven viselkedett. Ezután a polgár kerékpáron menekülni kezdett” – közölte a TTSZTK.

A központ jelezte, hogy a kiértesítési csoport katonái a harci cselekmények résztvevői és harcoló alakulatoktól helyezték át őket szolgálatra az RTCK-ba. „Nem tudván megbirkózni az érzelmeikkel” úgy döntöttek, hogy üldözik a szökevényt. Amikor utolérték, megpróbálták elállni az útját. A férfinak azonban sikerült megszöknie.

„Emlékeztetünk, hogy minden hadköteles korú polgárnak magánál kell tartania a katonai nyilvántartási okmányait, és a rendőrség vagy a TCK katonáinak kérésére be kell mutatnia azokat” – tette hozzá a TTSZTK.

(rbc.ua/Kárpátalja)